Óriáskráter a jég alatt
(Rovat: Szárnyaló képzelet - 2006.06.13 08:00.)

A 480 km-es átmérőjű becsapódásnyomra a Föld gravitációs terét vizsgáló GRACE műholdak adatai alapján bukkantak.

A dinoszauruszok kihalásával kapcsolatba hozott Chicxulub-kráternél kétszer nagyobb kráter nyomára akadtak az Antarktiszon. Kora alapján lehetséges, hogy ez a becsapódás válthatta ki a 250 millió évvel ezelőtt, a perm és a triász határán bekövetkező hatalmas kihalást, amely az akkori fajok 70-90%-át eltörölte bolygónkról.

Első lépésként az amerikai-német GRACE (Gravity Recovery and Climate Experiment) műholdpáros gravitációs mérései alapján egy olyan 320 km-es zónára akadtak, ahol a gravitációs tér erősebb, mint a környezetében. Ilyen tömegkoncentrációnak nevezett képződményeket a Holdról már sokat ismerünk. Ott keletkeznek, ahol egy hatalmas becsapódás kivékonyítja a kérget, és a megemelkedő terület alatt a mélyebben fekvő, sűrűbb köpeny anyaga felboltozódik. Amikor egy topográfiai térképen feltüntették az antarktiszi tömegkoncentráció helyzetét, az egy korábban észrevétlen, 460-500 km átmérőjű, gyűrűs alakzat centrumába esett. A tömegkoncentrációt két egymástól független mérés adatsora is kimutatta. Ez, valamit a gyűrű forma együttesen arra utal, hogy egy gigantikus méretű becsapódásnyommal állunk szemben.

A GRACE által mért gravitációs fluktuációk az Antarktisz keleti részének térképén. A színskála magyarázata jobbra látható, nanoGal/m egységben (1 Gal = 1 cm/s²). A kör a feltételezett Wilkes-kráter helyzetét jelzi. (Kép: Ohio State University)

Bár bizonyítékok még nem támasztják alá, de elméletileg nem kizárt, hogy a nagy becsapódás keltette instabilitások a kőzetburokban közreműködtek annak a hasadékvölgynek a felnyitásában, amelynek révén Ausztrália levált az ősi, nagy déli kontitensről, Gondwanáról. További részletek az [origo]-n, Kereszturi Ákos cikkében olvashatók.