Ázsiai mozaik – 2022. július (1. rész)
(Rovat: Kína a világűrben, Kínai műholdak , Kínai rakéták - 2022.08.02 14:45.)

Havi sorozatunkban az ázsiai, csendes-óceáni és közel keleti térség országainak űrtevékenységével kapcsolatos információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek. Ezúttal kínai híreket olvashatnak.

Kínai űrállomás

A Ventien modul – az indítást követően mintegy 13 órával – sikeresen dokkolt a tervezett kínai modulűrállomás első (központi) egységének, a Tienhónak elülső, hossztengely irányú kikötőegységére. Nem sokkal az összekapcsolódás után a Sencsou-14 űrhajó fent lévő személyzete már át is úszott az új modulba. (Az eseményről készült videó ebben a cikkben tekinthető meg.) E sorok írásakor a két nehéz modulból, illetve egy-egy személy- és teherűrhajóból álló együttes mintegy 380 km magasan kering.

A tervek szerint a Sencsou-14 személyzetének a fél éves űrbéli tartózkodása alatt két tucat különféle orvosi kísérletet kell végrehajtania. A kutatási projektek jelentős része az űrrepülési stressz, a bezártság, a súlytalanság és a sugárzás emberi szervezetre gyakorolt hatásaival kapcsolatos. A korábbi repülésekhez képest ezúttal sokkal többször fognak vér-, vizelet- és székletmintát begyűjteni, sőt (optikai eszközzel) az izomvesztést és a vizeletet is helyszíni vizsgálatnak vetik alá.

A Sencsou-14 személyzete a Ventien modulban. A baloldalon belógó (felül üvegezett) egység valószínűleg a biológiai kísérletekhez használatos kesztyűsdoboz (glove box)

Mint arról korábban beszámoltunk, július 17-én (még a Ventien indítása előtt) leválasztották a Tiencsou-3 automatikus nehéz teherűrhajót a Tienhóról. Az űreszközzel közel 10 napig (nem részletezett) orbitális, illetve technológia teszteket végeztek, majd július 27-én, pekingi idő szerint 11:31-kor beléptették a Föld légkörébe, ahol megsemmisült, illetve megmaradt darabjai a csendes-óceáni „űreszköztemetőbe” hullottak.

A kínai személyzetes űrkutatás vezetői bejelentették, hogy a Sencsou-14-et egy újfajta, fémes anyaggal borították, melynek köszönhetően fél éves Föld körüli keringése során az űrhajó szerkezete kevésbé szélsőséges hőterheléseknek lesz kitéve. Ezt kettős hatással érik el. Egyrészt a fémes burkolat felfogja a közvetlen napsugárzás egy részét, így az űrhajó kevésbé melegszik. Másrészt viszont bent tarthatja a belső hő egy részét azzal, hogy csökkenti az infravörös kisugárzást. Mint az ismert, az űrhajó(k) Nap felőli oldal mintegy +100 °C-ra melegszik fel, miközben az árnyékos oldala akár –100 °C-ra is lehűlhet. El lehet képzelni, hogy ez milyen komolyan fárasztja a szerkezetet egy 6 hónapos keringés során. A kínai szakemberek azt várják, hogy az új burkolatnak köszönhetően a parancsnoki/visszatérő fülke hőmérséklete minimális beavatkozás (hűtés, fűtés, szellőztetés) mellett is +18 °C és +26 °C között lesz tartható.

Fantáziaképen a kínai űrállomás e sorok írásakor: balról jobbra a Ventien, a Tienho és a Tiencsou-4. Alul a Sencsou-14. A Ventien hengeres hermetikus egysége, illetve a kúpos energetikai blokk között figyelhető meg az a négyzet keresztmetszetű „palást”, melynek három „lapján” lehet elhelyezni a világűrrel érintkező kísérleti egységeket. A negyedik (takart) oldalon található az űrsétaajtó. A palást alatt található hengeres egység a légzsilip

Kínai naperőműtervek

Kína hosszú távon azt tervezi, hogy a Föld körüli pályán kiépít egy naperőművet és megoldja a termelt energia Földre juttatását. A projekt első orbitális kísérletét jelenleg 2028-ra tervezik, amikor alacsony Föld körüli pályára juttatnának egy technológiai demonstrátor műholdat. Az űreszköz napelemei 10 kilowatt elektromos teljesítményt állítanának elő, majd azt egy kisenergiájú lézer sugározná a Földre. Ehhez hamarosan megkezdik a földi vevőberendezések fejlesztését is. A cél, hogy egy kb. 400 km átmérőjű területen legyen több „vevőállomás”, melyek a felettük elhaladó műholdról „leszedik” a termelt áramot.

Legjobb esetben már két évvel később egy hasonló – de jóval nagyobb méretű és teljesítményű – műholdat állítanának geostacionárius pályára, hogy a kísérleteket onnan is megismételjék. Itt már az 1 megawattos „erőművi kapacitás” és a közepes teljesítményű lézeres energiatovábbítás lenne a cél.

A harmadik és negyedik fázisban a 10 MW, illetve a 2 GW teljesítmény elérése, valamint az ehhez tartozó lesugárzás, az elemek pályán történő összekapcsolása és szerelése, a nyaláb irányíthatósága az elérendő cél. A jelenleg 2035-re és 2050-re tervezett fázisokhoz tartozó „keringő telephely” méreteit nagyjából 100, illetve 1000 méteresnek gondolják.

A fenti grandiózus tervek felé az első lépéseket tavaly, illetve idén már meg is tették. A múlt évben elkezdődött egy földi tesztlétesítmény építése, melynek kibővítésével születhet meg a 2030-as kísérletek felszíni szegmense. Ebben a létesítményben jelenleg kisebb léptékű kísérletek zajlanak, mint például egy 2021-es sikeres 300 m-es „energiaátvitel” egy léghajóról a felszínre.

Részben ide tartozó hír az is, hogy kiszivárgott (kiszivárogtatták?) egy olyan terv, mely szerint a még csak tervezőasztalon létező CZ-9-es (Hosszú Menetelés-9) szuper-nehézrakéta részben/egészben újrahasznosíthatóságán kezdtek dolgozni. Ez a rakéta eddig a majdani személyzetes holdbázis építése, illetve esetleges személyzetes Mars-repülések kapcsán került szóba. (A rakéta nagyjából a NASA/SLS, illetve a SpaceX/Starship kategóriájába tartozna.) Valószínű viszont, hogy az újra felhasználhatóság pontosan egy geostacionárius pályán kiépítendő, több stadionnyi erőmű miatt vált fontossá, hisz „néhány” Hold- és Mars-utazás ezt nem biztos, hogy indokolná…