Irány az Alfa Centauri?!
(Rovat: Távoli világok kutatói - 2008.03.19 04:30.)

Nemrég felröppent a hír, hogy közvetett úton a Földhöz hasonló bolygó(k) létére következtettek a közeli Alfa Centauri csillag körül. De hogyan mehetnénk oda megnézni?

Az Alfa Centauri a Naphoz legközelebb eső csillagrendszer. A hármas rendszer egyik tagja, a Proxima Centauri a Nap legközelebbi csillagszomszédja. A nemrég publikált modellszámítások az Alfa Centauri B jelű csillag környezetére vonatkoztak, és azt mutatták, hogy akár kőzetbolygók is lehetnek az ún. lakható zónában, vagyis ott, ahol a víz folyékony halmazállapotban maradhat egy bolygófelszínen. A számításokból az is világos, hogy ha tényleg van ott ilyen bolygó, akkor annak hatását előbb-utóbb ki kell tudjuk mutatni. Az elképzelések szerint a csillag látóirányú sebességében mutatkozó parányi, az ott keringő bolygó okozta eltéréseket a színképvonalak Doppler-eltolódásából 5 éves méréssorozattal meg lehetne találni.

Ha igazolódik az a feltételezés, hogy kőzetbolygók is lehetnek ott, akkor – legalábbis elméletben – több lehetőség közül is választhatnánk, ha valakit oda szeretnénk küldeni. Ez az emberi élet hosszát figyelembe véve nem volna egyszerű vállalkozás: a rendszer tőlünk mért távolsága 4,37 fényév, vagyis több mint 276 ezerszer nagyobb, mint a Nap-Föld távolság. E csillagközi utazás gondolatát jelenleg kevés (vagy talán semmi sem) választja el a fantasztikumtól, de ezek után még erősebb okunk volna komolyan elgondolkodni rajta.

Az űreszközök hagyományos meghajtási módjával nem érhetnénk célt. Például 28 ezer km/h maximális sebességgel is 165 ezer évbe kerülne eljutni az Alfa Centauri távolságába. A megoldhatatlan gond, hogy a gyorsításhoz az űrhajónak üzemanyagot kellene magával cipelnie, ami természetesen megnövelné a gyorsítandó tömeget. Az elképzelésekben létező antianyag-hajtóművek viszont működnének. Ezek elvileg felhasználhatnák az anyag és antianyag egyesülésekor keletkező hatalmas energiát. „Csupán” az úthoz elegendő antianyag biztonságos előállítását, tárolását és fokozatos felhasználásának módját kellene kifejleszteni...

Korábban felmerült olyan elképzelés is, hogy menet közben a csillagközi anyagból lehetne gyűjteni hidrogént fúziós energiatermeléshez. Ez a módszer valószínűleg már azon elvérezne, hogy nem volna elegendő összegyűjthető alapanyag.

Egy másik lehetséges módszer a „vitorlázás”. Hatalmas, igen kis tömegűre méretezett felületekkel munkába lehetne állítani a fénynyomást. Ehhez persze a napfény nem volna elég: csillagunktól távolodva, a fény gyöngültével igen hamar lecsökkenne a napvitorlás hatékonysága. A szükséges tolóerőt más forrásból – például a Földről küldött, jól célzott lézer- vagy részecskenyalábokkal – kellene biztosítani. A lényeg az, hogy az utazást lehetővé tevő energiaforrást ne kelljen az űrhajónak magával vinnie, hanem külső forrást használhasson fel. A fényvitorlásnál a sebesség fokozatosan ugyan, de igen nagyra növelhető. (Megint más kérdés, hogy a célhoz közelítve valahogy le is kellene lassulni...)

Bombák sorozatával, nagy lökésekkel elvben szintén felgyorsítható volna egy csillagközi űrhajó. Ez a megoldás inkább nagyobb méretű – például 1000 ember kolóniáját szállító – eszköznél volna hatékony. A spekulációk célja a fénysebesség kb. 10%-ának elérése. Ezzel 60-70 év alatt az Alfa Centaurinál „teremhetnének” az űrhajósaink. Ez nyilván azt jelenti, hogy az útra elindult embereknek inkább csak a menet közben született utódai érnének célba – hacsak az életfolyamatok hosszú időre való felfüggesztését, a hibernációt meg nem oldják.

A fenti rövid fejtegetésből is érzékelhető, hogy bár az utazás valóban érdekes volna, a gyakorlati megoldás szempontjából az emberiség szinte semmiben nem jutott még előre. A csillagászoknak tehát nem kell elsietniük a munkát. Bőven van még idejük arra, hogy megfigyelésekkel is megerősítsék (vagy cáfolják) a feltételezést: tényleg lehet lakható kőzetbolygó az Alfa Centauri körül.