Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
A NASA bolygókutató szondái Háromrészes sorozatunkban a NASA csillagászati űreszközeit mutatjuk be – egy-egy infografikán. A harmadik összeállításon a bolygókutató szondákat láthatják. Az infografikát a NASA Scientific Visualization Studio állította össze. A színek az előkészületben lévő (sárga), a készülő (narancssárga), az alapszakaszukban folyó (zöld) és a kiterjesztett küldetést teljesítő (kék) szondákat különböztetik meg. A grafika az NASA saját szondáin kívül az Európai Űrügynökségnek (ESA) azokat az eszközeit is feltünteti, amelyekben a NASA közreműködőként részt vesz (vagy részt akart venni).
(A kép letölthető nagyobb méretben, forrása: NASA Goddard Space Flight Center)
A szondák fele a Marsot kutatja, ezek külön ablakban láthatók: öt a felszínen, öt pedig a bolygó körül keringve dolgozik. Itt a valóság annyiban tér el a rajztól, hogy a NASA már évekkel ezelőtt visszamondta a részvételét az ESA ExoMars szondáiban, így sem a jelenleg már a Mars közül keringő 2016-os orbiteren (TGO), sem a 2020-ra tervezett ESA roveren nem lesz amerikai műszer, ugyanakkor a 2020-as indítási ablakban a NASA saját roverjét szándékozik a vörös bolygóra küldeni.
A legtöbb szonda küldetéséről portálunkon rendszeresen beszámoltunk, a küldetések részleteit illetően a lenti hivatkozásokra utalunk. Kivételt képez az Europa szonda (Europa Multiple Flyby Mission), amelyet a 2020-as években szándékozik a NASA a Jupiter jeges holdjához, az Europához indítani. A szonda a Jupiter körül keringve többször (a tervek szerint legalább 45-ször, 25 és 2700 km közötti távolságokban) elrepül az Europa mellett, hogy részletesen megvizsgálja, alkalmasak lehetnek-e az élet számára ott a fizikai körülmények.
A jövő évtizedben a Jupiter Europa holdjához indítandó NASA Europa szonda terve. (Kép: NASA / JPL-Caltech)
A NASA az elmúlt fél évszázadban a Naprendszer minden égitesttípusát megvizsgálta. A jelen és a jövő űreszközei mintát hoznak az égitestek anyagából, hogy azokat a Földön lehessen elemezni. | |||
|