Az új orosz tulajdonos ugyan nemrég átszállította a tengeri indítóplatformot és a hajót Vlagyivosztok kikötőjébe, de nem tudni, fogják-e ismét használni a rendszert, és ha igen, mikor.
Legutóbb tavaly októberben írtunk az egykor szebb napokat látott tengeri indítórendszer, a Sea Lauch körül történtekről. Most az adott újra aktualitást a témának, hogy az Odyssey indítóplatformot és az indításokat a közelből, de biztonságos távolságból felügyelő hajót az elmúlt hónapokban átszállították a Csendes-óceánon, a kaliforniai Long Beach kikötőjéből Vlagyivosztokba. Pontosabban csak a platformot kellett szállítani, a hajó maga tette meg a tengeri utat. Bár az orosz S7 Group már két éve, 2018 áprilisában megszerezte a műholdindításra legutóbb 2014 májusában használt Sea Launch tulajdonjogát, csak most telepítették át a berendezéseket Oroszországba.
Ezt igazából már meg is bánták, amint azt az S7 igazgatótanácsának elnöke, Vlagyiszlav Filjov mondta el a Kommerszant című lapnak adott minapi interjújában. A várakozásaikkal ellentétben ugyanis az eszközök tárolása nem hogy olcsóbb lenne, de kétszer annyiba kerül az orosz távol-keleti kikötőben, mint Kaliforniában. Filjov nem tudott konkrét időpontot mondani arra, hogy mikor tervezik a következő startot, ehelyett a Sea Launch sorsa a hosszabb távú tárolás lesz.
A Sea Launch, amikor még működött. A legutolsó start a Csendes-óceán Egyenlítőhöz közeli vizeiről már majdnem 6 éve történt. (Kép: Sea Launch)
Az S7 Group mintegy 150 millió dollárért vette meg a rendszert, és 15 év leforgása alatt nagyjából 70 indítás végrehajtásával számoltak. A tengeri platformról régebben Zenyit-3SL rakétákat használtak, amelyek alacsonyabb rakétafokozatait Ukrajnában gyártották. A két ország jelenlegi kapcsolataira való tekintettel azonban ez a jövőben igen valószínűtlen. Ugyanakkor a helyette számításba jöhető, orosz fejlesztésű Szojuz-5 hordozórakéta az évtized közepe előtt aligha lesz repülésre kész. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
A Sea Launch „oroszosítása”
Újraéledhet a Sea Launch?
A Sea Launch ismét visszatért
A Sea Launch „lefagyasztva” Vlagyivosztokban (Space News)