Hová lett a Vesta holdja?
(Rovat: Távoli világok kutatói, Amerika és az űrcsillagászat - 2015.06.22 07:15.)

Egy évtizeden át keresték a holdját, de hiába. A Vesta a legnagyobb aszteroidák többségéhez hasonlóan a magányos kisbolygók közé tartozik.

A Mars és a Jupiter között közel 100 olyan kisbolygó kering, amelyeknek holdjuk van. A legtöbb holdat véletlenül vették észre a csillagászok. A Vesta feltételezett társát azonban 1987 óta szisztematikusan keresték, de nem találták. Sem a földi távcsövekkel, sem a Hubble-űrtávcsővel készült felvételeken.

A NASA Goddard Űrközpont munkatársai az évtizedek óta tartó eredménytelen keresés után kihasználták a 2011–2012-ben a Vesta körül keringő Dawn űrszonda kínálta lehetőségét, és a szonda három hónap leforgása alatt a Vesta környezetéről készített felvételeit is tüzetesen átvizsgálták egy kísérő felfedezésének a reményében. Így sem találtak semmit, csak annyit tudtak megállapítani, hogy 6 méternél nagyobb átmérőjű kísérő biztosan nem kering az 525 km átlagos átmérőjű (kissé szabálytalan alakú) Vesta körül.

A Dawn űrszonda 2011 júliusától 2012 szeptemberéig keringett a Vesta körül. A képen látható mozaikot a szonda legjobb felvételeiből állították össze. A déli pólus közelében magasodó hegy (a kép alján) kétszer olyan magas, mint a Mount Everest. A kép felső részén, a közepétől balra látható, három egyvonalban elhelyezkedő alakzatot „hóembernek” becézik. (Kép: NASA / JPL-Caltech / UCAL / MPS / DLR / IDA)

Összességében úgy tűnik, hogy az apró égitestek közül a nagyobbak általában magányosak. Pedig érdekes lenne a holdjaik vizsgálata, mert a holdak tanulmányozása bepillantást enged azokba a folyamatokba, ahogyan a hold odakerült mostani helyére, illetve megállapítható, mióta kering ott. Ezek fontos információk lennének a Naprendszer stabilitására vonatkozóan.

A holdak hiánya a nagyobb kisbolygók körül a boulderi (Colorado, USA) Északnyugati Kutatóintézet űrdinamikával foglalkozó szakembereinek is sok fejtörést okoz. A Vesta esetében különösen meglepővé teszi a hold hiányát az, hogy az égitest felszínén két hatalmas becsapódási kráter is látható, amelyek keletkezésekor rengeteg törmelékdarab dobódhatott ki, amelyekből összeállhatott volna egy hold.

A NASA videója segítségével „körbejárhatjuk” a Vesta néhány jellegzetes kráterét.

A Goddard Űrközpont egyik munkatársának hipotézise szerint viszont a gyorsan forgó Vestának a múltban több holdja is lehetett. Idővel azonban különböző hatásokra a holdak veszítettek impulzusmomentumukból, és fokozatosan a Vestára hullottak, miközben hosszú barázdákat szántottak az égitest felszínébe. A kutatók szerint a Vestára eső holdak nyomát őrizhetik a rejtélyes, több száz kilométer hosszú, néhány km mély és több mint 10 km széles hosszú árkok, a Saturnalia Fossa és Divalia Fossa.

A Vestát az egyenlítője mentén csaknem teljesen körülölelő Divalia Fossa árok részlete a Dawn űrszonda felvételén (balra), illetve a felvételek alapján előállított domborzati térképen. (Kép: NASA / JPL-Caltech / UCAL / MPS / DLR / IDA)