Úton a gammakitörés-vadász
(Rovat: Távoli világok kutatói - 2004.11.20 18:31.)

Elindult a NASA Swift nevű új csillagászati mesterséges holdja, amely két évig gamma-felvillanásokat fog megfigyelni.

Többszöri halasztás után a floridai Cape Canaveral űrközpontból Delta II rakétával indították az amerikai Swift csillagászati mesterséges holdat, amely gamma-felvillanások után fog kutatni, s egy-egy röntgen- illetve ultraibolya és optikai tartományban működő teleszkópot is magával visz. Két éves működése alatt várhatóan 200 gamma-kitörést észlel majd, és több hullámsávban vizsgálja az utófénylésüket. Gyorsan, az égbolt különböző pontjain véletlenszerűen bekövetkező felvillanások észlelésétől számított 20-75 másodpercen belül célra tud majd állni távcsöveivel.

Bár egyre többet tudnak a csillagászok a közel 40 éve felfedezett gamma-felvillanásokról, még mindig egy sor kérdés vár megválaszolásra. Mivel a gamma-sugárzás - az elektromágneses sugárzás legnagyobb energiájú formája - nem hatol át a Föld légkörén, az első kitöréseket is Föld körüli pályáról, a nukleáris fegyverkísérletek figyelésére felbocsátott amerikai Vela katonai mesterséges holdról vették észre 1967-ben.

Az valószínűnek tűnik, hogy a hihetetlen nagy energia felszabadulásával járó gyors események csillagok gravitációs összeomlásakor, fekete lyukak keletkezésekor, vagy neutroncsillagok, fekete lyukak egybeolvadásakor, esetleg neutroncsillagok felszínére hulló nagyobb mennyiségű anyag hatására következnek be. A kitörések általában egyenletesen oszlanak el az égbolt minden irányában (de ez bizonyos tulajdonságú alcsoportokra nem feltétlenül igaz). Az események valószínűleg távoli galaxisokban játszódnak le. Időtartamuk szerint két fő csoportba sorolhatók: a rövidek néhány tizedmásodpercig, a hosszabbak átlagosan 30 másodpercig, de akár jó néhány percig is eltarthatnak. Ez az időtartam szerinti felosztás ugyanakkor minden bizonnyal túlságosan leegyszerűsítő: a Swift egyik célja is éppen az, hogy finomítsa az osztályozást.

A Swift képes lesz gyors riasztást adni a földi és űrobszervatóriumok számára, megjelölve az új kitörések pontos helyét. A gyorsaságnak itt kulcsszerepe van, hiszen a kitörés nyoma rövid időn belül végképp elhalványul. Az utófénylések még órákig-hetekig tanulmányozhatók röntgen, optikai vagy rádió hullámhosszakon, rengeteg információval szolgálva a jelenségről. Külön erre a célra felállított földi robotteleszkóp-hálózat fogja várni a műholdról jövő jelzéseket.