Maradunk a Földön – nagyon sokáig, ha nem örökre...
(Rovat: Vélemények, Emberes Mars-utazás? - 2010.05.02 09:00.)

Rászántam jó néhány órát az életemből, és alaposan végiggondoltam a dolgot. A jelenlegi helyzetet, a meglévő képességeinket, az elérendő célok mértékét, és mindezeken komolyan átrágtam magamat...

Így jött ki ez az eredmény, szemben a korábbi, szimpátia-alapú álláspontommal.

Az Apollo program leállításával az emberiség egyfajta 22-es csapdájába került. Ugyanis 1972-ben még megvolt minden, ami az érdemi továbblépéshez szükséges az űrhajózás terén. Megvolt, amit tovább építve folytatni lehetett volna a szép eredményeket felmutató fejlődést az űrhajózás tekintetében. Ehelyett a politika megtörte a fejlődést, és ha nem lett volna meg a Shuttle koncepciója, az egész amerikai űrhajózást egyszerűen bezárták volna. Ugyan megmaradt az amerikai űrhajózás, és ez húzza magával az orosz, európai, japán, és még közvetve a kínai űrhajózást is, de a fejlődés megtört, a tudás elkallódott, a lendület elveszett. Kis túlzással élve, ha az űr mélye felé indítandó űrhajózási küldetések szemszögéből nézzük a dolgot, most ugyanott tartunk, ahol 1965-ben. Csak most a Gemini nagyobb, több mindenre használható és jóval drágább az üzemeltetése. No meg Space Shuttle-nek hívják.

A legújabb Obama-terv nem más, mint tűzoltás. A még menthető mentése. Kétlem, hogy általa be tudnánk hozni azt a hátrányt, amit 1972 óta sikerült felhalmozni. Arra az egyre jó, amire a Shuttle is jó volt annak idején: megmenteni az amerikai űrhajózás puszta létét. Talán majd valamikor, később, lesz belőle valami. Viszont aligha fog ismét annyi pénz áramolni belé, hogy utolérje a lemaradást. Az amerikai űrhajózás a közeljövőben is az elszalasztott lehetőségek árnyékában fog kullogni. Túl sok tudás veszett el. Hihetetlen mennyiségű pénz űrkutatásba való befektetésével lennének csak képesek utolérniük magukat, amire kevés esélyt látok: „Houston, we don’t have enough money!”

A gondterhelt Mr. President. Láthatóan nem dobta fel az elnök urat, hogy mégsem fagyaszthatja be az amerikai űrhajózást. A társadalmi nyomásnak engedni kényszerült vezető változtatott az elképzelésein, és másodjára már egy módosított programmal állt elő. Meglátjuk, hogy mindez mire lesz majd elég: remélhetőleg nem eső utáni köpönyegről van szó.

Egy Hold-bázis, egy Mars-utazás, egy csillagközi szonda megépítése mind csak annyi volna egy űrvároshoz, terraformáláshoz vagy egy csillagközi utazáshoz képest, mint amennyi a Szputnyik-1 volt anno az Apollo-11-hez képest. Vagy még kevesebb. Ráadásul nincs rendelkezésre álló pénzügyi keret bármely, ilyen jellegű „első lépés” megtételére. Mert ugye, másra megy el a pénz. De ha annak idején folytatták volna, amit az Apollóval elkezdtek, most már úgy az ötödik lépésnél tartanánk, és legalább a „hogyan továbbról” megvolna a tudásunk. Most még csak az sincs meg.

Akár egy terraformálást, akár egy űrvárost, akár egy csillagközi utazást nagyon komolyan elő kellene készíteni, több évtized vagy akár évszázad igen kemény munkájával. És akkor nagyon-nagyon óvatosan és optimistán becsültem. Ilyen léptékű programokhoz nagyon sok idő és nagyon sok pénz kell, mert kegyetlen sok munka árán lehetne csak megvalósítani valamelyik alternatívát. Már ha egyáltalán technikailag-technológiailag lehetséges bármelyik is: lám csak, még ezt sem tudjuk biztosan! Márpedig valamelyik szükséges ezek közül, ha el akarjuk érni, hogy ne a Föld legyen az egyetlen, kizárólagos otthonunk a világegyetemben.

Az emberiség már elérte azt a műszaki színvonalat, hogy képes legyen csillagközi szondát építeni, embereket küldeni a Marsra és biztonságosan haza is hozni őket onnan. Valamint, most jön a lényeg: e programokból származó információk alapján komolyabb következtetéseket levonni a jövőbeli lehetőségeinkkel kapcsolatban. Ha például egy csillagközi szonda kudarca alapján sikerülne felismerni egy olyan természeti törvényt, ami meggátolja, lehetetlenné teszi a csillagközi utazást, biztosan tudhatnánk, hogy soha sem leszünk képesek elhagyni a Naprendszert. Egészen másként tekintenénk a jelenlegi helyzetünkre, egészen másként állnánk hozzá a távoli jövő irányába mutató döntéseinkhez. Magyarul mondva nagyon fontos tudás birtokába kerülnénk. És akkor most csak egy példát mondtam, egyetlen lehetőséget említettem.

Ráadásul a Föld is nagyon komoly megterhelés alatt áll az emberiség által. Döbbenetes annak a pusztításnak a mértéke – pontosabban megfogalmazva a mértéktelensége –, amit a szülőbolygónkkal kapcsolatban művelünk. Hadd ne soroljak adatokat… Nagyon valószínűnek tartom azt, hogy ha minden a jelenlegi tendenciák szerint halad a továbbiakban is, akkor a Föld előbb válik vagy teljesen lakhatatlanná vagy nagyon nehezen lakhatóvá az ember számára, mintsem hogy képesek lennénk tartósan megvetni a lábunkat valahol másutt is a világűrben. Egyszerűbben megfogalmazva: nincs elég időnk. Ha valóban az „a” terv, hogy ha a Föld ökoszisztémája összeroppan, majd valahol a világűrben keresünk menedéket, már régen a megvalósításon kellene dolgozni. De nem csinálják: nem csináljuk.

Ömlik az olaj a Mexikói-öbölbe. Valójában minden egyes ilyen eseménnyel a saját mozgásterünket szabjuk egyre szűkebbre. Az, hogy mindez nem szándékosan lett előidézve, a következmények szempontjából lényegtelen. (Képek: NASA)

Ha viszont komoly hozzáállás-változás, paradigmaváltás be fog következni, akkor annak egyértelműen a Föld megmentése fog a középpontjában állni. Környezetvédelem, totális ipari modernizáció, környezetkímélő új energiaforrások, a túlnépesedés megfékezése, egyáltalán: a földi bioszféra regenerálása lesz a célkeresztben. Mindezek egyértelműen prioritást fognak élvezni, ha az emberiségnek benő végre a feje lágya. Ezek mellett nem fog elegendő pénz, felhasználható szabad kapacitások, alkalmazható elegendően magas színvonalú munkaerő rendelkezésre állni az űrhajózás felfuttatására: a fentebb említett feladatok fel fognak szippantani minden ilyen jellegű forrást. Már ha egyáltalán eljutunk valaha idáig.

Ha meg is valósul valamikor a „globális nagytakarítás”, a megfelelő munkaerőt utána is fel fogja szívni nagyon hosszú távon a regenerált helyzet további fenntartása, az emberiség megvalósult kordában tartásának további biztosítása. Nyilvánvalóan jóval nagyobb szerepe lesz az oktatásnak, az utódok környezettudatos nevelésének, a megújuló energiaforrások széles körű alkalmazásának. Aligha hihető, hogy lesz egyáltalán valaki, akinek lenne majd még mersze űrhajózásról beszélni. Nem kizárható, hogy akár nemzetközi egyezmények fogják tiltani az erőforrások ilyen jellegű „pazarlását”. Valószínűleg a múlt fölösleges köreinek, ballépéseinek fogják tekinteni eme forgatókönyv megvalósulása esetén a régi korok űrutazásait.

Pedig adva volt a lehetőség: egyszerűen folytatni kellett volna az Apollo programot. Pontosabban nem félbehagyni, hanem szépen befejezni. Utána pedig rögtön továbblépni. Ugyan nem lett volna, és nem volna ma sem Space Shuttle és Nemzetközi Űrállomás, de már bőven a Marson lehetnénk. A meglévő tudásunk alapján pedig nagy valószínűség szerint tudnánk, hogy hogyan tovább. Így viszont elbaltáztuk a lehetőségeinket, mert az amerikaiak nem vitték tovább az emberiség zászlaját, még távolabbra a világűrbe 1972 után.

Nagyon kevés esélyt látok arra, hogy a hihetetlen mennyiségű felhalmozott hátrányt sikerül belátható időn belül ledolgozni. Még ha esetleg sikerülne is: addigra a Föld ember által okozott problémái olyan súlyos mértékűvé válnak, hogy orvoslásuk nem hagy majd elegendő teret az űrbéli továbblépés megvalósítására. A „nagytakarítás” utáni időszakban pedig a „kitakarított állapot” fenntartása fogja elvinni az emberiség erejét. (Már ha az emberi faj lesz annyira intelligens, hogy nem felejti el megtenni ezt, a fennmaradása érdekében nélkülözhetetlen lépéssorozatot.) Végkövetkeztetés: itt fogunk maradni a Földön, és az Ember sorsa meg fog egyezni szülőbolygójának sorsával.

(A fenti írás a szerző – érzelmektől sem mentes – magánvéleményét tükrözi, s mint ilyen, vitatható. Természetesen az ezzel ellentétes véleményeknek is szívesen helyt adunk! – A szerk.)