Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
Holdkőzet-bemutató az ELTE TTK-n 40 éve szállt le az Apollo-12 a Holdra. 15 éve vizsgálhatók a NASA holdkőzetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán. Bemutató november 27-én.
1969. november 18-án szállt le a Holdra az Apollo-12 holdexpedíció Intrepid holdkompja Pete Conrad és Alan Bean űrhajósokkal. Harmincegy és fél órás holdi tartózkodás után, 34 kilogramm holdkőzettel tértek vissza, előbb az Intrepidre, majd – dokkolás és átszállás után – a Yankee Clipper űrhajóra, mellyel november 24-én tértek vissza a Földre. A leszállóhely közelében meglátogatták a Surveyor-3 holdi robotszondát is, amelyet 1967-ben küldtek a Holdra. Az ELTE TTK 1993-ban kötötte meg az első Nemzetközi Holdi Kőzetminta Kölcsönzési Egyezményt a NASA Lyndon B. Johnson Űrközpontjával (JSC). Az egyetem 1994 márciusában kapta meg először a kölcsönzött mintákat és 15 éve rendszeresen megújítja ezt az egyezményt. Az ELTE TTK-n a NASA holdi kőzetmintakészletét oktatási és kutatási célokra használjuk föl.
A NASA holdi kőzetmintakészlet 12 vékonycsiszolattal, valamint a NASA kőzetmintákat tartalmazó korong 6 mintával. Összesen ez a 18 holdi kőzetminta van az ELTE TTK-n.
Bemutató: Két Apollo-12 bazalt minta (vékonycsiszolat) a Viharok Óceánjáról.
A 12002 és a 12005 számú minta, valamint a NASA JSC holdi kőzetmintakészlete, összehasonlító hazai bazaltok, néhány más ipari anyag is.
A 12002-es minta részlete párhuzamos, a 12005-ös minta részlete keresztezett polarizátorral.
Rövid ismertetés: Az egyetemi kutatás egyik vonulata: A Naprendszer anyagainak vizsgálata. Ide tartoznak a NASA holdkőzetek és a meteoritek is. A NASA holdkőzetek: bazaltok, regolit, breccsák. Viszgálataink során a NASA holdkőzeteket és ipari anyagok keletkezési és gyártási folyamatait hasonlítjuk össze. A holdi kőzetminták vizsgálata lehetővé teszi, hogy a Holdon a holdbázis építésénél használható építőanyagokról is tervezzünk. A holdi víz jelentősége. A holdi becsapódások során kevert anyagok keletkeznek. Ez a breccsa, amely tört, kevert, összesült kőzettörmelék, kőzete és szerkezete hasonló a kerámiaipari anyagokhoz.
Az egyetemi kutatás és fejlesztés másik vonala: A Hunveyor űrszondamodellek építése. A Hunveyor mintája a Surveyor űrszonda volt. Együttműködésben dolgozunk az ELTE Informatika Karával és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság Robotika Szakosztályával.
A Naprendszerbeli anyagvizsgálatokhoz számos más kutatási terület kapcsolódik: a fizika, a kémia, a földtudomány, a környezettudomány és az asztrobiológia. Ezeknek a tudományterületeknek a képviselői is jelen lesznek a sajtóbemutatón.
Kapcsolódó lehetőségek az ELTE TTK diákjai számára: Az ELTE diákjainak is nyitott az a lehetőség, amit a NASA egyik űrközpontja, a houstoni JSC mellett működő kutatóintézet, a Lunar and Planetary Institute (LPI) hirdet meg, egyetemi hallgatóknak nyári gyakorlatokon való részvételre.
A NASA holdkőzetek 15 éves kölcsönzése bővítette a lehetőségeket a természettudományos oktatásra és kutatásra való fölkészülésben.
Az ELTE TTK sajtóbemutató időpontja 2009. november 27-én (pénteken) 13 óra. Helyszíne az ELTE TTK lágymányosi északi épülettömbjének Ortvay-terme (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a.). Szervezők: ELTE TTK Fizikai Intézet és Földrajz- és Földtudományi Intézet, Anyagfizikai Tanszék, Planetológia Műhely, MTA Geonómiai Tudományos Bizottság és Planetológiai Albizottság.
Bérczi Szaniszló | |||
|