Szeptember 10-én a Föld–űrhajó távolság 19 millió 266 ezer km, az űrhajó–Mars távolság 187 millió 267 ezer km volt. Úgy tűnik, a kísérleti Mars-utazás résztvevői egészségesek, egyelőre jól tűrik a „repülés” fáradalmait.
A Moszkva mellett zajló Mars500 kísérleti program cikkünk megjelenése idején már túljutott a teljes 520 napos szimuláció egynegyedén, így mostantól már olyan „vidékeken” járnak az űrhajósok, ahol eddig még senki. Az előző, rövidebb szimulációs program, amely 2009. július 14-én sikeresen zárult, 105 napig tartott. Az eddig megtett több mint 19 millió km tekintélyes távolságnak tűnik. De a hátralevő közel 187 millió kilométernyi távolság még nagyságrenddel nagyobb ennél, így a neheze még ezután következik, és az utasok kitartására igen nagy szükség lesz. A távolság növekedésével egyre nő a kommunikációs időeltolódás mértéke is, és ez csak még jobban nehezíti az űrhajósok dolgát.
A résztvevők beszámolói alapján úgy tűnik, hogy a Mars-utazást szimuláló, bezártsági és összezártsági hatásokat is vizsgáló nemzetközi program résztvevői jól érzik magukat. Egészségükben nem állt be jelentősebb romlás, jól tűrik a stresszt, s a külvilággal is folyamatosan tartják a kapcsolatot. Az egyik európai utas, Romain Charles írásos feljegyzése szerint rendületlenül végzik az előírt tudományos kísérleti programok vizsgálatait, a kognitív kísérleteket, az EEG méréseket. Többek közt felvették a kapcsolatot a chilei bányaszerencsétlenségben a föld alatt rekedt bányászokkal is, akiknek a másik európai résztvevő, a spanyolul is beszélő Diego Urbina segítségével küldtek üzenetet, amiben a legjobbakat és kitartást kívántak a 33 bányásznak és családjaiknak.
A bányaomlás következtében 700 méter mélyen rekedt bányászok a valószínű kimentésig még több hónapos várakozásnak néznek elébe, egy szűk, kb. 50 m2-es menedékhelyen, nehéz körülmények között. Csak egy szűk járaton keresztül képesek kapcsolatot tartani, és élelmet juttatni számukra a felszínen dolgozó mentőcsapatok. A két csoport helyzete között sok hasonlóság és sok különbség is van, de az elmúlt hetekben a NASA egy, az űrhajósok felkészítésében részt vevő egészségügyi csapata is segítő tanácsokkal szolgált a lent rekedt bányászoknak. Talán a legnagyobb különbség az, hogy míg a bányászok egy véletlen szerencsétlenség következtében, a föld mélyén rekedtek, a Mars500 résztvevői a felszínen, és önként kerültek bezárásra. A két csoport tartózkodási helyének komfortszintje igen eltérő, és a Mars500 csapatának bármikor lehetősége van a menekülésre. Ez utóbbi vonatkozásban érdekes viszont az, hogy a bányászcsapat körülményei sokkal inkább hasonlítanak arra a pszichológiai helyzetre, ami egy feltételezett valós Mars-utazás során állhat elő: csak egy meghatározott idő elteltével adódik lehetőség a bezártságból való kijutásra.
Visszatérve a szimulációs programhoz, az eddigi tapasztalatok és beszámolók azt mutatják, hogy a kísérletek ezen szakaszában az izolációban résztvevők egyre közelebb érzik magukat azokhoz, akikkel összezártan élnek. Hasonló élményekben van részük, mint amilyeneket már az előző vizsgálatok során is tapasztaltak. Legfontosabb szempont a túlélésben az, hogy a zárt körülmények között élők találjanak maguknak rendszeres elfoglaltságot, ügyeljenek az egészségi állapotukra, az erőnlétükre, valamint tartsák be az éjszaka és a nappal normál körülmények között természetes váltakozásait.
(Kép: ESA)
A kísérlet során a benn lakók több mint száz vizsgálatsorozatot végeznek. Az egyik tipikus kísérlet ezek közül az elektro-enkefalográffal (EEG) végrehajtott mérés: a hosszú távon kialakuló pszichológiai-fiziológiai változások vizsgálata. Az emögött álló komplex, és nem túl barátságos mérést a kutatók egy könnyen és látványosan végrehajtható vizsgálatra tudták redukálni, ami egy EEG mérésből és egy kognitív tesztből áll. A vizsgálat elvégzéséhez nem kell orvos vagy nővér, a mérés egy, az alany fejére könnyen felhelyezhető sapka segítségével történik. A vizsgálati alanyok, jelen esetben a Marsra utazó űrhajósok egymásnak segítenek a mérések során. Csak arra kell ügyelniük, hogy az agyi elektromos tevékenységet vizsgáló elektródok biztonságosan kapcsolódjanak a fejhez, amit egy speciális gél felhelyezésével biztosítanak.
A szimulációs kísérlet tovább folytatódik, a további aktuális hírekről angol és orosz nyelven a Mars500 kísérlet saját honlapján, vagy az Európai Űrügynökség emberes űrrepülésekről szóló hírei közt (ld. lent) olvashatnak
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Ma startol a Mars500 szimulációs programja
520 napos Mars-szimuláció
A Mars500 program izolációs komplexuma
Magyar pszichológusok a Mars500-ban
Mars500 hírek (ESA)
Az első 105 nap után (ESA)