Űrantennák az űrből
(Rovat: Távoli világok kutatói, Lássuk és halljuk egymást , A hét képe - 2018.08.16 08:15.)

A Naprendszert kutató űrszondák adását vevő mélyűri követőhálózat legrégebbi és legjelentősebb létesítménye a Mojave-sivatag kaliforniai részén az űrfelvételen is látható.

Amikor a NASA mérnökei az 1950-es évek végén megfelelő helyszínt kerestek, ahová nagy követőantennáik hálózatát telepíthetik, a legfontosabb kritérium a rádiócsendes környezet volt. Nagy átmérőjű parabolaantennák telepítését tervezték, amelyekkel rendkívül gyenge rádiójeleket is venni tudnak.

Végül választásuk a 124 ezer négyzetkilométer kiterjedésű Mojave-sivatag egy távoli részére esett, a korábban aranybányászok által lakott, később elnéptelenedett kísértetváros, Goldstone közelében, nem messze az Egyesült Államok szárazföldi hadserege Fort Irwin támaszpontjától. A területen nincsenek jelentős távvezetékek, mint ahogy rádió- és tévéadók sem.

Itt létesült tehát a Goldstone Mélyűri Kommunikációs Együttes (GDSCC, Goldstone Deep Space Communications Complex), amelynek első antennája stílszerűen a Pioneer Station nevet kapta. Ezzel a 26 méter átmérőjű parabolaantennával vették 1958-ban a Pioneer–3 űrszonda adását. Később a vevőnek fontos szerepe volt az Apollo-, a Mariner-, a Viking- és a Voyager-programokban. 1981-ben állították le, 1985-ben pedig nemzeti történelmi emlékhellyé nyilvánították.

A goldstone-i létesítmény legnagyobb és legérzékenyebb antennája a Mars Station. A parabolaantenna átmérője 70 méter, a 24 emelet magas berendezés tömege 7200 tonna. Ezzel az antennával tartják a kapcsolatot például az 1977-ben indított Voyager szondával, amelyik jelenleg már 21 milliárd kilométerre jár a Földtől, így a legtávolabbi ember alkotta eszköz a Világegyetemben.

A goldstone-i létesítmény antennái egymástól több kilométerre helyezkednek el a Mojave-sivatagban. (Kép: NASA EO / Lauren Dauphin / USGS)

A létesítmény adminisztratív központja az 1959-ben épült Echo Center, amelyik az Echo–1 ballonműholdról, illetve az egykor azzal folytatott kommunikációs kísérletekről kapta a nevét. A fémbevonatú ballon, amelyet a világ első távközlési műholdjának tekintenek, 1600 kilométer magasan keringett a Föld körül. A kísérletek során az Echo Állomásról kibocsátott rádiójelek a műhold testéről visszaverődtek, a visszaverődő jeleket New Jersey-ben vették. (A 31 méter átmérőjű Echo–1 és utóda a 41 méteres Echo–2 ballonműholdak fémes bevonatú felületük miatt könnyen megfigyelhető, szabad szemmel is rendkívül fényes objektumok voltak. A program további érdekessége, hogy az Echo műholdakkal végzett távközlési kísérletek céljára épített holmdeli (New Jersey) antenna volt az, amelyikkel Robert Wilson és Arno Penzias felfedezték a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást.)

Az Echo ballonműholdakkal végzett távközlési kísérletek céljára a Bell Telefon Laboratóriumoknál épített szarvantenna Holmdelben (New Jersey). A kísérlet zajának csökkentésére irányuló erőfeszítéseik során fedezte fel 1965-ben Robert Wilson és Arno Penzias a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást. Felfedezésük 1978-ben Nobel-díjat ért. (Kép: Wikipedia)

Később szakítottak azzal a hagyománnyal, hogy az antennákat arról az űrprogramról nevezték el, amelyben az adott antenna elsőként közreműködött, így a Gemini Station már az Ikrek (Gemini) csillagképről kapta a nevét. Az állomás két egyforma antennáját eredetileg a NASA Sugárhajtás Laboratóriuma a hadsereg részére építette, azok csak 1994-ben kerültek a NASA tulajdonába. Az első küldetés, amelynek adását a Gemini Állomás parabolaantennáival vették, a NASA és az ESA SOHO napfizikai űrszondája volt.

A goldstone-i létesítmény egyike a NASA mélyűri követőhálózatát (DSN, Deep Space Network) alkotó állomásoknak. Hasonló létesítmények működnek Madrid és Canberra közelében. A három állomás egymástól körülbelül 120 fok földrajzi hosszúságra helyezkedik el, következésképp folyamatos összeköttetést tudnak biztosítani a Naprendszer távoli részein dolgozó űreszközökkel.