Ejtőtesztek alatt az új űrhajó
(Rovat: Orion, Ares, SLS - 2007.04.05 10:01.)

Rég volt már, hogy új űrhajó készült valahol a világban, de akkor sem lehetett sokat tudni róluk. A legújabb viszont a szemünk előtt születik meg.

A Vosztok, Voszhod, Szojuz űrhajók születése hétpecsétes titok volt a világ számára. A Mercury, Gemini és Apollo űrhajók megvalósításának körülményei sem keltettek médiahullámokat mifelénk. Az űrrepülőgépről is inkább csak utólag kaptunk képeket, mintsem a program elején. És a kínai űrhajóról még most, az első sikeres – és nyilvános – repülések után is csak nagyjából annyit tudunk, hogy „Szojuz-szerű”. Ám a születőben levő amerikai űrhajóval, az Orionnal ez a folyamat gyökeresen megváltozik: a fejlesztés során sok érdekes apró részlettel ismerkedhetünk meg, hogy milyen is lesz a közeljövő meghatározó emberes űrhajója.

Amint az korábbról ismert, az első lépés az alapvető forma kiválasztása volt, amelynek során az Apollóhoz hasonló szerkezetű űrhajót választott a NASA. Ezt követően megtörtént a majdani gyártó, a Lockheed Martin kiválasztása is. És innen indulhatott a konkrét munka. Napjaink elsődleges feladata, hogy elkészülhessen a részletes követelményrendszer, majd a tervdokumentáció, ami alapján már „csak” le kell gyártani az alkatrészeket. Az alapvető rendszerekkel szembeni követelmények kiírását e hónap végére tervezi befejezni az űrhivatal és a Lockheed Martin.

Az űrhajófejlesztés folyamatának talán első, kézzelfogható jele az űrkabin ejtőtesztjeinek megkezdése volt. Ez a leszállással kapcsolatos követelmények kalibrálásához szükséges. Mint ismeretes, a NASA szakít minden korábbi leszállási módszerével, amelyekben korábban tapasztalatokat szerzett, és a szárazföldi leszállást választotta. Ehhez szeretnék most megkeresni a legmegfelelőbb eszközrendszert. Két elképzelés versenyez a leszállás végfázisában történő lassításra: a közelmúlt marsi űrszondáinál bevált ballonok egyszerűsített változatának bevetése, vagy a Szojuz űrhajókon is alkalmazott, kis magasságban aktiválódó fékezőrakéták alkalmazása. A ballonos rendszerből is legalább kétféle alternatíva létezik, a kabint körbefutó, hurka alakú tömlő, valamint az aljára erősített kerek léggömbök.

Ilyen ejtőteszteket egyébként az Apollónál is végeztek egykor, bár akkor csak biztonsági okokból, ha valamiért a visszatérő egység a tervektől eltérően nem a vízben, hanem valamely szárazföldön érne talajt. A mostani tesztek talán annyiban különböznek az egykoriaktól, hogy most csak egy Orion-vázat – a majdani űrhajó nagyjából méret és tömeghelyes, külső borítás nélküli modelljét – használnak a kísérletekhez.

A következő lépés szintén a Langley kutatóközpontban egy élethű – de nem működőképes –Orion modell elkészítése lesz, amellyel a mentőrakéta tesztjeit végezhetik majd el. A mentőrakéta és az Orion-modell első tesztjeire 2008 őszén kerülhet sor az új-mexikói White Sanden. A modell megalkotása mellett az „igazi” űrhajó terveivel is haladnak előre a mérnökök.

Érdekes, hogy már a tervasztalon megkezdődött az első tömegtakarékossági program, mert az űrhajó nagyobbnak mutatkozott az előre kitűzött célhoz képest. A 22 800 kg-os űrhajó a fogyókúrában 1350 kg-mal lett könnyebb. (Az Apollo parancsnoki egység egykor 35-37 tonnányit nyomott). Ennek érdekében feláldozták a műszaki egység belső tartályszerű borítását, mivel az egyébként egyszer használatos űrhajókomponensben feleslegesnek találták az extra védőborítást.

Az Orion mellett az Ares rakéták munkálatai is megkezdődtek. A mérnökök dolgoznak már a Norton Thiokol által gyártott szilárd hajtóanyagú STS gyorsítórakéták átalakításán. Az űrrepülőgép által használt eszköz négy szegmensnyi hajtóanyaggal működött, míg az új már öt szegmensből fog állni, növelve az égésidőt. Emellett folyik az Ares I második fokozatának kiválasztása. Április 13-án zárul le a lehetséges variációk bővítésének határideje és augusztusban választják ki a végső győztest. Erre most a J-2X oxigén-hidrogén hajtóműves változat látszik a legesélyesebbnek.

Az Ares V fejlesztése is megkezdődött. Szélcsatorna-tesztekkel és komputeres analízissel az emelkedés közbeni, a start és az emelkedés közbeni fordulás, tengely körüli forgások alatti viselkedést modellezik, finomítják. És megkezdődtek az RS-68 hajtómű – illetve az azokból építendő öthajtóműves egység – munkálatai is, a tervekkel, illetve hamarosan a statikus tesztekkel. (Képek: NASA, forrás: Space.com)