Az ózonlyuk 2008-ban
(Rovat: Környezetünk védelme, Időjárás és előrejelzése - 2008.10.28 08:00.)

Az Antarktisz feletti ózonlyuk idén nagyobbra nőtt, mint tavaly, de szerencsére nem érte el a 2006-os évben mért rekordméretet.

A Déli-sarkvidék felett, a sztratoszférában keletkező ózonlyuk 2008-ban szeptember 12-én érte el legnagyobb kiterjedését, 27 millió négyzetkilométert. (Ez Észak-Amerikáénál is nagyobb terület!)

A NASA Aura műholdján repülő Ozone Monitoring Instrument (OMI) ózonmérő műszer adataiból készült ábra a szeptember 12-i állapotot mutatja. (Kép: NASA / Ozone Hole Watch)

A fenti kép közepén a színkódolás alapján jól kivehető az a terület, ahol az ózon koncentrációja feltűnően alacsony. Az értékeket Dobson-egységben (DU) adják meg. A légköri átlag 300 DU. Ez a mérőszám valójában oszlopsűrűséget jelez: ha az adott légoszlopban levő ózont mind összegyűjtenénk a felszíni légnyomás és 0 °C hőmérséklet mellett, a réteg vastagsága 3 mm lenne. A 220 DU alatti értékekkel jellemzett helyek már az ózonlyuk részének tekintendők.

A sztratoszférában levő ózon (háromatomos oxigén) molekulái elnyelik a Nap ultraibolya sugárzását. Minél vékonyabb a réteg, annál több sugárzás jut át rajta, veszélyeztetve az emberek és más élőlények egészségét. Az embereknél például megnő a bőrrák és a hályog kialakulásának valószínűsége. (A felszín közeli, légszennyezésből származó ózon viszont épp hogy káros az egészségre: légúti megbetegedéseket okozhat és roncsolja a növényeket.)

Az Antarktisz feletti ózonlyuk nem marad fenn egész évben. A déli féltekén minden tavasszal (augusztusban és szeptemberben) alakul ki. Ilyenkor a napsugárzás egyre jobban éri az addig állandó sötétségben levő sarkvidéket. A hideg, sötét tél folyamán a Déli-sarkvidék körül légörvény alakul ki. Ez elzárja a sztratoszféra anyagát a melegebb légrétegekkel való keveredéstől. A nagy hidegben – bár a levegő igen száraz – különös felhők képződnek, amelyekben a klór és a bróm kémiailag stabil molekulái kevésbé stabilakká alakulnak. Ezeket az elemeket elsősorban az emberi tevékenység juttatja a légkörbe.

Amikor tavasszal visszatér a napsütés, az ultraibolya sugárzás felbontja ezeket a molekulákat. A szabad klór és bróm idézi elő az ózon lebomlását. A folyamat augusztustól szeptemberig, esetleg októberig tart. Ahogy az időjárás melegszik, a légörvény gyengül, megindulhat a keveredés. Az ózonrétegre káros anyagok eloszlanak a légkörben. A nyár folyamán az ózonréteg újraépül.

Bár az ózonréteg nem okozója a globális felmelegedésnek, a két, ember által elősegített változás más módon mégis kapcsolódik egymáshoz. Az ózonhiány miatt az Antarktisz feletti sztratoszféra a normálisnál hidegebb lesz nyáron és ősszel. Mérések és modellszámítások igazolják, hogy ez felerősíti a sarki légörvényt. Ez lehet az oka annak, hogy a Déli-sarkvidék belső részein az egész Földre vonatkozó átlagnál kevésbé érzékelhető a klíma melegedésének hatása. Az elkövetkezendő években-évtizedekben az ózonlyuk várható (remélhető) gyengülésével így az Antarktiszra is erőteljesebb felmelegedés vár.