A légköri szén-dioxid
(Rovat: Környezetünk védelme - 2016.12.13 07:15.)

A NASA szén-dioxid-mérő műholdja felderíti, hol vannak a Föld légkörébe kerülő üvegházgáz fő forrásai, mely országok a legfőbb szennyezők.

A NASA szén-dioxid-obszervatóriuma, azaz az OCO–2 (Orbiting Carbon Observatory) műhold 2014 júliusa óta kering a Föld körül. Legújabban a kutatók az évszakos ingadozást leválasztva a műhold adataiból megpróbálták kideríteni, honnan kerül a legtöbb a légkörbe ebből a fontos üvegházgázból. Korábban csak a Föld felszínén végzett mérések álltak rendelkezésre, amelyekből csak az általános, az egész bolygóra vonatkozó tendenciát lehetett kimutatni: jelenleg a légkör 400 ppm (parts per million, vagyis milliomod rész) koncentrációban tartalmaz szén-dioxidot, ami bő harmadával több a modern iparosítás és a fosszilis tüzelőanyagok használata előtti értéknek. A források kimutatására azonban a hagyományos módszerek nem voltak alkalmasak, azokra közgazdasági adatokból próbáltak következtetni.

Európa szennyezési térképe. (Kép: NASA Earth Observatory / Joshua Stevens / J. Hakkarainen et al. 2016)

A különböző modellek szerint az emberi tevékenység következtében évente körülbelül 40 milliárd tonna CO₂ kerül a légkörbe. A Finn Meteorológiai Intézet kutatói az OCO–2 műhold mérései alapján elkészítették a CO₂ emisszió térképét (és megállapították, hogy nincs jelentős eltérés a korábbi becslésektől). A globális térkép bemutatott részletei a legfontosabb szennyező területeket mutatják, vagyis azokat, ahol a CO₂ szintje magasabb az évszakos ingadozás átlagánál. A finn kutatók rámutatnak, hogy az OCO–2 adataiból a most közreadott globális térképnél jobb térbeli felbontású térképek is készíthetők, akár városok szintjén azonosíthatók a szennyező források.

Észak-Amerikában az Egyesült Államok keleti része az erősebb szennyező. (Kép: NASA Earth Observatory / Joshua Stevens / J. Hakkarainen et al. 2016)

A CO₂ legalább egy évszázadon keresztül megmarad a légkörben, vagyis az OCO–2 által kimutatott gáz hosszú évek alatt gyűlt össze, nem pillanatnyi kibocsátást jelent. Az évszakos ingadozást az okozza, hogy a növények és a fitoplankton tavasszal és nyáron több, télen kevesebb CO₂-t nyelnek el. Egy adott évben az emberi hozzájárulás viszonylag csekély, körülbelül 3 ppm a teljes értékhez. A kutatás során az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy a jelenlegi emberi eredetű kibocsátást leválasszák az évszakos ciklusról és a hosszú idő alatt felhalmozódott CO₂-ről. Ami ezután megmaradt, az a motoros járművek, az erőművek és az ipari folyamatok következtében a légkörbe jutó mennyiség.

Kína keleti feléről és Japánból is évi 2–3 ppm többlet CO₂ kerül a légkörbe. (Kép: NASA Earth Observatory / Joshua Stevens / J. Hakkarainen et al. 2016)

Hogy meggyőződjenek a kapott eredmények valós voltáról, azokat összehasonlították a NASA Aura műholdján működő holland–finn ózonmérő berendezés (OMI) adataival. Ez a műszer a nitrogén-dioxid (NO₂) kibocsátását méri, ami az emberi tevékenység során általában együtt jár a CO₂ kibocsátásával. Az adatok jó egyezést mutattak, ami megerősíti, hogy a kapott CO₂-adatok valóban az emberi tevékenység következtében a légkörbe kerülő gázt mutatják.

A hagyományos módszerekkel gyűjtött CO₂ adatoktól a legjelentősebb eltérés a Közel-Keleten mutatkozott. Az Irántól keletre fekvő területekre vonatkozóan viszont még nincs adatuk, mert azt a területet még nem dolgozták fel. (Kép: NASA Earth Observatory / Joshua Stevens / J. Hakkarainen et al. 2016)