Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

MEGFEJTÉS: Fogas kérdés
(Rovat: Magyar a világűrben - 2021.04.10 08:15.)

Itt a megfejtés, és megvan dr. Remes Péter „Az első magyar űrrepülés története” című könyvéért folyó rejtvénysorozatunk utolsó fordulójának nyertese!

Az első magyar űrrepülés 40. évfordulójának évében, 2020 végén jelent meg a szerző magánkiadásában, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), valamint a Repülőorvosi Alapítvány támogatásával dr. Remes Péter „Az első magyar űrrepülés története” című kötete.

„Büszkék lehetünk arra, hogy a levegő és az űr meghódításában még a múlt században mi magyarok is részt vehettünk. Az űrrepülések hajnalán, 1980-ban Magyarország űrhajósa, Farkas Bertalan, a világon a hetedik nemzet képviselőjeként jutott ki a Föld körüli pályára. Azóta felnőtt egy generáció, amely már nem emlékezhet a magyar űrrepülés körülményeire. Indokolt volt tehát az első magyar űrrepülés történetének tudományos igényű feldolgozása” – olvasható abban a részletes ismertetőben, amelyet decemberben a könyvről írtunk.


Mivel a könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül, külön örömünkre szolgál, hogy a KKM felajánlása nyomán összesen öt példányt sorsolhatunk ki belőle az Űrvilág olvasói között. A hét elején megjelent negyedik rejtvénykérdésünk, tegnap lezárult a beküldési határidő.

A kérdés egy orvosi szakkifejezés volt, amelyet a fogak légnyomásváltozás esetén fellépő fájdalmára használnak. A keresett szó pedig az aerodontalgia vagy barodontalgia (mindkét változatot elfogadtuk helyesnek).

Köszönjük olvasóink aktivitását, a rekordszámú, 50-nél is több beküldött megfejtést. A hibátlan választ adók neve bekerült egy képzeletbeli sorsolási kalapba. Végül a szerencse Lukács Zsolt olvasónknak kedvezett, aki dr. Remes Péter „Az első magyar űrrepülés története” című kötetének egy példányát nyerte. Vele hamarosan felvesszük a kapcsolatot, hogy el tudjuk juttatni hozzá a nyereményét.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szívességéből összesen öt ajándékkönyvet tudtunk kisorsolni az Űrvilág olvasói között, de rejtvénysorozatunk most véget ért. Az űrhajós-kiválasztás témája azonban mit sem veszített aktualitásából. Március 31-étől kezdve 8 héten át ugyanis már lehet jelentkezni az Európai Űrügynökség (ESA) űrhajóstoborzására – most először magyar állampolgároknak is. Aki megfelel a feltételeknek és érez magában kedvet és erőt, pályázzon, talán belőle lehet majd a következő magyar űrhajós!

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024