Charles második repülése előtt
(Rovat: Simonyi űrrepülése, Álmuk a világűr - 2009.03.22 09:00.)

Ha minden az előzetes tervek szerint halad, akkor március 26-án másodszor is elindulhat a világűrbe Charles Simonyi, a magyar származású amerikai szoftver-milliárdos. Most röviden visszaidézzük előző útját.

Simonyinak most csak egy rövidített kiképzésen kellett átesnie a Moszkva melletti Csillagvárosban, bár kissé aggályosnak tartotta, hogy nemrégiben két Szojuz leszállása is ballisztikus pályán történt, ami nagy többletterhelést jelentett az űrhajósok számára. A szoftverfejlesztő mérnök, a világ ötödik fizető űrhajósaként már 13 napot töltött a világűrben, és az első lesz az űrturisták közül, aki másodszor is eljuthat a Nemzetközi Űrállomásra.

Charles Simonyi a világ ötödik fizető űrhajósa, de az első, aki közülük másodszorra is eljuthat az űrbe (aláírt fénykép Simonyitól).

„Csodálatos ez a reggel itt, Bajkonurban. Kitűnően aludtam, és valóban nagyon várom ezt a repülést!” – írta internetes naplójába Charles Simonyi az első start napján, 2007. április 7-én. Optimizmusát növelte az orosz illetékesek március végi bejelentése, mely szerint a leszállópálya megváltoztatása miatt két nappal meghosszabbították az eredetileg 11 naposra tervezett űrrepülésének idejét. A sikeres start utáni második napon a Szojuz TMA-10 űrhajó elérte a Nemzetközi Űrállomást, melynek Zarja nevű moduljához, automatikus üzemmódban kapcsolódott. Szűk másfél órával később – és 27 év elteltével – ismét magyar szavak érkeztek vissza a Föld körüli pályáról. Így mondott köszönetet a földi irányítóközpontban tartózkodó első magyar űrhajósnak, Farkas Bertalannak. Bár a magyar médiumok előszeretettel nevezik Charles Simonyit a „második magyar űrhajósnak”, ő sajnos az amerikai űrhajósok számát gyarapítja a hivatalos statisztikákban. Szülőföldje iránti érzelmeit az útipoggyászában felvitt, a koronás címerrel díszített magyar lobogókkal, és egy csipetnyi magyar földdel fejezte ki. Visszaérkezése után az egyik lobogót Sólyom László köztársasági elnök kapta meg.

A koronás címerrel díszített magyar lobogó, amelynek űrben járt egyik példányát Sólyom László köztársasági elnök kapta meg (tévéfelvétel).

A történethez tartozik, hogy amikor még csak körvonalazódtak űrutazási tervei, eltöprengett azon, hogy milyen magyar emlékeket vigyen fel magával az űrállomásra. Nagy örömömre elfogadta felajánlott segítségemet, és 2006 karácsonyán – némileg kalandos úton – megkapta azt a három, a koronás címerrel díszített magyar lobogót, amelyet ugyanannál a szövetkezetnél készíttettem el, ahol annak idején Farkas Bertalan és Magyari Béla részére varrták, hímezték az emblémákat.

Az első szovjet-magyar űrrepülés emblémái (Sumispace gyűjtemény).

A hivatalos űrleltári jegyzőkönyv bizonyítja, hogy a magyar lobogók (3. tétel) és a csipetnyi magyar föld (12. tétel) fent volt a világűrben.

Charles Simonyi megfelelően felkészült az útra, melyen egyáltalán nem űrturistaként vett részt. Az ESA (Európai Űrügynökség) és a JAXA (Japán Űrügynökség) által rábízott kísérletek közül – megbocsátható elfogultsággal – az ISS egyetlen, de világhíres magyar műszerével, a Pillével folytatott méréseket emelem ki. Minden nap megmérte a testét ért sugárzás mennyiségét, majd a kapott adatokat mindjárt a helyszínen ki is értékelte. Ez a lehetőség a Pille nagy előnye a hasonló műszerekkel szemben. Simonyit a műszer használatára Budapesten képezték ki a KFKI-AEKI szakemberei, Deme Sándor vezetésével. Az űrrepülés utáni földi kiértékelés eredményéről Apáthy István mérnök számolt be az MTI-nek. A mérések bebizonyították, hogy a sugárterhelés a hálóhelyen a legnagyobb, ahol csupán az űrállomás fala védi az űrhajósokat. Apáthy szerint Charles Simonyival az űrrepülése alatt semmiféle különleges dolog nem történt, hiszen nem volt például napkitörés sem. (Ilyenkor az űrhajósoknak az űrállomás védettebb részébe kell húzódniuk, és űrsétát sem tehetnek). Simonyi akkora sugárdózist kapott, amely tizenöt mellkasi röntgenfelvételnek felel meg. Normál körülmények között az űrhajósok lényegében ugyanekkora sugárterhelést kapnak, ugyanennyi idő alatt.

A Pille No.11 (technológiai példány, Sumispace gyűjtemény) dózismérő Charles Simonyi kezében. Balra Apáthy István mérnök, középen Schuminszky Nándor (Puskás Tivadar Távközlési Technikum, 2007. április 30.)

Az április 20-ára tervezett visszatérést egy nem várt időjárási esemény másnapra halasztotta. A célkörzetet ugyanis egy kisebbfajta árvíz lepte el, amely a szokásos hajnali órákban leszálló űrkabin megtalálását, és az űrhajósok mentését alaposan megnehezítette volna. A leszállókörzet kissé délebbre való áthelyezése azonban időbeli halasztást jelentett. (Az űrállomás ugyan minden nap azonos síkú pályán kering, de a Föld elfordul alatta, és ezért a visszatérési pálya más irányú lesz). A visszatérés végül problémamentesen zajlott le, és Charles Simonyi kissé fáradtan, de boldogan harapott bele – egy hatalmas almába…

A leszállást követő rehabilitáció utáni sajtótájékoztatón az újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette: az űrrepülés után visszatér mindennapi életéhez, megszokott munkájához, melyet csak élete legnagyobb kalandjáért szakított félbe. „A világűrben a Földre való visszatérés reményével élsz, a Földön pedig az a remény éltet, hogy újra repülhetsz” – mondják az űrhajósok, és úgy tűnik, a sorsát ő sem kerülheti el.

Charles Simonyinál bizonyosan jobban izgulok, hogy minden rendben történjen a starttól a leszállásig. Ez az izgalom meglehetősen öncélú, hiszen most sem állhattam meg, hogy némi magyar emlék nélkül induljon el a Nemzetközi Űrállomásra. Csak nehogy szűk legyen az a bizonyos útipoggyász...

Bár „fejjel lefelé” látszik, de így is jól felismerhető a Balaton (Charles Simonyi felvétele)

Kézenfekvő az ötlet, hogy a csipetnyi magyar föld után, most pár cseppnyi Balaton-vizet vigyen fel Charles Simonyi a világűrbe. A minikönyv Charles tervezett űrbéli könyvtárát igyekszik gazdagítani, a szkafanderes űrhajós bábuk egyike az én virtuális jelenlétemet szimbolizálná a Nemzetközi Űrállomáson. (Sumispace)

Schuminszky Nándor