A Van Allen-műholdak vége
(Rovat: Űridőjárás - 2019.10.24 07:15.)

A NASA a múlt héten leállította a Föld sugárzási öveit kutató, 2012-ben indított műholdpárosának második tagját is.

A Van Allen-műholdak közül az előzőnek három hónappal korábban fejeződött be a kutatási programja. A második műhold kikapcsolásával véget ért a 7 éven át tartó sikeres küldetés, amely a Földet körülvevő sugárzási övek kutatását célozta. A műholdaknak már fogytán volt a manőverezéshez szükséges hajtóanyaga, miután az év elején lecsökkentették pályamagasságukat, hogy ne sokáig keringjenek majd űrszemétként: a becslések szerint természetes úton nagyjából 15 év múlva lépnek majd be a sűrű légkörbe és ott megsemmisülnek.

A legtöbb „hagyományos” műholddal igyekeznek elkerülni a nagyenergiájú töltött részecskéket tartalmazó Van Allen-öveket, ezt a kettőt azonban szándékosan úgy tervezték, hogy rendszeresen belépjenek a Föld körüli térségnek e műholdakra veszélyes régióiba. Maga az a tény, hogy a berendezéseik hét éven át hiba nélkül bírták a megpróbáltatásokat, nagy sikernek számít és tanulságokkal szolgál a jövő űreszközeinek tervezéséhez is. (Az eredeti tervek szerint a Van Allen-holdak élettartama csupán 2 év lett volna.)

A két Van Allen-műhold egyike a Föld körül. (Fantáziakép: NASA / JHUAPL)

A műholdak James Van Allen nevét kapták, aki a legelső amerikai műhold, az 1958-as Explorer-1 vezető kutatója volt, s akiről az akkor felfedezett sugárzási öveket is elnevezték. Csak az 1990-es években vált világossá a kutatók számára, hogy az övek nem olyan stabilak, mint azt korábban képzelték. Időről időre kiterjednek vagy összehúzódnak, attól függően, hogy épp milyen a napkitörésekből származó elektromosan töltött részecskék áramlása.

Az eredetileg még RBSP (Radiation Belt Storm Probes) néven 2012. augusztus végén pályára állított Van Allen-műholdak felszereltsége azonos volt, fedélzetükön ötféle tudományos berendezés végezte a méréseket a részecskékről, a mágneses térről, a plazmahullámokról. Kezdetben igen elnyúlt, 600 km és 30 600 km között változó magasságú pályákon keringtek, az egyenlítői síkhoz képest 10°os hajlásszöggel. Már röviddel a felbocsátásuk után felfedezték, hogy intenzív naptevékenység idején a két addig ismert sugárzási öv mellett egy harmadik is létrejön a Föld körül.

Az űridőjárás hatással lehet a létfontosságú távközlési és navigációs műholdjainkra és a Föld körüli térségben dolgozó űrhajósokra is. Változásai végső soron a naptevékenységre vezethetők vissza. A Van Allen-holdak hét éven át követték ezeket az összetett változásokat, és a projekt vezetőjének megfogalmazása szerint átírták a sugárzási övek fizikájáról szóló tankönyveket. Most először tudtak egyszerre két különböző pontban is méréseket végezni a Van Allen-övekben.