A Holdon túl: A Bush-terv
(Rovat: Űrpolitika, Szárnyaló képzelet , Emberes Mars-utazás? - 2004.06.17 00:46.)

2004 januárjában George W. Bush bejelentette Amerika új űrtervét, ami az Apolló programhoz hasonlóan az emberiség egyik régi vágyát hivatott (ismét) megvalósítani: embert küldeni a Holdra. S ha ez megtörtént, talán azon is túl, a Marsra. Ebben a cikkben azt próbáljuk meg összefoglalni, mi történt a tervvel azóta, milyen lépéseket tett eddig a NASA a megvalósítás érdekében?

2004. január 14-én az amerikai elnök a Spirit sikerét követően beszédéből kiderült, az USA 2030 körül embert kíván a vörös bolygóra küldeni. Hasonlóan az európai Auróra programhoz, először a Holdat célozzák meg, aztán egy már előre felépített állandó bázisra szállna le az első ember.

A tervet már rögtön a bejelentését követően rengeteg támadás érte. Elsősorban a hatalmas költségeket bírálták, és hogy a gyengélkedő gazdaságnak a háború idején nem kellene egy ekkora fába vágnia a fejszéjét. Sok ellenzéki politikus egyszerű kampányfogásnak minősítette, és az idősebb Bush hasonló beszédét hozták fel, melyet 1989 júliusában, az Apollo-11 holdraszállásának 20. évfordulóján mondott. Abból sem lett semmi, noha a Space Exporation Initiative néven meghirdetett programot hivatalosan soha sem törölték.

Nem sokkal a bejelentés után a NASA közzé tette a cél eléréséhez szükséges lépéseket. Azt tartották szem előtt, hogy a költségek lehető legalacsonyabb szinten tartása mellett olyan irányvonalakat jelöljenek ki, melyeket nem veszélyeztetnek a politikai irányváltások. A marsutázást két kisebb lépésre osztották, amiket építőkockáknak neveztek el. A második építőkocka elindítása az első sikerétől függ, így, ellentétben az eddigi gyakorlattal, ha egy fázis nem sikerül, addig nem mennek tovább, míg minden tökéletesen nem működik. Ez a hozzáállás kísértetiesen emlékeztet az ESA Aurora-programjában felvázoltakhoz.

Az első építőkockát „Holdi Tesztelési Környezetek és Küldetéseknek” nevezték el. A program során űrszondákat juttatnak a Holdra, majd egy állandó bázis kiépítésére kerül sor. Ezzel párhuzamosan felgyorsítják a legénység nélküli Mars-missziókat. Januárban Bush azt ígérte, hogy minden indítási ablakban (kétévente) egy-egy új szondát indítanak a Marsra. Az első építőkockát már a NASA 2005-ös költségvetési évében el kéne indítani, ezért a politikusok újratárgyalják a már elfogadott keretet. Jövőre a Mars Reconnaisance Orbiter nevű keringőegység indítását tervezik. Az űrszonda kameráinak felbontóképessége a remények szerint elérheti a 30 cm-t!

Az első fázis során 2008-ban számos felderítő szondát indítanak a Hold felé, hogy az eddigieknél lényegesen jobban feltérképezzék a kísérőnk felszínét. A feladat nem egyszerű: azonosítani és osztályozni kell a nagyobb alakzatokat, a sziklákat, a dombokat és a kanyonokat. A tudósok azt remélik, hogy a jobb térkép segítségével a majdani küldetések során lényegesen könnyebb lesz navigálni a Hold felszínén, hiszen a Hold körül nem keringenek helymeghatározó műholdak, mint a Föld esetében a GPS-rendszer.

2009-ben kezdenék előkészíteni az ember visszatérését: kiépítenek egy kommunikációs hálózatot, és kipróbálják az új technológiákat, mint például a többször felhasználható hajtóműveket. A számos küldetés során olyan eljárásokat akarnak kikísérletezni, mely során a Holdat, mint egy, a Föld körül keringő természetes űrállomást használják, mivel a szomszédunkról való indítás hatod annyi energiába kerülne, mintha a Földről indulnának. (A Holdról történő indítást támadják leginkább a mérnökök és ez az a momentum, amiben a Bush-program leginkább eltér az Aurorától. Igaz, hogy a Holdról könnyebb az indítás, de csak a Földről történő indítással való összehasonlításban. A modulokat pedig indítás előtt még külön a Holdra is kell juttatni.) Előre láthatólag az ember 2015-ben térhet vissza a Holdra. Ugyanezt a dátumot kapták az európaiak az Aurora-programban.

A második építőkockát „Mars-kutatás, Tesztelési Környezetek és Küldetéseknek” nevezik. Új, „agresszívabb” küldetések során 2011-től olyan rovereket és keringő egységeket indítanak, amelyek kipróbálják az új technológiákat, és „előkészítik a Marsot” az ember érkezésére. Új technológiát akarnak bevezetni a légkörbe való belépésre, a Mars körüli pályára való lassítására, és új, számítógép által irányított dokkolási rendszert akarnak kifejleszteni. A Mars távolsága miatt lényeges feladat a bolygó erőforrásaiknak kiaknázása, hogy így fenn tudjanak tartani egy állandó bázist, és rakéta üzemanyagot tudjanak előállítani.

A NASA atommeghajtású rakéták kifejlesztésére irányuló Prométeusz-tervének eredményeképp olyan új atomreaktort fejlesztettek ki, amely alkalmas lenne a bázis energiaellátásának biztosítására. Az első kísérleteket a Holdon akarják végrehajtani, majd később a Marson robotokkal megismételni. Az első legénységgel ellátott úrhajó indításának időpontja a kísérletek sikerétől függ.

A Bush-terv gyakorlati megvalósítása érdekében eddig nem sok minden történt. Az egyetlen eredmény az űrrepülőgépek bevonása volt, melyet a magas költségek és a biztonsági kockázat miatt rendeltek el. Egy olyan, többször felhasználható, olcsó űrhajóval akarják lecserélni a sajnos mára csak háromtagú flottát, mellyel a Holdat úgy közelíthetnék meg, mint ma a Nemzetközi Űrállomást, vagyis távoli Föld körüli pályán, s nem űrszondapályán. De míg kifejlesztik az új típust, addig is néhányan újra szolgálatba akarják állítani a régi flottát, hogy be tudják fejezni az űrállomás építését. A Bush-terv szerint az építésekkel 2010-ig végeznek, s akkor a flottát nyugdíjazni kell.

Míg a NASA-nál a nemsokára elindítandó űrszondákat fejlesztik, addig az amerikai politikusok meghallgatásról meghallgatásra járnak, hogy védjék vagy támadják az Egyesült Államok eddigi legnagyobb űrvállalkozását, melynek a költségei így is eltörpülnek a Pentagon éves költségvetése mellett.

De míg a politikusok egymással vitatkoznak, furcsa dolog kimondani, ám Amerika egyre jobban lemarad Európa mögött a Marsért vívott újabb versenyben.

Jakabfi Tamás