Rohanó pólusok
(Rovat: Navigáció és térképészet - 2019.02.25 07:15.)

Az ESA Swarm műholdjainak méréseiből kiderült, hogy a fél évszázaddal ezelőttihez képest csaknem négyszeresére gyorsult a Föld mágneses pólusainak elmozdulása.

A hír januárban bejárta a hazai sajtót, többnyire szenzációhajhász tálalásban. Még nagyobb baj, hogy szinte kivétel nélkül rosszul használták a mágneses pólusok fogalmát (kivéve azt a portált, amely hosszú és egyébként korrekt cikkében egyetlen egyszer sem írta le, hol is van a mágneses pólus). Éppen ezért bevezetésként fontosnak tartjuk Kovács Péter és munkatársai (a cikk megjelenésekor: Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, 2017 óta: Magyar Bányászati és Földtani Hivatal) Magyar Tudományban megjelent cikkéből (lásd lent) idézni a következőket: „A dinamó által keltett mágneses tér a felszíntől nem túl nagy távolságban egy, a Föld középpontjában lévő, de a Föld forgástengelyével mintegy 11 fokos szöget bezáró rúdmágnes dipólterével közelíthető, amelynek déli pólusa jelenleg észak felé, északi pólusa pedig dél felé mutat. Ha ezt a mágnest a Föld középpontjába tennénk, a mágneses pólusok (az a pont, ahol az erővonalak a felszínre merőlegesek) a Föld két átellenes pontján helyezkednének el. A valóság azonban ettől eltérő; jelenleg az északi félteke pólusa Kanadától északra, a 85,9° északi szélesség és 148° nyugati hosszúság, a délié pedig Antarktisz partjaihoz közel, a 64,4° déli szélesség és a 137,4° keleti hosszúság közelében helyezkedik el.” A továbbiakban ebben az értelemben hivatkozunk az Északi-sark közelében lévő déli mágneses pólusra, illetve ennek szinonimájaként az északi félteke (mágneses) pólusára. Megjegyezzük ugyanakkor, hogy a NOAA Mágneses világmodellje (lásd lent) az északi félgömbön található mágneses pólust geomágneses északi pólusnak (geomagnetic north pole) nevezi.

Az északi félteke mágneses pólusának (N), azaz a déli mágneses pólusnak az utóbbi években felgyorsult a mozgása. Jelenleg Kanada felől évente 55 km-es sebességgel Szibéria felé tart. (Kép: DTU Space)

Az északi félteke mágneses pólusának helyét először 1831-ben határozták meg, később kiderült, hogy a pólus helye folyamatosan változik (pólusvándorlás), sőt a földtörténeti múltban a pólusok időnként, átlagosan néhány százezer évenként felcserélődtek. A mágneses térre vonatkozó részletes adatokat a NOAA és a Brit Geológiai Szolgálat Mágneses világmodellje (lásd lent) tartalmazza, amelyet a pólusvándorlás viszonylag lassú tempójára való tekintettel ötévente frissítettek. A legutóbbi, 2015-ös modell érvényessége 2019 végén járt volna le, újabban azonban a változás felgyorsulását észlelték, ezért szükségesnek tartották a frissített modellt csaknem egy évvel hamarabb, február elején megjelentetni. A változások kimutatásában és az új modell elkészítésében kulcsszerepet játszottak az ESA Swarm műholdjai.

A Swarm műholdak a Föld mágneses terének nemcsak az erősségét, hanem az irányát is mérik. (Kép: ESA / ATG Medialab)

Mintegy 50 évvel ezelőtt a pólus évente körülbelül 15 km-t vándorolt, az utóbbi időben azonban „nekilendült”, sebessége elérte az évi 55 kilométert. Kanada sarkvidéki területeit elhagyva 2017-ben átlépte a dátumválasztót és Szibéria felé tart. Ez tette szükségessé a mágneses modell frissítését. Részben a 2013-ban indított Swarm műholdak méréseinek köszönhetően állapították meg, hogy a mágneses pólus nem a várakozásoknak megfelelően mozdul el. A frissített modellből az is kiderül, hogy a mágneses dipóltér tengelye a korábbi, és a hivatkozott magyar cikkben is említett 11 fokkal ellentétben csak 9,45 fokos szöget zár be a Föld forgástengelyével.

A 2013 óta a Föld körül keringő műholdak a bolygónkat a kozmikus hatások ellen védő mágneses tér tulajdonságait mérik. Pontos méréseik alapján szétválasztható a Föld magjából, köpenyéből és kérgéből eredő mágneses tér, sőt még az óceánoktól és az ionoszférától eredő összetevők is azonosíthatók. (Kép: ESA / AOES Medialab)