CIKKÜNK FRISSÜLT! Közel fél évszázadnyi kihagyás után próbálkozik Moszkva újból (automata) holdraszállással, de Oroszország most először. A cél a déli pólusvidék volt, de most már hivatalos, hogy a leszállás nem sikerült!
A hivatalos orosz vizsgálat végén megnevezték a valószínű okot, amiért elveszhetett a Mars Phobos holdjára szánt, de végül a földi légkörben elégett űrszonda.
Visszatértek végre a bolygónk környezetét elhagyni nem tudó orosz űrszonda darabjai – már amelyek átvészelték a sűrű légkörben való fékeződést. Vége a sajtó által is fűtött várakozásoknak.
Az orosz űrügynökség vezetője azzal a hajmeresztő feltételezéssel állt elő, hogy a közelmúlt orosz űrkudarcai mögött talán külföldi erők „aknamunkája” állhat.
A szerencsétlen kimenetelű orosz Mars-küldetés a hónap közepén érhet teljesen véget, amikor a Föld körüli pályán ragadt űrszonda túl alacsonyra kerülve belép a sűrű légkörbe.
Ez az ESA ausztráliai követőállomásán sikerült, bár telemetriai adatokhoz nem jutottak. De legalább életjelet adott magáról a Fobosz-Grunt – most először, mióta alacsony Föld körüli pályán ragadt ahelyett, hogy már a Mars felé tartana.
Az év végéig aláírhatják azt a megállapodást, amely szerint az amerikaiakat az oroszok váltják az Európai Űrügynökség partnereként a Mars kutatására az évtized második felében induló programban.
A sorozatos kudarcokat furcsa ötletek, abszurd magyarázatok sorozata kíséri. Miért hibásodott meg és hol esett le a szerencsétlenül járt orosz Phobos-szonda? Talán sosem derül ki...
A start után Föld körüli pályán ragadt űrszonda a legutóbbi előrejelzések szerint feltételezhetően január 15-én este éri el a sűrűbb légrétegeket, és valahol Chile partjainál ér földet (pontosabban: vizet) a Csendes-óceánban – talán...
Folytatódnak a Föld körüli pályán ragadt orosz Mars-szonda megmentésére irányuló műveletek. Ha nem sikerül a hajtóművet beindítani, hamarosan újabb lehulló űrszemétdarab miatt izgulhatunk.