Víziók és valóság (2. rész)
(Rovat: Űrpolitika, Távoli világok kutatói , Szárnyaló képzelet - 2005.09.23 06:37.)

Az 1950-es években kidolgozott űrprogramot elképzelő három tudós igen nagy gondot fordított rá, hogy a nagyközönség megértse és támogassa az elképzelésrendszert.

A kor híres illusztrátorával, Chesley Bonestellel szenzációs grafikákat készíttettek, sőt Walt Disney révén egy tévésorozattal is eljutottak az adófizetők otthonaiba. Ezen vízió kusza elegyét valósította meg az elmúlt évtizedekben a NASA, mégha néha tudtán kívül is, de ez már a politikának köszönhető.

(Az illusztráció David West Reynolds: Apollo - The Epic Journey to the Moon c. könyvéből származik.)

A Szputnyik, majd Gagarin repülését követően ugyanis a politika mindent elsöprő erővel lépett be az űrhajózásba. Mindenféle logikus felépítést, vagy tudományos gondolatot félresöpörve John Kennedy megjelölte az első hivatalos amerikai űrvíziót: irány a Hold. A NASA hamarosan előállt a cél eléréshez szükséges technikával, és 36 éve eljutottunk a Holdra. Persze mindez sokkal „szegényesebben” történt, mint von Braunék képzelték, de nem ez volt a lényeg.

A holdutazás megvalósultával az USA-nak újabb űrcélokat kellett kitűznie maga elé. Ebben a kulcsfigura az akkori elnök, Richard Nixon volt. A logika diktálta út helyett az űrkutatásért finoman szólva sem lelkesedő elnök ugyanis a visszalépést választotta. Első lépésben leállíttatta az Apollo programot, de útjára engedte a Skylab űrállomást. És áldását adta egy új technika, a Space Transportation System, vagyis az űrrepülőgép kifejlesztéséhez. A Skylab egy újabb von Braun-féle koncepció szülötte volt, míg a Space Shuttle már a szükség diktálta lépés.

A Kennedy-féle huszárvágás nyomán félrelökött tervet von Braun újra elővette és a holdprogramhoz kifejlesztett hardverek gondos beillesztésével újraálmodta. A briliáns terv újra csak lépésről-lépésre jutott el a Marsig. Elsőként a Saturn rakéta S-IVB fokozatának hatalmas belső teréből egy űrállomást tervezett a német rakétamérnök és csapata. Ennek felbocsátása 1973-ban meg is történt. A tervek szerint ezt követte volna a szintén már rendelkezésre álló (gyakorlatilag legyártott) Skylab-II. A két űrállomáson az amerikai űrhajósok megismerkedhettek volna a hosszútávú űrrepülések hatásaival (a létesítendő állandó holdbázison, vagy a maratoni marsmisszión felmerülő emberi problémákkal).

A további elképzelésekben még egy Skylab szerepelt, amelyet Hold körüli pályára terveztek küldeni, ahol hat emberrel működhetett volna állandó, keringő bázisként. Eközben a Föld körüli pályán repülő Skylab(ek)et további modulok összekapcsolásával 100 fősre lehetett volna bővíteni. Sőt egy űrállomás-modult geostacionárius pályára is terveztek. A holdfelszínre is jutott volna egy Skylab modul, mint egy állandó holdbázis alapja. Ide a jól bevált holdkompokkal mehettek volna az űrhajósok és a holdkomp bázisán kialakított teherhajók szállították volna az ellátmányt (mivel felszálló kapacitásra nem volt szükség, a holdkomp kabinja és a felszálláshoz szükséges hajtóanyag helyén nagy mennyiségű rakományt lehett volna a Holdra vinni).

A NASA műhelyeiben ekkoriban már előrehaladott kísérletek zajlottak egy nukleáris hajtóművel, amely feleannyi üzemanyaggal – és starttömeggel – tudott volna a kor hajtóműveivel megegyező teljesítményt nyújtani. A NERVA hajtóműveket von Braun már integrálta is a Saturn Plus névre keresztelt, a holdrakétát jócskán meghaladó erejű hordozóeszköz terveibe. Ezek után két Saturn Plus startolt volna szimultán: az egyik a marsűrhajót, a másik a szuperhatékony NERVA fokozatot, a marshajtómű-egységet vitte volna fel, ahol összecsatlakoztatták volna őket. Aztán irány a vörös bolygó...

Folytatjuk!