Az, hogy a VLBI technika felbontóképesség-növelését a bázisvonalak kiterjesztésével az űrbe telepített rádióteleszkópokkal érjék el, már a VLBI kezdeti története során, az 1970-es évek elején felmerült.
Az első nemzetközi szakmai megbeszélésekre az örményországi Bjurakanban került sor 1971-ben, az amerikai Bernie Burke, Ken Kellermann és a szovjet Nyikolaj Kardasov, Joszif Sklovszkij és Leonyid Matvejenko között. Burke és Kardasov ettől kezdve meghatározó egyéniségei, mondhatni motorjai voltak az űr-VLBI koncepcióknak. Később európai részről Richard Schilizzi bizonyult hasonló személyiségnek. A nyugati és a szovjet VLBI szakemberek meglepően jó, sőt baráti kapcsolatokat ápoltak még a legfagyosabb politikai viszonyok között is, ami természetesen serkentőleg hatott a tudományra és a találkozók légkörére egyaránt.
Néhány fontos „mérföldkő” az űr-VLBI felé vezető út elején:
Az űrrepülőgépre szerelt óriási, 50 m-es rádióantenna meg nem valósult koncepciójának vázlata. (Kép: NASA MSC)
A Szovjetunióban, a moszkvai Űrkutatási Intézetben (IKI) Kardasov és munkatársai két párhuzamos űr-VLBI projekt előkészítésébe kezdtek 1982-ben. Az egyik egy 5 tonnás, 30 m-es antennájú teleszkóp tervezete volt, amely 600 km magas pályán és a 408, 1665, és 5000 MHz frekvenciákon működik. A másik egy 500 kg-os, 10 m-esre kinyíló antenna ugyanezeken a frekvenciákon, de igen elnyújtott elliptikus pályán: 1 millió km-es földtávoli ponttal, mintegy másfél hónapos keringési idővel. Ezzel az eddigi szögfelbontások 100 szorosát érhetik el. Kardasov örömmel látta a QUASAT 10 m-es felfújható antennájának tervezetét. Az antenna tömege csak 100 kg lett volna. Kezdeményezte is ennek az antennának átvételét a szovjet kísérlethez. Azonban lehűtötte a reményeket, hogy a QUASAT antenna tervezése még igen korai fázisban volt, és megvalósítása semmi esetre sem fért volna bele a szovjetek által tervezett 5 éves felbocsátási határidőbe.
A nyugati szakemberek kritikával fogadták az 1 millió km-es pályát is, mert a csillagközi anyagon való szóródás miatt a kis kiterjedésű források elmosódnak, és a rendkívül nagy szögfelbontású űr-VLBI rendszer esetleg nem talál majd észlelhető rádióforrásokat. (Érdekes megjegyezni, hogy ez a kritika nyugati részről a mai napig élénken kíséri a nagyon elnyújtott RadioAstron pályát, habár a tervek ma már sokkal kisebb, de még így is meglehetősen nagy, közel 400 ezer km-es apogeum-távolságot irányoznak elő.) 1985 szeptemberében a már hivatalosan is RadioAstronnak nevezett űr-VLBI projektet felvették az Interkozmosz 5 éves programjába. Az első hold felbocsátását akkor 1990-re tervezték, a másodikat 6-12 hónappal későbbre.
Dr. Fejes István †
Kapcsolódó cikkek:
Az űr-VLBI technika és a RadioAstron műhold korai történetét bemutató cikksorozatunkban Dr. Fejes Istvánnak, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) Kozmikus Geodéziai Obszervatóriuma (KGO) korábbi vezetőjének eddig publikálatlan írásait közöltük. Ő, mint a magyarországi űr-VLBI kutatások kezdeményezője és irányítója, sajnos már nem érhette meg a RadioAstron holnapra tervezett felbocsátását, júniusban elhunyt. A sorozattal rá is emlékeztünk.
Már Bajkonurban az orosz rádiócsillagászati hold
Mit csinál majd a RadioAstron?
Űr-VLBI az 1980-as években (1. rész)
Űr-VLBI az 1980-as években (2. rész)
Űr-VLBI az 1980-as években (3. rész)
Magyarország különleges összekötő szerepet játszott a készülő szovjet rádiócsillagászati műhold fejlesztői és a nyugati együttműködő partnerek „összehozásában”.
