Inspiration4: újabb mérföldkő az űrturizmusban (2. rész)
(Rovat: Űrturisták és magánűrhajók, SpaceX - 2021.09.14 07:15.)

A szeptember 16-án induló Inspiration4 repülést bemutató cikkünk befejező részében megismerkedünk a rakétával, az űrhajóval, az utasok kiképzésével és a legnyilvánvalóbb kockázatokkal.

A rakéta és az űrhajó

Az indításhoz a SpaceX Falcon-9 Block 5 (B1062.3) rakétáját fogják használni. Ez korábban már kétszer repült, mindkét alkalommal amerikai GPS katonai helymeghatározó és navigációs műholdakat állított pályára.

A rakéta és az űrhajó a startállásban. (Fotó: SpaceX)

Az Inspiration4 a SpaceX negyedik személyzetes repülése lesz azóta, hogy Doug Hurley és Bob Behnken elvégezte az Endeavour nevű Crew Dragon űrhajó berepülését 2020 májusában. Az Inspiration4 repülésben azonban a Resilience nevű Crew Dragon indul – immár másodszor – a világűrbe, miután májusban négy hivatásos űrhajóst hozott vissza a Nemzetközi Űrállomásról hat hónapos repülésük végén. (A harmadik Crew Dragon egyébként első személyzetes repülését előre láthatólag október 31-én kezdi meg. A SpaceX szerint egy-egy űrhajó legalább ötször használható űrhajósokkal.)

Ilyen magasra emberek 2009 óta (a Hubble-űrtávcső utolsó javítása óta) nem jutottak. Emlékeztetőül: a Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringési magassága mintegy 400 km, de ahogy cikksorozatunk első részében írtuk, a Resilience nem fog hozzá kapcsolódni.

Balra a Resilience nyitott orrtakaró ajtóval és a „kupolával”. Jobbra J. Isaacman – a küldetés parancsnoka – kipróbálja a kupolát. A négy „szarv” a kupola körül nem csak mechanikai szerkezet, hanem hővédelmet is tartalmaz. A kupolát védi a négy előre néző rakétafúvóka hőjétől. (Képek: SpaceX / Inspiration4)

A képzés és a kockázatok

A személyzet képzése természetesen nem volt olyan hosszú, mély és bonyolult, mint a hivatásos űrhajósoké. Ennek ellenére tartalmazott súlytalansági repülést (repülőgéppel), fizikai tréninget (pl. futást, hegyi túrát és centrifuga tréninget). Az űrhajó-szimulátor tréningre a SpaceX hawthorne-i (Kalifornia) székhelyén került sor.

Mint azt az első részben említettük, a repülés automatikusan vagy távirányítással zajlik. A személyzet csak akkor avatkozik be az űrhajó irányításába, ha az automatikus rendszerek felmondják a szolgálatot és a földi irányítók sem lesznek képesek a távvezérlésre. Ebben az esetben, a „parancsnok” és a „pilóta” – részben felkészítésüknek köszönhetően, részben földi tanácsra – képes lesz átvenni az űrhajó irányítását. Ez persze nem egyszerű, hisz itt nincsenek a Mercury és Apollo űrhajók vagy a Space Shuttle mozgatásában használt joystickek, vagy a repülőgépek bot- és szarvkormányaira hasonlító eszközök. Az űrhajó térbeli forgatása egy érintőképernyő „nyomogatásával” történik, ami ugyan „modern és szexi”, viszont jelentősebb késése van a „bothoz” képest. Ráadásul egy pilóta semmiféle „izomemlékét” nem tudja segítségül hívni. (Ezeket a gondolatokat még D. Hurley, a Crew Dragon űrhajós-berepülője osztotta meg korábban a világgal.)

Mindenesetre az űrturistáknak (elvileg) olyan manőverekre kell képesnek lenniük, mint hogy (a tájoló rendszer esetleges hibájakor) betájolják az űrhajót, pl. hogy a napelemeket megfelelő irányból érje a Nap sugárzása, vagy hogy jó szögben lépjenek be a légkörbe a visszatéréskor. A teljes automatizálás szép dolog, de ne feledjük, hogy a Boeing a CST-100 Starliner űrhajót majdnem elvesztette egy teljesen automatikus repülés során. Az valószínűleg egy sima repülés lett volna, ha vannak a fedélzeten űrhajósok, akik időben és autonóm módon beavatkoznak. (Persze e sorok szerzője érti, hogy „az egy Boeing volt, ez meg egy SpaceX lesz”… De az biztos, hogy az űrrepülés még nagyon sokáig nem lesz rutin!)

Ennek jegyében pl. a személyzetet felkészítették a tűz megfékezésére is. A tűz a hajózásban, repülésben, űrrepülésben az egyik legkomolyabb veszélyhelyzet, hisz nagyon gyorsan tud végzetes károkat okozni a járművek legfontosabb rendszereiben. Azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy egy űrhajón gázok, oxigén, és rengeteg akkumulátor (nem csak a műszaki egységben, de pl. a laptopokban, kamerákban, tabletekben is!) van.

A kockázatok között mindenképpen meg kell említeni, a „kupolát”. Ezt a közel félgömb alakú (rácsszerkezettel nem megerősített) „panorámaablakot” a Crew Dragon dokkolóegységének és átszállóajtajának a helyére szerelték fel. Kétségtelen, hogy a látvány fantasztikus lesz az űrhajósok számára, ugyanakkor azt tudni kell, hogy ezt az eszközt űrrepülésen korábban még nem próbálták ki! Nyomáspróbákat természetesen végeztek, és a személyzetet kiképezték olyan belső javításra, melyre egy lassú szivárgás során lehet szükség. (A kupolát a start és a visszatérés során a szokásos orrburkolat védi, melyet a Föld körüli pályán elbillentenek.)

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az űrrepülés nem az ISS-hez történik. Ez egyrészről persze egyszerűbbé teszi a küldetést, ugyanakkor – dokkoló egység hiányában – egy komoly gond esetén az űrállomáshoz dokkolás, mint „B-terv” nem létezik! Ráadásul itt négy ember lesz összezárva egy 12 m³-es térben, közel 72 órára. Korábban sosem próbálták ki, hogy „civilek” ezt hogyan képesek elviselni, főleg a világ legveszélyesebb közegében, a világűrben.

A Crew Dragon egy lehetséges elrendezése. A Resilience-be ugyan csak a négy felső ülést építik be, ám azt azért mégsem mondhatjuk, hogy a belső tér – három napra, négy fő számára – tágas. Itt kell fotózniuk, aludniuk, enniük, tisztálkodniuk, és persze vécézniük. (Fotó: SpaceX)

Zárszó

Rengeteg tehát az izgalmas kérdés. Ami ma biztosnak tűnik, az egyrészt az, hogy az ilyen típusú „kalandrepüléseket” a jövőben is csak kevesen engedhetik majd meg maguknak, hisz több tízmillió dollárja erre nem sok embernek van a Föld nevű bolygón. Az is biztos, hogy amennyiben a repülés siker lesz, akkor az óriási lökést ad az űrturizmusnak. Ha problémákkal terhelt, pláne kudarcos lesz, akkor viszont jelentősen visszaveti azt! Mi itt az Űrvilágnál mindenesetre szurkolunk a sikerért!