Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
GYORSHÍR: Földet ért a Starliner A Boeing űrhajója Új-Mexikóban landolt, véget vetve a rövidre sikerült első tesztrepülésének, amelynek során nem tudott eljutni a Nemzetközi Űrállomáshoz.
Amint arról korábban már írtunk, a Boeing cég CST-100 Starliner nevű űrhajója egyike annak a két, fejlesztés alatt levő személyszállító űrjárműnek, amelyekkel a NASA el szeretné juttatni a jövőben az űrhajósait a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A Starliner – egyelőre emberek nélküli – első próbarepülése december 20-án indult Floridából. Bár az Atlas-5 hordozórakéta és a Centaur végfokozat rendben elvégezte a dolgát, az önállósult űrhajó első pályamagasság-megemelő manővere nem történt meg. A hiba következtében már nem tudták kialakítani azt a pályát, ami az ISS-hez való eljutáshoz kellett volna. Így az ottani automatikus dokkolást nem tudták demonstrálni. Viszont a földi iránytók stabil pályát alakítottak ki, ahonnan a startot követő két nappal megkísérelték a leszállást. A helyszín az Egyesült Államok déli része, Új-Mexikó állam területe, a White Sands bázis volt. Ide érkezett volna vissza az űrhajó akkor is, ha a próbarepülés során minden a tervek szerint alakul.
A Starliner landolása. (Fantáziakép: Boeing)
A földet érésre végül az előző napon jelzett lehetséges időpontoknál korábban, december 22-én, magyar idő szerint 13:58-kor (helyi időben hajnali 6 óra körül) került sor. A hajtóművek 55 másodpercig tartó működtetésével járó fékező manőver 13:23-kor kezdődött. A légkörbe való belépés előtt az űrhajó szolgálati modulja a napelemekkel különvált. Ez az egység nem tért vissza a felszínre, a sűrű légkörben a zuhanása közben felhevülve és szétdarabolódva megsemmisült. A visszatérő kabint (személyzeti modult) hővédő burkolat védte, fékezésében ejtőernyők segítettek. A talajba való becsapódás tompítására felfújható légpárnákat alkalmaztak. Az egységet egyébként újra felhasználják majd egy későbbi repülésnél.
A kép a Starliner közelítésekor, a NASA WB-57 repülőgépéről, infravörös kamerával készült (a helyszínen még napkelte előtt történt a leszállás). (Kép: NASA TV)
...és egy ugyancsak infravörös felvétel már a felszínen elhelyezett kamerával, rajta a három kibontott fő ejtőernyővel. (Kép: NASA TV)
A leszállás és a teljes Boe-OFT tesztrepülés tanulságairól bizonyára hallunk még a későbbiekben. A NASA vezetője rövidesen sajtótájékoztatót is tart majd. Az Űrvilág pedig a következő napokban folytatja a Starlinert és a SpaceX Crew Dragon űrhajóját részletesen bemutató, tegnap megkezdett cikksorozatát.
| |||
|