Mi várható 2017-ben? (2. rész)
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, Navigáció és térképészet , Távoli világok kutatói - 2017.01.04 07:15.)

Hordozórakéták, műholdak és űrszondák – válogatás az előttünk álló év érdekesnek ígérkező eseményeiből, a teljesség igénye nélkül.

Kétrészes, 2017-re előretekintő sorozatunk első részében az emberes űrrepülésekkel kapcsolatos terveket, várakozásokat vettük számba. Következzenek most az automata űreszközök. Mint minden évben, most is igaz lesz, hogy az új startok túlnyomó többsége során távközlési, földmegfigyelő, navigációs, meteorológiai, katonai műholdak állnak majd Föld körüli pályára. Ezek az átlagolvasó számára talán kevésbé érdekesnek, sőt szinte „unalmasnak” tűnhetnek. Ami persze azt is jelzi, hogy az űrtevékenység és alkalmazásai annyira beépültek a mindennapi életünkbe, hogy a rutinszerűnek tűnő startokra már fel sem kapjuk a fejünket, a napi sajtó sem számol be róluk. Az Űrvilág azért szándékaink szerint tudósít majd ezekről, már csak amiatt is, mert feladatunknak érezzük felhívni a figyelmet az űrkutatás érdekességei mellett az űrtevékenység alkalmazásaira, mélyebb összefüggéseire is.

Hordozórakéták nélkül nincs űrbe jutás. Kezdjük hát a 2017-ben várható újdonságokkal. Az amerikai SpaceX vállalat sokat késett, nagy teljesítményű Falcon Heavy rakétája talán végre bemutatkozhat (legutóbb a 2016-os előrejelzésünkben említettük). Most az év második negyedére ígérik a startot a floridai Kennedy Űrközpont erre a célra átalakított 39A indítóállásáról. Kínában és Japánban két kisebb teljesítményű rakéta első repülését tervezik. Lesz búcsú is: februárban az orosz R-7 rakétacsalád veterán tagja, a Szojuz-U rakétaváltozat 786. repülése lesz egyben az utolsó. Több mint 43 éve, 1973 óta folyamatosan használták. Ezen az időtartamcsúcson felül is több világrekordot tart, nem csak az összes repüléseinek, de az egy éven belüli startjainak számát tekintve is: 1979-ben összesen 47-szer indították. Bár legutóbb, 2016 decemberében a Progressz MSZ-04 teherűrhajó elvesztése rontott a statisztikán, a Szojuz-U így is rendkívül megbízható rakétának bizonyult. Sikeres startjainak aránya meghaladja a 97%-ot.

Talán már januárban újra munkába állhat a SpaceX Falcon-9 rakétája, hogy megkezdje ledolgozni a legutóbbi, 2016. szeptemberi robbanása miatt felhalmozódott jelentős késedelmet. Egy sor megrendelés vár teljesítésre. A kényszerszünet utáni első hasznos teher az alacsony pályás Iridium mobil távközlési műholdrendszer első tíz új generációs űreszköze (Iridium Next) lehet, a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpontról. Az EchoStar-23 geostacionárius távközlési hold szintén januárban startolhat, de a floridai Cape Canaveral bázisnak a robbanásban megsérült 40-es számú indítóállása helyett a Kennedy Űrközpont közeli 39A starthelyéről.

Az Iridium Next műholdak tervezett konstellációja a Föld körül. (Kép: Thales Alenia Space)

Folytatódik az európai Copernicus földmegfigyelő program műholdjainak felbocsátása. Márciusban a Sentinel-2B következik. Dél-Amerikából, az Egyenlítőhöz közel fekvő Kourou űrközpontból indul egy Vega hordozórakétával. A Sentinel műholdak 2-es számú sorozatának második darabja azonos felszereltségű, 2015 júniusában indított párját, a Sentinel-2A-t követi. Optikai és infravörös tartományban, 13 különböző hullámsávban készítenek felvételeket a Föld felszínéről. Az új műhold az előzővel azonos helyzetű pályán, de mindig bolygónk átellenes oldalán repül majd. Így a két műholdból álló rendszerrel legfeljebb 5 napos visszatérési idővel az egész Föld feltérképezhető lesz.

Fantáziaképen egy Sentinel-2 műhold alacsony Föld körüli pályán. (Kép: ESA / ATG medialab)

Várhatóan áprilisban Pleszeckből, egy Rokot hordozórakétával indul a Copernicus program egy másik fontos űreszköze, a Sentinel-3B. A B jelölés itt is a típus második műholdjára utal. A Sentinel-3 sorozat tagjai az óceánok hőmérsékletét, színét, vízszintjét mérik, a jégtakarót és a szárazföldeket vizsgálják többféle fedélzeti berendezéssel. A Setinel-3A egyébként tavaly februárban állt pályára, az év végéig minden műszerét beüzemelték és adatait szabadon elérhetővé tették a felhasználóik számára.

Augusztusban egy Atlas-5 rakétával indul az amerikai geostacionárius adatátjátszó műholdrendszer legújabb tagja, a TDRS-M. Ezek az egyenlítői sík mentén, 36 ezer km-es magasságban a Föld körül elosztva elhelyezett távközlési műholdak biztosítják a megszakítás nélküli adatkapcsolatot a Föld és az alacsony pályákon keringő amerikai űreszközök, többek közt a Nemzetközi Űrállomás között. Ugyancsak augusztusra várható egyszerre újabb négy európai Galileo navigációs műhold felbocsátása egy Ariane-5 rakétával. A Galileo rendszert nemrég, 2016-ban nyilvánították késznek a kezdeti szolgáltatások nyújtására. A további műholdak újabb lépéssel visznek közelebb a teljes műholdkonstelláció 2020-ra remélt kiépítéséhez. Ha már műholdas helymeghatározás: a „jó öreg” amerikai GPS rendszer vadonatúj, modernizált Block 3-as műholdgenerációjának első képviselője is 2017-ben, szeptemberben indulhat, egy Delta-4 hordozórakétával. Folytatódik természetesen a másik két globális műholdas navigációs rendszer, az orosz GLONASSZ és a kínai Beidou bővítése, elhasznált űreszközeik pótlása újakkal.

A Föld közvetlen környezetén túlra indítandó 2017-es űreszközök közül kiemelkedik a kínai Csang'e-5 (Chang'e-5), amellyel felszíni anyagmintát szeretnének visszahozni az égitestről. Ha minden a tervek szerint alakul, több mint négy évtized után először jut az emberiség új holdi mintákhoz. Legutóbb 1976-ban a szovjet Luna-24 űrszonda hajtott végre ilyen feladatot. A Csang'e-5 a tavaly bemutatkozott új Hosszú Menetelés-5 hordozórakétával indul, a tavaly felavatott Vencsang (Wenchang) űrközpontból, várhatóan az év második felében.

A Cassini a Szaturnusz mellett – még sok érdekes adat várható a szondától, de már nem sokáig... (Kép: NASA / JPL / Cassini)

Szeptember 15-én a végéhez ér a Szaturnuszt, valamint annak hold- és gyűrűrendszerét addigra már 13 éve (!) vizsgáló amerikai Cassini űrszonda rendkívül sikeres küldetése. A Cassini még 1997 októberében indult hosszú útjára és 2004 júliusában áll pályára az óriásbolygó körül. Programjának nemrég megkezdődött utolsó szakasza, amely során nagy pályahajlással, a bolygóhoz egyre közelebb repül, is tartogat még tudományos meglepetéseket. Szeptemberben a szonda belép a Szaturnusz sűrű légkörébe és megsemmisül. Az év közepéig várható, hogy egy másik nagy sikerű eszköz, a NASA jelenleg a Cerest vizsgáló Dawn űrszondája is befejezi méréseit. Az űrcsillagászati programokban várható 2017-es újdonságokról nemrég egy külön cikkben írtunk, ezért ezekre itt most nem térünk ki.