Hold a holdból
(Rovat: Távoli világok kutatói - 2019.02.26 07:15.)

A csillagászok csak úgy hívják, hogy „a hold, ami nem is kellene, hogy ott legyen.”

Planetológusok a Hubble-űrteleszkóp több éves adatsorának alapos elemzése alapján egy lehetséges magyarázattal álltak elő, hogy hogyan is létezhet a Neptunusz egyik rejtélyes holdja, amit a Hubble segítségével fedeztek fel 2013-ban. A kis Hippocamp nevű hold szokatlanul közel van egy másik Neptunusz-holdhoz, amelyet Proteusnak hívnak. Általában egy olyan hold, mint a Proteus, gravitációs hatása miatt vagy kilöki a rendszerből a kisebb holdat, vagy egyszerűen „bekebelezi”, miközben kitakarítja a pályáját a bolygója körül. Szóval hogyan is létezhet ez a parányi hold? Feltételezhetően a nagyobb hold milliárdnyi évvel ezelőtt összeütközhetett egy üstökössel, és ennek következtében egy darabja letört. Így jött létre a pici hold.

Az apró Hippocamp mindössze 34 km átmérőjű, tömege pedig mindössze ezrede a 418 km átmérőjű Proteus tömegének. Ezt a lehetőséget támasztják alá az 1989-ben a Voyager-2 űrszonda által készített képek is. Ezek egy nagy becsapódásos krátert tártak a kíváncsi szemek elé a Proteus felszínén, ami majdnem elég nagy ütközésben keletkezhetett ahhoz, hogy teljesen szétzúzza a holdat. „1989-ben azt hittük, hogy a kráter a történet vége volt” – mondta Mark Showalter, a SETI Institute (Mountain View, Kalifornia) munkatársa. „A Hubble-nek köszönhetően ma már tudjuk, hogy egy kis Proteus-darab kiszakadt a holdból az ütközést követően, és ma ezt látjuk, mint Hippocamp.” A két hold pályája mostanra kb. 12 ezer kilométer távolságra van egymástól.

Művészi elképzelés az aprócska Hippocamp nevű holdról, amelyet a Hubble 2013-ben fedezett fel a Neptunusz körül. Mindössze 34 km az átmérője, és feltehetően a sokkal nagyobb szomszédos hold, a Proteus egy letört darabja, amely a művészi ábrázoláson egy részben megvilágított égitestként látható a kép jobb felső részén. Ez az első közvetlen bizonyíték egy olyan hold létezésére, amely egy másik holdból tört le egy üstökössel való ütközés során. (Kép: NASA / ESA / J. Olmsted / STScI)

„Az első dolog, amire rájöttünk, hogy egyáltalán nem várnánk egy ilyen aprócska hold felbukkanását a Neptunusz legnagyobb belső holdja mellett” – nyilatkozta Showalter. „ A nagyobb hold pályája lassan távolodik a Neptunusztól, ennek következtében valaha a Proteus ott helyezkedett el, ahol most a Hippocamp.

A Neptunusz holdrendszerének igen mozgalmas a története. Sok milliárd évvel ezelőtt a Neptunuszon túli régióból, a Kuiper-övből, ahol fagyos és sziklás testek keringenek, a gázóriás gravitációs hatása révén elragadta a legnagyobb holdját, a Tritont. A Triton gravitációs hatása miatt szétzilálhatta a Neptunusz körül kialakuló eredeti, első generációs holdrendszert. A Triton kör alakú pályára állt a Neptunusz körül, és a korábbi holdak törmelékének újraegyesülésével létrejöhetett a holdak második generációja. Azonban az üstökösbombázások továbbra is folytatódtak, ami a Hippocamp születéséhez vezetett, amely harmadik generációs holdnak tekinthető.

„Az üstököspopulációk megbecslése alapján tudjuk, hogy a külső Naprendszer más holdjai is ütköztek üstökösökkel. Az ütközés következtében szétestek, majd többször újra összeállt az anyaguk” – jegyezte meg Jack Lissauer, a NASA kaliforniai Ames Kutatóközpontjának munkatársa, az új tanulmány egyik társszerzője. (A tanulmány a Nature február 21-ei számában jelent meg.) „Ez a holdpáros is jól illusztrálja, hogy a nagyobb holdakat az üstökösök ütközések révén szétszaggathatják.”

A hippokamposz egy félig ló, félig hal teremtmény a görög mitológiában. A tengeri csikó tudományos neve Hippocampus, s ez egyben az emberi agy fontos részének elnevezése is. A Nemzetközi Csillagászati Unió szabályai szerint a Neptunusz holdjait a görög és római tenger alatti mitológiai lényekről szokás elnevezni.