Poljusz – a szovjet űrkutatás alkonya
(Rovat: Kontinensünk űrtörténelme - 2003.05.16 20:55.)

Tizenhat évvel ezelőtt, 1987. május 15-én Bajkonurból egy új, a világ legnagyobb tolóerejű rakétáját indították. Az Enyergija mintegy 130 tonna hasznos terhet volt képes Föld körüli pályára állítani, ez a hordozórakéta indította 1988-ban a Burán szovjet űrrepülőgépet is. Most azonban nem a Buránról lesz szó, hanem arról a "ballaszt-műholdról" (azaz a rakéta kipróbálása céljából felhasznált "tömegről"), ami az Enyergiját első útja során kísérte.

Ballaszt-műhold volt legalábbis az első hivatalos közlések szerint. Annak is tervezték. 1985. júliusában született meg a project annak kifejlesztésére, kódjelzése Szkif-DM lett. A Szkif-DM feladata a hordozórakéta kapacitásának kipróbálása volt. A ballaszt megépítésének a kijelölt indítási időpontra, 1986 őszére készen kellett állnia. (Eredetileg az űrrepülővel szerették volna már 1986-ban felszerelni a rakétát, ám a Burán nem készült időre el.) A tervezőiroda ezt követően egy olyan utasítást kapott, ami felborította a fejlesztők megszokott, amúgy sem túl sok szabadidőben gazdag életét: a ballaszt helyett egy geofizikai kísérleteket végrehajtó, 100 tonnás műholdat kell kifejleszteni. A talán legfontosabb tudományos feladat a természetes gáz és a plazma kölcsönhatásának vizsgálata volt. Emellett természetesen átvette a tervezett ballaszt feladatát is, azaz az Enyergija kipróbálásában is közreműködött. Sőt, új összekapcsolási rendszerek működését is kipróbálta volna. A tervek elkészítésére, a fejlesztésre és megépítésre egy évet kaptak. (Csak a tömeget figyelembe véve, a 100 tonna öt megtermett űrállomásmodulnak felel meg.) Az addigi gyakorlat szerint a fejlesztések öt évig tartottak. Ezt kellett "némileg" leszűkíteni. Az immár Poljusznak nevezett műhold fejlesztésével ráadásul ugyanazt a Hrunyicsev Gépgyárat bízták meg, ami a kijelöltnél lassabb ütemben épülő Burán űrrepülőgép megépítését is feladatául kapta. Az építés állandó miniszteri felügyelet mellett rohamtempóban folyt. Így a Poljusz 1986 júliusában már Bajkonurban várhatta a kilövést. A 37 méter hosszú, 4,1 méter széles műhold két fő egységből állt: a szolgálati egységből (FSZB) és a célegységből (CM). A szolgálati egységet egy korábban használt, de végül emberi repülésre alkalmatlannak nyilvánított űrhajóból, a Szaljut űrállomásokhoz tervezett szállító-ellátó űrhajóból (TKSZ) alakították ki. Ebben helyezték el az irányítórendszert, a telemetriát és a hőszabályozást, egyszóval az FSZB lett a Poljusz "agya".

A célegységben kaptak helyet a kísérleti berendezések, gáztartályok, az energetikai egység, kísérleti dokkolórendszerek és a radarantenna.

A fejlesztésekre kevés idő volt, s mivel a Poljuszt több, korábban már alkalmazott alkatrész felhasználásával szerkesztették meg, egy sor "trükköt" be kellett vetni a sikeres pályára álláshoz. Ilyen "trükk" volt például a következő. Mivel a szolgálati egység (FSZB) végén volt a hajtómű, s az FSZB indításkor a műhold felső részét alkotta, ezért a pályára álláskor, az FSZB hajtóműveinek bekapcsolása előtt, 180 fokos fordulatot kellett vennie a Poljusznak. (A hajtómű használata azért volt fontos, mert az Enyergija két fokozata önmagában nem tudta volna pályára állítani a műholdat.)

Bár a Poljusz 1986 júliusában már gyakorlatilag startkész állapotban volt, az Enyergijához csak nehezen, nagy késéssel tudták hozzákapcsolni. Az összekapcsolásra 1987. február 3-án került sor. A tervezett indítás előtt Mihail Gorbacsov szovjet elnök is ellátogatott Bajkonurba. Az indítás azonban további halasztást szenvedett. A tervezett katonai kísérleteket az akkor hirdetett békepolitika miatt leállították.

Május 15-én óriási robaj hallatszott Bajkonurból. Felemelkedett a kor legnagyobb tolóerejű rakétája. Az Enyergija jól működött, sőt, a Poljusz tervezett átfordulása is megkezdődött. Ám az elfordulás az irányítórendszer hibája miatt folytatódott, s így a műhold egyenesen a Földet vette célba, a légkörben pedig nagyobb darabokra esett szét. A japán és – az Okinawa-szigeten állomásozó – amerikai védelmi erőket riadóztatták. Az irányítóközpontban dolgozó szovjet szakemberek szeme előtt a másodpercek alatt talán lepergett egy történet: a Szkif-DM jelű ballasztról, a miniszteri utasításról, egy átépített űrhajóról, a rohamtempóról, a hihetetlen emberi teljesítményről, egy bő és hosszú, állandó munkával és kialvatlansággal töltött évről, a Poljuszról. Melynek élete a tervezéssel kezdődött, s az indítással ért véget. S minderről akkor a közvélemény nem tudhatott...

A cikk forrásául dr. Horváth András és Schuminszky Nándor, Haditechnika c. folyóiratban megjelent cikke szolgált.