Ötletek a jövőre

Tucatnyi új, futurisztikus űrkutatási ötlet kidolgozását támogatja a NASA.

Akármilyen ambiciózusak is, közülük néhány talán meg is valósulhat az elkövetkezendő évtizedekben, továbblendítve az űrkutatást eddig nem használt módszerek alkalmazása és nem vizsgált jelenségek tanulmányozása felé. A vezető űrügynökségek ügyelnek arra, hogy mindig legyenek készenlétben új, kidolgozott tervek, koncepciók. Ezért időről időre pénzügyileg is támogatnak ilyenekkel előálló kutatócsoportokat. Ezt teszik az amerikaiak is, akik nemrég jelentették be, hogy idén tizenkét, elsőre akár hajmeresztőnek is hangzó javaslat kidolgozását finanszírozzák a NASA Innovative Advanced Concepts (NIAC) program keretében. Az egyes projektek első, 9-12 hónapon át tartó fázisában 100-100 ezer dollárból gazdálkodhatnak. A legjobbak ezután két éven át félmillió dolláros támogatásban részesülhetnek a további részletek kimunkálására.

Ízelítőül néhány a tucatnyi, fantasztikusnak induló, egyszer talán mégis valóra váló elképzelés közül.

(Kép: NASA / Justin Atchison / JHU)

Kis égitestek gravitációs terének, belső felépítésének, tömegeloszlásának felmérése céljából viszonylag gazdaságos megoldás lenne, ha nem egy leszálló egységet kellene a felszínre juttatni, hanem helyette miniatűr keringő egységek egész raját bocsátanák pályára az égitest környezetében. A sok, egymástól független próbatest mozgásának követése révén aztán feltérképezhető lenne a kisbolygó vagy üstökösmag gravitációs tere.

(Kép: NASA JPL / Larry Matthies)

A Szaturnusz óriásholdja, a sűrű légkörrel rendelkező Titan különösen megmozgatta a pályázók fantáziáját. Az egyik szerint egy ballonról vagy leszálló egységről indítható, 10 kg-osnál kisebb, egy helikopterhez hasonló módon repülő járművel el lehetne látogatni különböző, érdekesnek ígérkező helyekre, ahol közeli, nagyfelbontású képeket lehetne készíteni, mikroszkópos vizsgálatokat végezni, mintákat venni szilárd és folyékony anyagokból. A többszöri útra az elektromos energiával való feltöltést a „bázisállomásra” visszatérve, az ottani radioaktív termoelektromos generátor segítségével lehetne megoldani.

(Kép: NASA GRC / Steven Oleson)

A Titan felszínén folyékony szénhidrogént tartalmazó tavak és tengerek találhatók. Az északi félteke legnagyobbja, a Kraken Mare mintegy 1000 km hosszan terül el, a becslések szerint mélysége elérheti a 300 m-t is. A koncepció egy tengeralattjáróval számol, amely lemerülne a folyadékfelszín alá, ahol autonóm módon végezné vizsgálatait. Megállapítaná a folyadék összetételét, mérné a felszíni és felszín alatti áramlásokat, az árapályt, a mélységet, felmérné a tenger fenekét. Ezzel először tudhatnánk meg, hogyan néz ki egy tenger egy a Földön kívüli égitesten. A tengeralattjáró robottal szerzett tapasztalatok később felhasználhatók lennének még egzotikusabb merülések végrehajtására, például a Jupiter Europa nevű holdján, a felszíni jégpáncél alatt húzódó vízóceán helyszíni kutatásához.

(Kép: NASA JPL / Masahiro Ono)

Miért ne akaszkodhatnánk rá egy űreszközzel egy hosszú periódusú üstökös magjára, kihasználva ezzel, hogy üzemanyag nélkül is elviszi a műszereinket a Naprendszer külső vidékeire? A szonda és az égitest találkozásakor az űreszköz mintegy lehorgonyozna az üstökösmagon egy változtatható hosszúságú kábellel, és a célpont égitest mozgási energiáját kiaknázó módszerrel felvenné annak sebességét. Az innovatív, külön hajtóanyagot szintén nem igénylő elképzelés ahhoz hasonlítható, mint amikor egy horgász a horogra akadt nagyméretű zsákmányát fárasztja, majd végül a csónakba emeli. Itt a cél a landolás az üstökösmagon, utána pedig irány a külső Naprendszer, méghozzá rekordidő alatt.

Kapcsolódó linkek:
NIAC 2014, az első fázisban elfogadott ötletek (NASA)