Űr-VLBI az 1980-as években (2. rész)
(Rovat: Orosz tudományos műholdak, Hazai kutatóhelyek és űripar , Távoli világok kutatói - 2011.07.15 07:15.)

1985-ben a mindkét félnek megfelelő barátságos, „semleges helyszínen”, Budapesten kezdték meg formális együttműködésüket a szovjet és nyugati rádiócsillagászok, hogy megszülethessen a RadioAstron űr-VLBI műhold.

A szovjet–nyugati együttműködés keretét adó COSPAR űr-VLBI eseti bizottság első megbeszélésére 1985. október 2-3-án került sor a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézete (RMKI) szervezésében. A program során áttekintették a QUSAT és RadioAstron helyzetét, és megállapították, hogy a RadioAstron messze megelőzi a QUASAT-ot az előkészítésben. Ekkor a szovjetek a felbocsátási dátumot 1990 júniusára tervezték. (A műhold végül 2011-re készült el, már Bajkonurban várja a közelgő startot. - A szerk.)

Lényeges fejlemény volt, hogy megalakítottak egy Nemzetközi Űr-VLBI Munkacsoportot (International Study Team on Space VLBI). Ez a csoport éveken keresztül foglalkozott a koncepció és a fejlesztés részletkérdéseivel, és koordinálta a külföldi közreműködést (hozzájárulásokat) a RadioAstron projekthez. Ennek titkárául engem kértek fel. A csoport október 4-én tartotta alakuló ülését szintén a KFKI-ban. Itt már konkrét megbeszélések kezdődhettek az egyes külföldi technikai, műszeres és egyéb hozzájárulásokról, amire a projektnek nagy szüksége volt. A nemzetközi RadioAstron megbeszélések hosszúra nyúlt sorozatának ez volt a kezdete. Érdekes megemlíteni, hogy az első 2 évben Budapest és Moszkva volt a találkozók színhelye. Csak 1988-ban volt az első nyugati konferencia Dwingeloo-ban, Hollandiában, amit ezután már rendszeresen követtek nyugaton szervezett megbeszélések.

A politikai helyzetre jellemző Newsweek címlap 1984-ből.

Milyen segítséget várt a szovjet fél? Természetesen a kívánságlista dinamikusan változott a lehetőségek és a szükségletek skáláján. A segítségben a nyugati kollégák is érdekeltek voltak, mert cserébe páratlan észlelési lehetőségekhez, adatokhoz juthattak, ráadásul a tervek szerint belátható időn belül! Meglepetés volt, hogy korábban szép csendben két szocialista ország is részt vállalt már a projektben. Az NDK egy 73 cm-es hullámhosszon működő rádióvevőt, a bolgárok egy 18 cm-es vevőt ajánlottak fel. Ezekből azonban nem lett semmi, mindkét ország később kiesett a résztvevők közül. A szovjetek nagyon szerették volna a QUASAT tervezett felfújható 10 m-es antennáját megkapni, de az ESA képviselője nem látta ennek lehetőségét. Kritikus volt a teleszkóp érzékenysége, amihez kis zajú vevőkre és mélyhűtött elektronikára volt szükség. Ezen a területen a nyugati technológia messze a szovjet előtt járt. Ezért kis zajú vevőket kértek hozzájárulásként. Szükség lett volna egy nyugati mélyhűtő rendszerre a fedélzeten, mert sokkal tartósabb volt a szovjetekénél. Igény merült fel az adatfeldolgozáshoz Amerikában kifejlesztett Mark III terminálokra és feldolgozó egységre (korrelátor). A nyugati szállítás Moszkvába az embargó miatt pillanatnyilag szóba sem jöhetett. A KFKI kollégák lehetőséget láttak arra, hogy Magyarországon elkészítenek egy teljes Mark III feldolgozó rendszert, számítógéppel, de nem ajándékba, hanem megrendelés fejében. Ez kb. 1 millió rubeljébe került volna a szovjet űrkutatási intézetnek. Szintén az érzékenység növelését szolgálta az effelsbergi 100 m-es rádióteleszkóp (NSZK) javasolt bevonása az észlelésekbe, esetleg más nagyméretű földi antennákkal (Anglia, USA, Ausztrália) együtt.

A RadioAstron vázlatrajza egy 1985-ös angol nyelvű, szovjet kiadású dokumentumból.

Mik voltak a kilátások? Az ESA felajánlotta a tervezett, esernyőszerűen kinyíló szovjet antenna tesztelését a saját eszközeivel Noordwijkben (ESTEC, Hollandia). Egy kis zajú 6 cm-es vevő elkészítésén a bonni Max Planck Rádiócsillagászati Intézet gondolkodott. (Később a finnek vállalták egy űr-kvalifikált 1,3 cm-es, az ausztrálok egy 18 cm-es kis zajú vevő szállítását.) A bonniak azt is elképzelhetőnek vélték, hogy az adatfeldolgozást a bonni VLBI processzoron végezzék el. A bizalmatlanság azonban még érezhető volt. Az ígérvények még nem voltak garantálva. A nyugatiak csak 1986-ban készültek dönteni a konkrét hozzájárulásokról.

(Folytatjuk!)

Dr. Fejes István †