A távközlési műholdakat Bajkonurból állították pályára, magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradóra, éjfél után néhány perccel.
Az orosz Proton-M nehézrakéta kazahsztáni startjának pontos időpontja közép-európai idő szerint március 16-án 0:08 perc volt. A két hasznos teher az Ekszpressz-AT1 és AT-2, üzemeltetőjük az orosz állami műholdas távközlési vállalat lesz. A végső pálya kialakítása a rakéta Briz-M végfokozatának dolga volt, amely rendben működött. Négy különböző alkalommal gyújtották be, míg végül – mintegy 9 órával a startot követően – önállósultak az űreszközök.
A Proton-M hordozórakéta, orrkúpja alatt a két orosz Ekszpressz (angolos átírással Express) távközlési holddal, útban a bajkonuri startállás felé. (Kép: Roszkoszmosz)
Az 1,8 tonnás Ekszpressz-AT1 pozíciója az Egyenlítő fölött 36 ezer km-re húzódó geostacionárius pályán 56° keleti hosszúság fölött lesz. Innen Kelet-Európa és Oroszország ketei és középső területeit éri el 32 Ku-sávú transzponderével. A kisebb, 1250 kg-os Ekszpressz-AT2 még keletebbre tart, 140° keleti hosszúság fölé. Szolgáltatásait Oroszország távol-keleti vidékein, illetve máshol Ázsiában érhetik majd el a felhasználók. Fedélzetén 16 Ku-sávú transzponder van. Mindkét új űreszköz remélt működési élettartama legalább 15 év. Feladatuk televíziós műsorszórás és műholdas adatátvitel.
A vasárnapi volt a Proton idei második indítása, és 2014-ben az első, amelyet orosz állami megrendelésre hajtottak végre. A következő ilyen április elejére várható (Ekszpressz-AM4R). Április végén pedig egy újabb orosz (Lucs-5V) és egy kazah (KazSat-3) geostacionárius távközlési holdat állítanak majd pályára. (A Proton rakéta egyéb, kereskedelmi alapon végzett startjait egy amerikai-orosz vegyesvállalat, az ILS szervezi.) Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Türksat-4A
A Proton rakéta idei második startjáról (Spaceflight Now)