Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Egy Boeing 747 repülőgép szárnya alól indult...
(Rovat: Kis űreszközök nagy szerepe - 2022.01.14 07:15.)

...a LauncherOne kétlépcsős hordozórakéta, és sikeresen pályára állított négy amerikai és egy-egy brit, lengyel és osztrák CubeSatot.

A LauncherOne kétfokozatú rakétát a Virgin Orbit 2007 óta fejleszti. Ez egy levegőből indítható űrhajózási hordozórakéta, kifejezetten kis műholdak pályára állítására. A számítások szerint 500 km magas napszinkron pályára akár 300 kg tömegű űreszközt indíthatnak vele. Az eszközt az első – sikertelen – 2020. májusi start kapcsán részletesen is bemutattuk. Azóta a rakéta már sikeres startokat is teljesített: 2021 májusában (a még „berepülésnek” számító alkalommal), és 2021 júniusában (az első „rendes” küldetés során). Ezen alkalmakkor több kisebb, különféle CubeSat került Föld körüli pályára.

A mostani repülés tehát a második szolgálati, összességében pedig a negyedik start volt. A Cosmic Girl nevű Boeing 747 Jumbo Jet ezúttal a kaliforniai Mojave Air and Space Portról szállt fel 2022. január 13-án, hogy azután 23:52-kor, több mint 10 km-es magasságban a szárnya alól startolhasson a 21,3 méter hosszú és 30 tonna tömegű hordozórakéta. Az STP-27VP jelű repülés keretében összesen hét űreszköz állt pályára:

A GEARRS-3 (Globalstar Evaluation and Risk-Reduction Satellite-3) az Amerikai Légierő kutatólaboratóriuma, a TechEdSat-13 pedig a NASA Ames Kutatóközpontja technológiai kísérleti műholdja, mindkettő egy 3 egységes (3U) CubeSat. A szintén amerikai PAN (Pathfinder for Autonomous Navigation) egy műholdkettős (PAN-A és -B), melynek tagjai a Föld körüli pályán teljesen autonóm megközelítést és dokkolást (képünkön) kísérelnek majd meg. A két 3U+ CubeSat a NASA Langley Kutatóközpont és a Cornell Egyetem kooperációjában épülhetett meg, és a NASA ELaNa 29 küldetés keretében (és finanszírozásában) kerülhetett pályára. Egy-egy PAN hold tömege kevesebb mint 5 kg, és tervezett élettartamuk mindössze 4 hónap.


(Fantáziakép: Cornell University)

A 3U SteamSat-2 CubeSat a brit SteamJet Space System egy technológiai műholdja, mely egy új, innovatív víz (pontosabban gőz) hajtóművet próbál ki Föld körüli pályán.

A lengyel 3U STORK-3 CubeSat (jobbra) a 14 műholdasra tervezett STORK távérzékelő műholdflotta legújabb darabja. A STORK holdak fő műszere a SatRevolution Vision-300-as, 5 m felbontású képalkotó berendezése. (A flotta első két tagja – a STORK-4 és -5 – még a 2021. júniusi LauncherOne repülés keretében került pályára, míg a STORK-1-et és -2-t egy Falcon-9 rakéta indította a Transporter-3 küldetés keretében, órákkal korábban, január 13-án.)


Egy STORK műhold. (Kép: SatRevolution)

Az osztrák ADLER (Austrian Debris Detection Low Earth orbit Reconnoiter) egy technológiai demonstrációs műhold. A 3U CubeSat tömege 6 kg, a SPIRE és az ÖWF (Osztrák Űrfórum), valamint a FINDUS Venture fejlesztette. Az ADLER-1 a Spire Lemur-2 műholdbuszán valósult meg, de nem a már „klasszikusnak tekinthető” Lemur „rakományt” tartalmazza. Az osztrák holdon két műszer található:

  • Az APID (Austrian Particle Impact Detector) két kihajtható, becsapódásokat érzékelő piezoelektromos szenzorszárny, 865 cm2 összfelülettel.
  • A PL2/CW Radar egy 1 wattos, a 78 GHz-es (!) frekvenciasávban dolgozó, a gépjárműiparból adoptált radarberendezés. A berendezés a közeledő részecskéket 50 méterről észleli.


(Kép: ÖWF)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024