Az Aeolus visszatér
(Rovat: Környezetünk védelme - 2023.07.19 08:15.)

Az ESA szakemberei már dolgoznak azon, hogy a sikerrel működött, de nemrég feladatát bevégző szélmérő műholdja mielőbb biztonságban megsemmisüljön a Föld légkörében.

Mint arról nemrég részletesen írtunk, az eredetileg tervezett aktív élettartamát jócskán túlteljesítő Aeolus nem működik tovább. Felelős üzemeltető ilyenkor igyekszik mielőbb eltávolítani az űreszközt az alacsony Föld körüli pályáról, hogy minél kevesebb ideig jelentsen ütközésveszélyt és minél kisebb legyen a űrszemét keletkezésének a kockázata. Hogy a műhold esetleg leeső darabjai se okozhassanak gondot, az Aeolus esetében egy eddig még nem alkalmazott eljárást próbálnak ki az Európai Űrügynökség (ESA) irányítóközpontjának (ESOC) szakemberei.

Az Aeolus a Föld körül. (Fantáziakép: ESA / ATG medialab)

A műhold pályamagassága jelenleg naponta, természetes módon – a Föld gravitációs terének hatása, a ritka felsőlégkör ellenállása és a Nap sugárnyomása miatt – közel 1 km-t csökken, süllyedésének üteme pedig egyre gyorsul. A műholdat eredetileg nem tervezték irányított visszatérésre, így normális körülmények között a természetes folyamatok „intéznék el” az eltávolítását, néhány hónap leforgása alatt. Az ESA-nál viszont megpróbálják az irányított visszahozatalt – nem is feltétlenül emiatt a konkrét műhold miatt, hanem hogy teszteljenek egy akár más esetekre is alkalmazható eljárást.

A műholdak akkor kezdenek el a sűrű légkörben elizzani, amikor kb. 80 km-es felszín feletti magasságig jutnak le. Az esetek túlnyomó részében maradéktalanul megsemmisülnek a légkörben, de nagyobb űreszközök esetén előfordulhat, hogy egyes darabjaik túlélhetik a zuhanást és akár a felszínig is eljuthatnak. Bár a Föld felszínének túlnyomó része lakatlan (óceánok, tengerek, valamint a szárazföldek legnagyobb hányada is), a lezuhanó darabok potenciális veszélyforrások. Az irányított megsemmisítés azt jelenti, hogy a műholdat egy olyan terület – jellemzően a Csendes-óceán déli része – fölött léptetik a légkörbe, amely távol van a lakott területektől. A még megmaradt minimális hajtóanyag-tartalék felhasználásával, a pályamódosító manőverek megtervezett sorozatával az Aeolus esetében is ez a cél, ami túlmegy az 1990-es évek végének biztonsági elvárásain, amikor az Aeolust tervezték. Ha menet közben mégis kiderülne, hogy mindez nem sikerül, akkor sincs nagy vész: a folyamatok mennek tovább a maguk természetes útján, az Aeolus irányítatlanul lép a légkörbe, ahol (majdnem maradéktalanul) megsemmisül.

A mai követelmények szerint az alacsony pályás műholdas küldetéseket úgy kell megtervezni, hogy működési ideje lejártával az űreszközből semmi se élhesse túl a sűrű légkörbe lépést, vagy ha mégis, akkor irányított légköri beléptetésre legyen lehetőség. Az Aeolus esete precedenst teremthet a régebbi műholdak esetére azzal, hogy az utólagos, szigorúbb követelményeknek is megfeleljen a visszahozataluk.

Az Aeolus pontos légkörbe lépési dátumát egyelőre nem lehet megjósolni. Az függ a naptevékenységtől is, amely befolyásolja a felsőlégkör kiterjedését. Minél magasabbra terjed a légkör, annál gyorsabb a közegellenállásból adódó fékezés. A jelenlegi becslések július végét, augusztus elejét jelölik meg az Aeolus megsemmisülésére. Ha a műhold eléri a 280 km-es magasságot, hat napon át manőverek sorozatát végzik el vele, hogy a maradék üzemanyag elhasználásával egyrészt gyorsabban fékezzék, másrészt úgy irányítsák, hogy lakatlan terület fölött lépjen a sűrű földi légkörbe. A végső, kritikus pályamódosítás 150 km magasságban következik. Onnantól kezdve már csak órák kérdése a vég.