Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
Sijen-19 Egy kísérleti műholdat indítottak ma Kínából, egy Hosszú Menetelés-11 rakétával. A Sijen (Shiyan) sorozatnév erre utal, hiszen ezek különféle kínai technológiai kísérleti műholdak. Pontos adataikat, felszereltségüket és feladatukat nem is szokták nyilvánosságra hozni. Épp ez történet a március 15-én magyar idő szerint 12:41-kor felbocsátott Sijen-19 műhold esetében is. Ami biztos, hogy a starthely Csiucsüan (Jiuquan), a hordozórakéta egy Hosszú Menetelés-11 volt. A műhold alacsony, a pólusok közelében húzódó napszinkron pályára került.
Az északnyugat-kínai starthelyen már este, pekingi idő szerint 19:41 volt az indításkor. (Kép: Wang Jiangbo / Xinhua)
A rakétatípus a Hosszú Menetelés család viszonylag új, korszerű tagja. A szilárd hajtóanyagot használó, alacsony pályára legfeljebb 700 kg tömegű hasznos teher feljuttatására képes rakétát először 2015-ben vetették be. A mostani volt a 16. repülése. Ezen belül 12-szer szárazföldről, négyszer pedig – a 11H jelű változatát – tengeri platformról indították. Eddig minden alkalommal sikerrel teljesítette feladatát.
| |||
|