TDRS-K
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást - 2013.01.31 07:15.)

Egy Atlas-5 rakétával pályára állt a NASA új generációs távközlési műholdja. A TDRS rendszer egyik elemeként a földi irányítók és az alacsony pályákon keringő űreszközök közötti folyamatos kapcsolatot segít majd biztosítani.

Az amerikai TDRS (Tracking and Data Relay Satellite) rendszer tagjai geostacionárius magasságban, az Egyenlítő fölött 36 ezer km-re keringenek a Föld köröl, egy napos keringési idővel. Így a felszínről nézve állni látszanak az égbolton. Ez távközlési szempontból ideális, mivel a földi antennákat nem kell mozgatni. Nem úgy, mint például a Nemzetközi Űrállomás, a Hubble-űrteleszkóp, egy földmegfigyelő műhold, vagy bármilyen más, alacsonyabb pályás űreszköz közvetlen követése esetén. Ezek gyorsan mozognak, így hamar ki is kerülnek egy-egy állomás látómezejéből. A folyamatos adatkapcsolat érdekében tehát sok, földrajzi értelemben jól elosztott követőállomásra, ezek váltakozó használatára volna szükség. Egy másik lehetőség a magasabban, geostacionárius pályán levő műholdak hálózatának kiépítése a Föld körül, különböző hosszúsági köröknél. Ezek közvetítésével kényelmesen, kevesebb földi állomás bevonásával is megoldható a kommunikáció. A megfelelően elhelyezett TDRS holdak valamelyike mindig készen áll az adatok le- és felsugárzására.

A TDRS rendszert bemutató rövid film a NASA-tól.

A rendszer kiépítése 1983-ban kezdődött, az űrrepülőgépes program igényei adták meg hozzá a végső lökést. Mostanra a harmadik műholdgenerációig jutottak. Ebből az első darab, a TDRS-K jelzésű hold a floridai Cape Canaveral 41-es indítóállásáról startolt egy Atlas-5 hordozórakéta orrkúpja alatt. A felemelkedés magyar idő szerint január 31-én 2:48-kor kezdődött (ekkor Floridában még január 30-án este volt, a hat órányi zónaidő-különbség miatt). A legmodernebb, a Boeing által gyártott TDRS holdak közül még kettőt állítanak pályára az elkövetkező két évben, az L és M jelűeket. Ezekkel együtt a rendszer sokáig működőképes maradhat, kiszolgálva az emberes űrprogramot, kapcsolatot tartva a földmegfigyelő és tudományos műholdakkal, valamint az amerikai hordozórakétákkal azok emelkedési fázisában.

A TDRS holdak első generációját 1983-től 1995-ig az űrrepülőgépek rakterében vitték fel és állították önálló pályára. (Mindjárt a második műhold, a B jelű megsemmisült a Chellenger 1986-os balesete során.) Következő három, második generációs űreszköz (H, I és J) Atlas-2a rakétákkal startolt. A legutolsó, a TDRS-J már meglehetősen régen, több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2002 decemberében. Bármennyire tartósnak bizonyultak is a régi TDRS holdak, e kritikus fontosságú űrbeli rendszer biztonságos fenntartása érdekében megérett már az idő a frissítésre.