Kovács Kálmán, a MŰT korábbi elnöke a nekünk adott interjú második részében a hazai űrszakma előtt álló feladatokról, kihívásokról, az ESA-csatlakozással összefüggő reményekről, ígéretekről beszél.
Kovács Kálmán elnököl a Magyar Űrkutatási Tanács ülésén (2009. IV. 10.)
Dr. Kovács Kálmán jelenleg a BME Egyesült Innovációs és Tudásközpont (EIT) igazgatója. Korábban két részletben, csaknem másfél évtizeden át volt a Magyar Űrkutatási Tanács (MŰT) elnöke, ezért arra kértük, ossza meg olvasóinkkal hazánk ESA-csatlakozásával kapcsolatos gondolatait. Beszélgetésünk aktualitását az adta, hogy az interjú rögzítése előtti napon jelentek meg a Magyar Közlönyben az ESA-csatlakozásunkat kimondó törvények, és éppen egy évvel korábban született meg a Kormány döntése a csatlakozás támogatásáról. (A mai napon, 2015. november 4-én pedig Magyarország hivatalosan is az ESA teljes jogú tagjává válik, miután Párizsban letétbe helyezzük a ratifikációs okmányt. – A szerk.)
– Beszélgetésünk első részében elsősorban a múltról kérdeztelek. Folytassuk most a jövőbe tekintéssel! A hazai szereplőknek két nagy csoportja van, a kutatás és az ipar képviselői. Az ESA-csatlakozás kapcsán milyen stratégiát javasolsz a tudomány, az alapkutatás képviselőinek, hogy elkövetkező 5–10 évben sikeresek legyenek?
Az EIT igazgatója a rendezvény házigazdájaként köszönti a MANT Űrkutatás Napja résztvevőit (2014. XII. 4.)
– Lehet, vagy kell ezt felülről irányítani?
– Az ESA-n belül a tudományos kutatásnál sokkal nagyobb hangsúlyt kap a műszaki fejlesztés és az ipari közreműködés. Milyen stratégiai üzeneted van a hazai ipari szereplők felé?
A második az, hogy meg kell keresni azokat a szolgáltatói szereplőket, amelyek megrendelőként tudnak fellépni. Ez nem egyszerű, erre a szakma nem biztos, hogy egymagában képes, ebben a Kormánynak is segítenie kell.
A harmadik üzenetem az, hogy figyelni kell arra, melyek az ESA fő stratégiai irányai, és abba kell megpróbálni beilleszkedni. Ezzel is kezdhettem volna, de tudatosan nem ezzel kezdtem, mert szerintem a legfontosabb, hogy a hazai szereplőknek kell megbékélniük egymással. A kutatásra is vonatkozik ez, de talán kevésbé, mert a kutatási torta kisebb az ESA-ban. Az ipari beszállítói torta viszont elképesztően nagy, két-három nagyságrend különbség van a hazai kapacitások és az európai igények között. Ezért teljesen fölösleges és értelmetlen hazai konkurenciáról beszélni.
A BME EIT volt a házigazdája a francia–magyar űrfórumnak (2014. III. 17.) (Forrás: EIT honlap)
– Mi lehet az egyetemek szerepe a kutatás és az ipar között?
Az egyetem képes arra, hogy kis, komplex, egyedi termékeket tervezzen és elő is állítson. Kitűnő sikeres példa erre a műegyetemi Masat műhold. Az űrtevékenység ma még alapvetően egyedi termékeket és szolgáltatásokat állít elő, illetve igényel. Ezét foglalkozik az ESA is kiemelten az egyetemekkel.
A BME és az EIT vezetői a Masat-csapattal (Forrás: EIT honlap)
Kovács Kálmán előadást tart a Magyar Nemzeti Múzeumban a Masat–1 Múzeumnak történt átadásán (2014. XI. 10.)
– Segítheti-e az egyetemek munkája a hazai űrkutatásban a generációváltást és azt, hogy a hazai szakembergárda oly mértékben bővüljön, amennyire azt az ESA igények megkövetelik?
– A csatlakozással elindul az ESA-nál Magyarország számára egy hatéves felzárkóztató program. Mi az, amivel a hat év letelte után az űrszakma, az ország szintjén elégedett lennél?
A másik vágyam az, hogy legalább egy tudományegyetemen és legalább egy műszaki egyetemen – lehetőleg a BME-n – olyan szak indulna, amelyik kifejezetten űrkutatókat, illetve űripari mérnököket képez. Ez hat év alatt kidolgozható, akkreditálható és elindítható.
Kovács Kálmán előadást tart a BME Űrfórumon (2015. I. 22.)
A harmadik az, hogy egy ilyen beszélgetésben – hat év múlva – mindenki számára ismert lenne, hogy melyik az a négy-öt terület, amelyik a magyar űrtevékenység fókuszterülete, és az ott elért eredményekről beszélhetnénk. Hiszen csak akkor lehetünk sikeresek, ha néhány ilyen területet nevesíteni tudunk, mert egyébként szétforgácsolódnak az erőink.
Végül a negyedikként azt várom, hogy az ESA-tagságunk mellett legyen államközi megállapodásunk a NASA-val, valamint az orosz, az indiai és a kínai megfelelő állami szervekkel.
Ezeket jó lenne elérnünk hat év alatt.
– Akkor hat év múlva innen folytatjuk. Köszönöm a beszélgetést!
Az interjút készítette: Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
– Kétféle megközelítés lehetséges. Az egyik szerint a kis országok az űrkutatás minden területével foglalkozzanak, és ez majd meghozza azt a néhány tűszerűen kiemelkedő sikert, amellyel meg lehet jelenni a nemzetközi porondon. A másik stratégia szerint a kis országok az űrkutatáson belül fókuszáljanak arra a három-négy területre, ahol el tudják érni azt a kritikus szakmai potenciált, amelyre a partnerek felfigyelnek, amellyel az együttműködések során számolhatnak. Én inkább az utóbbi stratégia felé hajlanék. Azzal a megjegyzéssel, hogy az egyetemi körben érdemes meghagyni a sokszínűséget, hátha felbukkannak sikeres gondolatok, ugyanakkor az akadémiai, vállalati kutatások körében három-négy területre kellene koncentrálni. Nehéz ezt eldönteni, de szerintem ebben rejlik a sikeresség kulcsa.
– Azt hiszem, az igényt felülről kell bejelenteni, a tényleges megvalósulásnak alulról a szakma irányából a szakma saját nemzetközi kapcsolatai irányából kellene jönnie. A szakma által felmutatott öt–hat lehetőség közül kellene a politikának, a kormánynak az egyéb gazdaságpolitikai célokhoz igazodóan kiválasztani azt a három-négyet, amelyet kiemelten támogatni akar. Az egyéb területek támogatása során pedig azt a követelményt kellene állítani, hogy csak azok kapnak támogatást, akik alá tudják támasztani saját kutatási témájuk jelentőségét, hazai vagy nemzetközi kapcsolódását.
– Három dolgot mondanék. Először is azt, hogy a szereplők üljenek le egymással tárgyalni, megbeszélni a céljaikat, törekvéseiket. Nem hangzik reálisnak, mégis ez a legfontosabb. Nagyon kicsi a hazai kapacitás. Itthonról nézve persze nem, de abban a léptékben, ahová igyekszünk, igen. Ennek a kapacitásnak egymást erősítőnek kell lennie, a tapasztalatokat meg kell osztani egymással, segíteni kell egymás beilleszkedését, kapcsolatteremtését. Azt kellene megérteni, hogy a hazai ipar egyes szereplői nem konkurenciái egymásnak, mert az ESA által kínált piac sokkal nagyobb, ott mindenki bőven elfér. Most már nem arról van szó, hogy százmilliós állami pénzre acsarkodunk mindannyian, hanem arról, hogy egy sokkal nagyobb piacra kell egymást segítve bejutni. A fő kérdés az, hogy az a piac úgy érzi-e, hogy szükségük van ránk, illetve közösen, egymással összefogva meg kell őket győzni arról, hogy úgy érezzék, szükségük van magyar beszállítóra a nagy projektekben. Rengeteg beszállítóra van szükségük, ezek közé kell a magyar cégeknek egymást segítve, sőt, ha lehetséges együttműködve, közösen bejutni. Szerintem ez a legfontosabb, de ehhez az ipari szereplőknek le kell ülniük egymással mindezt megbeszélni.
– Egy példával kezdeném. Van most Európában egy divatos fejlesztési irány a „Smart City”. Ebben például egészen érdekes szerepe van az egyetemeknek, mert itt komplex, integrált megoldások kellenek. Az egyetemek modelleket tudnak kidolgozni a megrendelő, tehát a város, és a szolgáltató, tehát az ipar közötti kapcsolatokra. Az egyetem közvetíteni tud a megrendelő vágyai és az ipar – legtöbbször közüzemi szolgáltató – technikai lehetőségei között. Emellett az egyetemek nagyon erős nemzetközi hálózatban dolgoznak, a BME-nek például több mint 300 egyetemmel van oktatói cseréje. Egyetemi körökben jelentős a tudástranszfer, kevés a konkurencia, sok az együttműködés. Ezt a szellemet és a naprakész tudást tudja az egyetem az ipar és a közösség felé közvetíteni.
– Ahogy mondani szokták, „új műsorhoz új férfi kell”. Azt hiszem, nemcsak az ESA-csatlakozásunk a mérföldkő, hanem annak a felfogásnak az örvendetes elterjedése, hogy mindennapjaink elképzelhetetlenek az űreszközök nélkül. Itt a BME-n is érzékeljük, hogy egyre több, vagy szinte minden területen szerephez jut az űrtevékenység. Ez újdonság a mérnöki tudásban is. A műszaki egyetemeknek mindenképp tudomásul kell venniük, hogy a modern mérnöki tudás ma bizonyos űrismeretek, és az űrszolgáltatások technológiai lehetőségeinek ismerete nélkül elképzelhetetlen. Ez minden mérnöki területre igaz. Kifejezetten igény van azokra a mérnökökre, kutatókra, akik űrtechnológiai fókusszal más tudományágakban is járatosak. Az egyetem – sokoldalúsága folytán, hiszen azért universitas – az ilyen szakemberek képzésére ideális helyszín.
– Minden apró eredménynek örülnék, de elmondom, mi lenne a vágyam. Elsősorban az, hogy a részarányunk az európai programokban, a kutatásban és az ipari beszállításban elérje Magyarország uniós létszám-, terület- és GDP-részarányának kétharmadát. Lakosságunkat tekintve a részesedésünk 2%, területben 2,2%, a vásárlóerő paritáson vett nemzeti jövedelem alapján körülbelül 1,3%, tehát az átlag nagyjából 1,8%. Ennek a kétharmadára, tehát körülbelül 1,2%-os részesedésre gondolok. Ez azt jelenti, hogy a közvetett hatásoknak köszönhetően szignifikánsan több kutatási és ipari megrendelést illetve támogatást realizálnánk, mint amennyit befizetünk. Tehát az egyéb forrásokból nagyjából meg kellene duplázni az ESA-ból a földrajzi visszatérítés alapján visszajáró összeget.
„A magyar űrkutatás történelmi sikere”
GYORSHÍR: A Parlament törvénybe iktatta ESA-csatlakozásunkat
GYORSHÍR: A Parlament előtt az ESA-csatlakozás ügye
ESA-tagság: szerződés aláírva!
GYORSHÍR: Kormányhatározat az ESA-csatlakozásunkról
Űrkutatás Napja 2014
PROGRAMAJÁNLÓ: A Masat-1 a Nemzeti Múzeumban
BME Egyesült Innovációs és Tudásközpont (EIT)
Hazánk ESA-csatlakozása kapcsán nyilatkozott portáluknak Kovács Kálmán, a MŰT korábbi elnöke. Az interjú első részében a nemzetközi környezetről és a múlt eredményeiről, illetve csalódásairól beszél.
