Apophis – egy becsapó(dáso)s sajtóhír margójára (2. rész)
(Rovat: Távoli világok kutatói - 2005.12.30 08:32.)

A Földet majdan megközelítő kisbolygóról - hitelesebben...

A 2004MN4 jelű, Apophis néven is emlegetett, rendkívül érdekes kisbolygóról az AeroMagazin 2005. októberi számában írt cikket Almár Iván. A téma az elmúlt napok hazai sajtóhírei nyomán vált „aktuálissá”. Most a cikk második részletét közöljük – a szerző szíves hozzájárulásával.

Kisbolygó randevúzik a Földdel
Almár Iván cikke (AeroMagazin, 2005. október) – 2. rész

2036: ütközés a Földdel?

A számítások azt mutatták, hogy a létrejövő új pálya jellege egyáltalán nem közömbös az emberiség jövője szempontjából. Ha ugyanis a meg­közelítés után a kisbolygó véletle­nül olyan pályára kerül, amelyen a keringési idő éppen 426,1246 nap, akkor 7 év alatt pontosan 6 kerin­gést tesz meg a Nap körül, és 2036. április 13-án telibe találja a Földet! Ez persze nem valószinű, de ma még kizárni sem lehet. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy ilyen ütközési pálya létrejöttének esélye csak 1 a 12 ezerhez.

Persze egy hegyméretű égitest becsapódásának katasztrofális ha­tása lenne a földi civilizációra, sőt a Föld élővilágára is. Éppen a ta­valy karácsonyi cunami esete bizo­nyitotta ezt a legjobban. Mivel Föl­dünk felületének túlnyomó részét óceánok borítják, a becsapódások többsége a világóceánokba törté­nik, ami többek között hatalmas, soha nem látott erejű cunamikat okoz. A károk egy hegynyi test be­csapódása esetén világméretűek, és messze felülmúlják azt, amit a tenger alatti földrengések okozhat­nak. De a földrengéseket sem előre jelezni, sem megakadályozni nem tudjuk, viszont a Föld-közeli kis­bolygók esetében némiképp más a helyzet.

Mindenekelőtt az Apophis pályá­ját kellene minél pontosabban be­mérni, hogy a veszély igazi mértéké­re következtetni lehessen. (Ha nincs ütközés, s a két égitest csak elsuhan egymás mellett, akkor ugyanolyan ártalmatlan az egész jelenség, mint amikor két autó megközelíti, de nem érinti egymást.) Az ilyen méretű égi­testek követése optikai távcsövekkel és radarokkal viszonylag könnyen lehetséges, de az Apophis esete kü­lönleges abban az értelemben, hogy a 2029-ben esedékes Föld-megköze­lítés drámaian felerősíti majd a je­lenlegi pálya ismeretének pontatlan­ságából eredő bizonytalanságot. A 2029 előtti pályát a szokásosnál ezerszeresen (!) nagyobb, mintegy 600 méteres pontossággál kellene bemérni ahhoz, hogy bizonyosak le­hessünk abban, hogy 2036-ban nem lesz becsapódás!

A 2029 utáni időszakban már nem lenne szükség ilyen szélsősé­ges pontosságra az előrejelzéshez. De más probléma jelentkezik. Ha rászánjuk magunkat, hogy megkí­séreljük annyira eltéríteni a kis­bolygót (esetleges) életveszélyes pályájáról, hogy 2036-ban semmi­képp se találja el a Földet, akkor ehhez 2029 után tízezerszer (!) több energia kell, mint 2029 előtt. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az eltérítés 2029 előtt a mai űrtechni­kával lehetségesnek tekinthető, de 2029 után már szinte lehetetlen.

Eltérítési akcióra természetesen csak akkor van szükség, ha a veszély reális, mondjuk 1 a 10-hez vagy en­nél nagyobb a becsapódás esélye. Mivel ilyen műveletet a gyakorlat­ban még sohasem hajtottak végre (a nagy felhajtás ellenére a Deep Impact űrkisérlet abban a tekintetben sem­miféle tapasztalattal nem szolgált, hogy egy lövedékkel mennyire lehet egy kisebb égitest pályáját megvál­toztatni), ezért hosszabb tanulmá­nyokra, műszaki fejlesztésre és elő­kísérletekre lenne szükség. Mindez sok időt és pénzt igényel. Schwei­ckart, akinek B612 nevű alapítványa 2001 óta dolgozik ezen a problé­mán, 2015-re javasolja az előkísérlet végrehajtását. Nyomatékosan felhív­ja az amerikai kormány figyelmét arra, hogy a 2004MN4 esetével fog­lalkozni kell, és időben meg kell hozni a kritikus döntéseket, külön­ben semmiféle akciót nem lehet majd végrehajtani.

Hiszen, ha négy-öt évvel a 2029-­es megközelítés előtt akarjuk végre­hajtani a pályamódosítási kísérle­tet, akkor – hároméves repülési idő­vel számolva – az űrszondát 2021 körül el kell indítani, vagyis fejlesz­tését 2014 körül meg kell kezdeni.

Schweickart azt javasolja, hogy mindenekelőtt egy tudományos célú űrszondát kellene az Apophishoz in­dítani. Célja nemcsak az lenne, hogy vizsgálja a kis égitest alakját, összeté­telét, szerkezetének merevségét, ha­nem egy hosszú ideig működőképes rádióadót is telepítene annak felszí­nére. Az űrszondák mozgásának pontos követését fedélzeti rádióadó­juk teszi lehetővé. Ezt a jól kidolgo­zott, megbízható és pontos követési technikát természetes égitestek esetében még soha nem alkalmazták. A 2004MN4 pontos követése viszont megkívánná egy hasonló rádióadó odatelepítését és folyamatos követé­sét; ez esetben a 2029 előtti pálya be­mérési pontossága a megkívánt mér­tékben fokozható lenne. Ilyen telepí­tési feladat végrehajtására már a mai űrtechnika is alkalmas – gondoljunk a NEAR szonda sikeres leszállására az Eroson, a Hayabusa űrkísérletre, illetve a Rosetta tervezett prog­ramjára egy üstökös magján.

Folytatjuk!