A NASA 18 hónappal meghosszabbította a már több mint egy éve a Marson dolgozó Spirit és Opportunity küldetését.
Az amerikai marsjárók az elmúlt 14 hónap során kiválóan működtek, és egy sor szenzációs felfedezést tettek, elsősorban a Marson korábban jelen levő folyékony vízre vonatkozó bizonyítékok gyűjtésével. A küldetés 2006 szeptemberéig történő meghosszabbításával a NASA ki szeretné használni a tervezettnél jobb állapotban maradt eszközökben rejlő lehetőségeket. (Ez a hosszabbítás immár a második; az eredeti tervekben csupán három hónapos élettartammal számoltak.) Természetesen számítani kell arra, hogy bármikor felléphet olyan műszaki hiba, amely valamelyik marsjárót egyik pillanatról a másikra működésképtelenné teheti. Erre azonban egyelőre sem a Spirit, sem az Opportunity esetében nincs jel. A program kiterjesztése lehetővé teszi a kutatók számára, hogy hosszabb távra tervezzenek.
A másik marsjáró egy jóval göröngyösebb felszínen halad, jelenleg egy magaslat (Husband Hill) teteje felé tartó emelkedőn. Március 9-én a napelemtábláin eddig lerakódott por nagy részétől - a szél segítségével - váratlanul megszabadulva, illetve a megjavult jobb első kerekével a Spitit új erőre kapott.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Az Opportunity jelenleg egy olyan vidék (Etched Terrain - magyarul kb. „lemart terület”) felé halad, ahol a kutatók finom eróziónak kitett, a Mars történetének különböző időszakaiból származó kőzetekre számítanak. A földi irányítók gyors iramot diktálnak: március 20-án az Opportunity 220 méterrel megdöntötte az egy nap alatt megtett távolság marsi csúcsát. Eddig összesen 4,9 km-t haladt, többet, mint ikertestvére, a Spirit.
A Spirit napórájáról (és egyben a kamera kalibrációs célpontjáról) készült márc. 5-i és 15-i képek jól mutatják, hogy időközben hogyan tisztult meg a marsjáró felszíne. A napelemek által szolgáltatott elektromos teljesítmény a duplájára nőtt.
A küldetés folytatódik
Egy éve a Marson
A Spitit és az Opportunity másodszor meghosszabbított programjáról a NASA-nál
Hírek és összefoglalók magyarul: Mars Society Magyar Tagozat