Az űrtávközlés kezdetei (1. rész)
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást - 2020.06.07 07:15.)

Nincs űrkutatás űrtávközlés nélkül. Az egyik leggyakoribb és legrégebbi űralkalmazás az űrtávközlés.

Műholdak, űrhajók, de a Nemzetközi Űrállomás pályára állítása, a velük való kommunikáció, az általuk nyert adatok visszaküldése nem valósulna meg egy korlátos erőforrás, a frekvencia használata nélkül. A másik oldalról azonban az űrkutatás eredményeként jött létre az űrtávközlés és az elmúlt 60 évben teret nyert a mindennapi életünkben. Ennek fejlődését, hírközlési vonatkozásait mutatjuk be cikksorozatunkban.

Több szerző foglalkozott már korábban is a mesterséges holdakkal, de a mai értelemben vett geostacionárius műholdakról Arthur C. Clarke 1945 októberében a Wireless World folyóiratban közzétett „Extra-Terrestrial Relays: Can Rocket Stations Give World-wide Radio Coverage?” című írásában értekezett. Az űrkorszak hajnalán megjelent írásban Clarke olyan rádióállomás elhelyezését javasolta az űrben, amely a Föld középpontjától számított 42 000 km-re helyezkedik el az Egyenlítő síkjában, és amelynek keringési ideje 24 óra, így a földfelszín két pontja közötti adásokat továbbítani képes. Kifejtette azt is, hogy 3 egyenlő távolságra elhelyezett mesterséges hold teljes globális lefedettséget tud biztosítani. Később elkezdődött az űr meghódítása a Szputnyik–1-gyel (1957), majd több alacsony pályás mesterséges hold után pályára állították az első geostacionárius műholdakat is (1963 - Syncom–2, 1964 - Syncom–3). Ezzel bebizonyosodott, hogy Clarke elmélete a gyakorlatban is működik.

Clarke cikke a Wireless Word 1945. októberi számában. (Forrás)

Az űrkorszak kezdetekor is világossá vált, hogy az űrobjektum (műhold vagy űrhajó) és a Föld között a kommunikáció elengedhetetlen. Így nem véletlen, hogy nemzetközi szinten először a távközlés szabályaiban jelent meg az űrkutatás. Az 1865-ben létrehozott Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommuncation Union – ITU), amelynek Magyarország alapító tagja, már 1959-ben foglalkozott az űrkutatásra allokálható frekvenciák kérdésével.

Az új rádiószolgálatok: az űrkutatás, a rádiócsillagászat és a Föld–űr szolgálat

Az 1959-ben megtartott, 4 hónapos ülésén az ITU Adminisztratív Rádióértekezlete a rádiótávközlés a II. világháború és az azt követő évek során bekövetkezett ugrásszerű fejlődésének kihívásaira adott válaszokat. Új eljárások, szigorúbb technológiai követelmények és új frekvenciasáv-felosztási táblázat elfogadása mellett új rádiószolgálatok bevezetéséről is döntött, ezek az űrkutatási szolgálat (space service), a Föld–űr szolgálat (Earth–Space service) és a rádiócsillagászat szolgálat (radio astronomy service). Az ülésen a frekvenciasávok felosztási táblázata már kutatási célokra több űrrel kapcsolatos frekvenciát kijelölt (pl. 136–137 MHz, 400–401 MHz, 1400–1429 MHz, 1700–2300 MHz, 8400–8500 MHz, 15,15–15,25 GHz), természetesen a lábjegyzetekben foglalt eltérésekkel. Ennek egyik oka a Szputnyik–1 által több országnak okozott káros zavartatás, amellyel szemben a már meglévő szolgálatokat, illetve a tagállamban saját engedélyeseiket védték az egyes tagállamok. Ez a zavartatás vezetett ahhoz, hogy az ülés arról döntött, hogy a Földet rádiókommunikációs szempontból 3 régióra bontják, amelynek szabályait a Nemzetközi Rádiószabályzat (Radio Regulations – RR) 5. cikke tartalmazza. Ennek megfelelően az RR az egyes frekvenciasávok és szolgálatok kapcsán az egyes régiókra vonatkozóan eltérő szabályokat állapít meg. [Az ITU Rádiószabályzata (Radio Regulations) 1906 óta a frekvenciahasználat alapját képezi. Az RR-t a tagállamok képviselőiből álló Nemzetközi Rádió Konzultatív Bizottság (CCIR), illetve 1992-től a Rádiótávközlési Világértekezlet (WRC) által elfogadott dokumentumban módosítja. Az értekezleteket 3–5 évente tartják meg.]

Az ITU 3 régiója. (Forrás)

Szintén új elemként jelent meg, hogy a frekvenciasávok felosztási táblázata alapján a tagállamok maguk határozhatták meg az alkalmazni kívánt frekvenciát, de azt a Nemzetközi Frekvencia Regisztrációs Testületnek (ITU International Frequency Registration Board – IFRB) is bejelentik.

Az 1959-es döntésekkel egységes szerkezetben kiadott Nemzetközi Rádiószabályzat. (Forrás: ITU)

Az ülésen elfogadott számos ajánlás közül az űrtávközlés szempontjából a 36. ajánlás bír relevanciával, hiszen a Rádióértekezlet a technológiai fejlődésre figyelemmel ebben döntött arról, hogy rendkívüli ülést hív össze 1963-ban, amelynek célja új frekvenciasávok felosztása az űrkutatás céljára és az „űrhajók” (vagyis az űreszközök) rádiókibocsátásainak meghatározása és ellenőrzése érdekében a Nemzetközi Rádiószabályzat módosítása. A tagállamokat a köztes időben felkérte az űrkutatásra használt frekvenciák bejelentésére az ITU Adminisztratív Tanácsa részére és a kérdés tanulmányozására mind a tagállamokat, mind a Nemzetközi Rádió Konzultatív Bizottságot (International Radio Consultative Committee – CCIR).

(Folytatjuk!)

Dr. Daczi Diána, Dr. Vári Péter