Kihasználatlan maradhat a még el sem készült SLS hordozórakéta, ha a NASA túl nagy teret enged a holdraszállások során a magáncégeknek, vélik kongresszusi képviselők és szakértők.
Novemberben a NASA bejelentette, hogy a tervezési folyamatot lezáró, 2015. októberi, tehát négy évvel ezelőtti, sikeres felülvizsgálat (critical design review, CDR) után most újabb mérföldkövéhez érkezett a Space Launch System (SLS) hordozórakéta építése: a New Orleans-i Michoud összeszerelő üzemben (ahol az 1960-as években a Saturn–V első fokozatát gyártották) helyére került a rakéta első fokozatának mind a négy RS-25 hajtóműve. A rakétát hamarosan átszállítják a közeli Stennis Űrközpontba, ahol várhatóan a jövő év közepén elvégzik a rakétafokozat tesztelését, amelynek során mind a négy hajtóművet nyolc percen keresztül egyszerre működtetik, ahogyan az az SLS indításakor is történik.
November elejére a Marshall Űrközponthoz tartozó Michoud összeszerelő üzemben helyére került az első SLS rakéta első fokozatának mind a négy RD-25 hajtóműve. (Kép: NASA / Jude Guidry)
Mint emlékezetes, az SLS rakétát a NASA tevékenysége számára az űrrepülőgép-korszakot követő időszak fő irányait kijelölő 2010. évi törvény (NASA authorization act) nyomán kezdték fejleszteni. Bár azóta a tervek és a célok többször is megváltoztak, a NASA kitartott a többé-kevésbé a Saturn–V utódjának tekinthető SLS koncepciója mellett, bár felmerült, hogy a magáncégek hordozórakétái életképes alternatívát jelenthetnek. Mindenesetre a fejlesztés jelenlegi állása szerint az SLS először 2020 végén, vagy inkább 2021-ben indulhat a világűrbe.
Rövid összefoglaló, amint a New Orleans-i Michoud összeszerelő üzemben a helyére kerül az SLS első fokozata negyedik hajtóműve. (Forrás: NASA Marshall Space Flight Center, YouTube)
A tervek formálódásakor 2017-re, a CDR idején 2018 végére tervezték az SLS első startját, ez tolódott mostanra 2021-re. A jelentős csúszás miatt joggal érhetné kritika a NASA-t, most mégis érdekes módon az ellenkező irányból éri bírálat az űrügynökséget: egyes kongresszusi képviselők szerint a rakéta kihasználatlan marad, amint azt Jeff Foust, a Space Review portál főszerkesztője novemberi véleménycikkében kifejti. A képviselők szerint a NASA túlzottan támaszkodik a magáncégekre a Föld körüli pályánál távolabbra indítandó küldetéseinél, így az SLS-t, különösen annak a nagy teljesítményű EUS (Exploration Upper Stage) fokozattal felszerelt Block 1B változatát csak kevesebb indításra használhatják.
Az egyik RS-25 hajtómű, amint 2015 végén tesztelésre érkezett a Stennis Űrközpontba. (Kép: NASA / SSC)
A kritika a kormányzó párt köreiből érkezett, a texasi republikánus Brian Babin, az alsóház űrkutatási albizottságának rangidős tagja kiállt az SLS mellett, és bírálattal illette a NASA stratégiáját, amely szerint a holdraszállás végrehajtásában jelentős mértékben támaszkodna a magáncégek hozzájárulására. Feltételezhető, hogy a cégek saját hordozórakétáikat használják. Bár a szerződések megengedik számukra, hogy a NASA-val együttműködve az SLS-t használják saját eszközeik indításához, azonban erre nem kötelezi őket, tehát a cégek döntésén múlik, élnek-e a felkínált lehetőséggel. Ugyanakkor a képviselő nem tartaná szerencsésnek, ha menet közben változtatnának a koncepción, ami bizonytalanságot okozna.
A Kongresszusban tartott NASA meghallgatáson más képviselők is kifogásolták, hogy a NASA tervei az SLS használatára immár csak az Orion űrhajó indításaira korlátozódnak, miközben a Gateway pályára állítását és kiszolgálását, valamint a Holdra leszálló egységek indítását magáncégekre bíznák, ezzel túl sok indítási lehetőséget enged ki saját kezéből a NASA. Ugyancsak az SLS jobb kihasználása mellett emelt szót egy korábbi, hasonló albizottsági meghallgatáson Doug Cooke, a NASA korábbi főigazgató-helyettese, aki jelenleg ipari tanácsadóként többek közt az SLS első fokozatát fejlesztő Boeing érdekeit képviseli. Cooke kifejtette, hogy minél kevesebb indítás szükséges egy küldetés végrehajtásához (vagyis minél nagyobb rakétákat használnak), annál nagyobb a siker esélye. Véleménye szerint a holdraszállás két SLS starttal végrehajtható, az egyik indítaná az Oriont, a másik egy integrált leszállóegységet, amelyek a Hold körüli pályán kapcsolódnának össze – így a Gateway is fölöslegessé válna.
A novemberi meghallgatáson szakértőként Tom Stafford űrhajóst (többek közt Apollo–10) és egy korábbi űripari vezetőt a kereskedelmi indítások biztonságáról kérdezték. Egyetértve Cooke-kal úgy vélte, hogy a sok indítás 50%-ra csökkentheti a siker esélyét, és határozottan kiállt a minél nagyobb rakéták használata mellett. Az ipari szakértő hasonló következtetésre jutott, de abból a megfontolásból, hogy szerinte a magáncégekkel kötött szerződések olyan kísérletek, amelyeknek nincs helye a Hold–Mars-programban. Véleménye szerint a NASA-nak fontossági sorrendbe kellene állítania az emberes űrrepüléssel kapcsolatos céljait, amelyek közül az alacsonyabb prioritásúakat el kellene engedni. Utóbbiak közé sorolta ő is a Gateway-t.
Korábban a NASA finanszírozásáról döntő költségvetési albizottságban is kételyek merültek fel az SLS-t illetően, ahol szintén a rakéta jobb kihasználtsága mellett emeltek szót. A NASA főigazgatója, Jim Bridenstine azzal védekezett, hogy bőkezűbb finanszírozás esetén növelni lehetne a gyártott rakéták számát, de a jelenlegi tervek szerint 2024-ig az SLS három példányát kell legyártani. Az elsővel hajtanák végre az űrhajósok nélküli Artemis–1 tesztrepülést, a másodikkal indulna az Orion első embereket szállító repülése, az Artemis–2, míg az Artemis–3 2024-ben űrhajósokat vinne a Gateway-re. Bridenstine kitartott amellett, hogy az SLS az egyetlen rakéta, amelyikkel emberek indulhatnának a Hold felé, a teherszállításra azonban számos magánrakétát is alkalmasnak tart, így a SpaceX Falcon Heavy-jét és Starshipjét, az ULA Vulcanját, a Blue Origin New Glennjét és a Northrop Grumman OmegA rakétáját. Azt viszont elismerte, hogy ha a felsorolt magánrakéták (amelyek közül csak a Falcon Heavy van készen) nem készülnének el 2024-re, akkor a NASA nagyon nehéz helyzetbe kerülne a 2024-es holdraszállás végrehajtásával. Ő azonban optimista.
NASA animáció az Artemis–1 repülésről, vagyis az SLS első startjáról. (Forrás: NASA Marshall Space Flight Center, YouTube)
Eközben viszont a Boeing bejelentette, hogy november elején javasolta a NASA-nak, hogy az általuk fejlesztendő integrált leszállóegységet az SLS Block 1B változatával lehetne indítani. A meghallgatások végén természetesen mindig a pénzre terelődött a szó, hangsúlyozva, hogy sem a Kongresszus, sem a Szenátus nem támogatta a NASA nem kevesebb mint 1,6 milliárd dollár többlettámogatási igényét. A döntéshozók kitartanak amellett, hogy a pozitív döntéshez az Artemis program költségtervének az eddiginél sokkal részletesebb ismertetését várják a NASA-tól. A viták során az is felmerült, hogy a 2024-es céldátum helyett érdemesebb lenne visszatérni 2028-hoz.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Felgyorsított Hold-terv
Orion, SLS nélkül?
SLS: 2020-ra csúszik
SLS: mégsem emberekkel próbálják ki
SLS: 2019-re csúszik
Narancssárga lesz az SLS
SLS: Lehetne jobban is csinálni! II.
SLS: Lehetne jobban is csinálni!
SLS: védőborítás kerestetik
SLS: jobb gyorsítórakétákat!
A nagy rakéta feladatot keres (The Space Review)
Space Launch System (NASA)
NASA Michoud összeszerelő üzem
A NASA fontolóra veszi, hogy a rakétafejlesztés további késlekedése miatt az új Orion űrhajó első Hold körüli tesztrepüléséhez más hordozóeszközt vessen be. 
