Az európai űrtevékenység (20. rész): AZ ARIANE FELEMELKEDÉSE
(Rovat: Kontinensünk űrtörténelme, Európa igáslovai a világűrben - 2003.03.17 15:45.)

Hazánk néhány éven belül csatlakozhat az Európai Űrügynökséghez (ESA). Sorozatunkban az európai űrkutatás történetével ismerkedhetnek meg az ŰRVILÁG Olvasói. A mai epizód bemutatja az első Ariane rakéta készítését és indítását.

Az Ariane rakéta tervezésénél fontos szempont volt, hogy a szakemberek nem akartak újat alkotni. Ezalatt azt értem, hogy nem akartak világmegváltó modernizálásba, új kísérleti hajtóművek tesztelésébe kezdeni. A cél az volt, hogy végre készüljön egy versenyképes, jól működő európai rakéta, ami rendkívül megbízható. Így a befektetett energia nagy részét a biztonságossá tétel, a rendszerek összehangolásának folyamata vitte el.

A költségek megoszlásának tekintetében végül úgy alakult, hogy Franciaország állta a fejlesztés és négy Ariane prototípus költségeinek 63,5 százalékát, Nyugat-Németország további 20,1 százalékot, Belgium pedig 5 %-ot. A további 11,4 százalék terhét Dánia, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Svájc és Svédország viselte, de mindegyik tagállam azért az anyagiakon kívül fizikai értelemben is adott valamennyit a rakétához (pl. Svájc készítette a rakéta orrkúpját, azaz a műholdak védőburkolatát).

A nagyobb űrvállalkozások első példányainak kipróbálása előtt modelleket szoktak tervezni, és azokat bizonyos teszteknek alávetni: ilyen volt a tervezett amerikai DynaSoar űrrepülőgép modelljének repülése, de még az amerikai űrsikló-rendszer előzetes próbáira megépített Pathfinder és Enterprise „teszt-űrsiklók” is. Nos, az Ariane rakétának is megépítették egy tesztpéldányát, az Ariane-MR-t. 1979. február 5-én a Francia-Guayana-i Kourouban sikeresen megtörténtek (az Ariane MR segítségével) a hajtóanyag-feltöltési próbák, s ezzel véget ért az éveken át tartó fejlesztési szakasz; zöld utat kaphatott az első Ariane indítása.

Az Ariane-1 (teljes „nevén”: Ariane L-01) első példányának indítását 1979. június 30-ra tűzték ki, ám a startot kétszer is el kellett halasztani. Indítóállás gyanánt azt a csak egyetlen alkalommal használt állványzatot alakították át, amit még az Europa-2 rakétának építettek (lásd sorozatunk 9. részben).

Az Ariane-1 indítására végül 1979. december 15-én került sor. A szakemberek feszülten hallgatták a francia nyelven történő visszaszámlálást. Három… kettő… egy…

Nos, a gyújtás megtörtént, a hajtómű megkezdte működését. És nem sokkal később megállt. Az első Ariane-1 csak nem akart felemelkedni: ott állt érintetlenül a kilövőálláson, s a kezdetben begyulladt tüzelőanyag felhője lassan eloszlott körülötte. Ekkor döntöttek úgy az irányítók, hogy a mérnök-feleségeket az Öreg Kontinensről Dél-Amerikába szállítják – lévén közeledtek a karácsonyi ünnepek, s most egyszerűen nem lehetett volna leállni.

A szakemberek úgy számolták, hogy az első két indítás során a rakéta felrobban – ez volt betervezve. Ez érthető is, hiszen mégiscsak egy olyan új rakétáról van szó, amit még soha nem próbáltak ki élesben.

Végül 1979. december 24-én sikeresen felemelkedett az első Ariane hordozórakéta. Hasznos teher gyanánt egy másfél tonnás nehezéket helyeztek el, illetve egy CAT nevű technológiai egységet, ami mérte a rakéta paramétereit a 15 perces pályára állás során. Az első repülés teljes sikerrel végződött.