Az innovatív EO-1 műhold tíz éve (4. rész)
(Rovat: Új eszközök és anyagok, Környezetünk védelme , Katasztrófák ellen - 2010.12.30 07:15.)

Az EO-1 egy „gondolkodó műhold”, mégis a NASA egyik legolcsóbb földmegfigyelő űreszköze.

Az egy évre tervezett, de már tíz éve dolgozó amerikai EO-1 (Earth Observing-1) egyik erőssége a fedélzeti számítógépes memóriája. A két különálló processzort egyenként 256 Mb memóriával építették. Ez a mai földi számítógépekkel összehasonlítva nem tűnik valami nagynak, de gondoljunk az űreszköz korára, az építésekor meglevő technológiai színvonalra, és arra, hogy mindez a világűr mostoha körülményei közt üzemel. Az elérhető memóriaméret lehetővé tette, hogy a műhold működési időtartama alatt kísérletekbe, új dolgok kipróbálásába kezdjenek.

A menet közben feltöltött első új szoftver (Autonomous Science Experiment) egy intelligens észlelésvezérlő program volt. Ez bizonyos bemenő információk alapján önálló módon képes eldönteni, hogy a Hyperion és ALI műszerek pontosan mit figyeljenek meg, hová irányítsák azokat. A szoftver üzembe állítása előtt egy repülésirányítónak nem kevesebb, mint 67 lépésben kellett megadnia a megfigyelés paramétereit. Most egy paranccsal, a cél megjelölésével ezt el lehet intézni. A többi teljes egészében a fedélzeten dől el: ha a célpont ellentmondásban van egy másik, magasabb prioritású céllal, akkor a program inkább az utóbbit választja. Előrejelzések alapján figyelembe veszi például azt is, hogy az időjárás (a felhőborítottság) megfelelő-e a jó kép készítéséhez.

Mivel a műhold maga képes a „gondolkodásra”, a megfigyelési programjára vonatkozó célpontkijelölést akár 5 órával az adott terület feletti elrepülése előtt elegendő fogadnia. (A legtöbb más műholdas szenzornál a riasztási idő 2-3 napos is lehet.) Az űreszköz működését a felhasználói igények határozzák meg, jöjjenek akár egy régésztől vagy katasztrófavédelmi szervezetektől. A „felhasználók” alkalmanként más műholdak is lehetnek. A SensorWeb nevű hálózat részeként az EO-1 automatikusan készít felvételeket más műholdas érzékelők információi alapján. Például 100 vulkánt figyel meg folyamatosan, s ha valahol aktivitás jelei mutatkoznak, az adott terület fölött elrepülve műszereit oda irányítja. A jelzés például a NASA Terra és Aqua műholdjainak infravörös érzékelőitől érkezhet. A Hyperion meg tudja mérni a hőmérsékletet, a lávafolyás irányát és kiterjedését. Az ALI képein a hamufelhő követhető. A SensorWeb rendszer egy későbbi automatikus nemzetközi műholdas riasztórendszer előfutárának tekinthető, aminek nagy hasznát lehetne venni bizonyos természeti katasztrófák esetén.

Az EO-1 megfigyelési listáján szereplő vulkánok elhelyezkedése a Föld térképén. (Kép: NASA / Jesse Allen / Robert Simmon)

A SensorWeb és az észlelésvezérlő szoftver alkalmazása jelentős megtakarítással is járt. Míg korábban az egy kép készítésére jutó költség 7500 dollár volt, ez 600 dollárra csökkent. Az EO-1 a NASA egyik legolcsóbb földmegfigyelő projektje. A hatékony működtetés azt is lehetővé teszi, hogy a felvételeket most már díjmentesen a kutatók rendelkezésére bocsássák. Az EO-1 bőven megszolgálta az árát!