Az első nemzetközi űrhajózási együttműködés ötlete az amerikai állami űrügynökség, a NASA berkein belül született meg.
Tekintve, hogy az űrhajózást az Apollo-11 sikeres holdraszállásáig a kíméletlen versenyfutás jellemezte, és Armstrongék sikeres leszállása után is csak lassan enyhült a versengés a két szuperhatalom között a világűrrel kapcsolatban, a kedvezőtlen politikai légkör eredményeképpen sokáig lehetetlen volt keresztülvinni az elképzelést a politikai döntnököknél. 1969 júliusát mutatták a naptárak, amikor az Apollo-11 űrhajósait üdvözölni szándékozó, épp a Csendes-óceánra tartó Richard Nixon amerikai elnököt sikerült meggyőznie Thomas Paine-nek, a NASA hivatalban lévő igazgatójának a szovjetekkel való együttműködésről. Az amerikai vezetés viszonylag könnyen rábólintott a projektre, lévén az első holdraszállás sikeres megvalósításával tökéletesen sikerült elérni Kennedy elnök célját; az Amerikai Egyesült Államok az egész emberiség szemében helyreállította megtépázott tekintélyét a világűrrel kapcsolatban.
A Holdért való versenyfutás vesztese, a Szovjetunió érthető módon „kisebb lelkesedéssel” állt hozzá az amerikaiakkal való együttműködés lehetőségéhez. Azonban a nemzetközi politikában megfigyelhető enyhülés végül lehetővé tette, hogy a szovjet vezetők presztízsveszteség nélkül rábólinthassanak az elképzelésre. 1970 májusában a Szovjetunió kormánya hivatalosan is bejelentette, hogy készen állnak az amerikaiakkal való együttműködésre.
Természetesen a közös űrprogram kibontakozása nem jelentette azt, hogy bármelyik oldal is lemondjon a további terveinek megvalósításáról a világűrben. A Szovjetunióban gőzerővel folyt a Szaljut űrállomásprogram megvalósítása, az amerikaiak pedig az Apollo holdprogramjának folyatása mellett a Skylab, illetve 1972-től a Space Shuttle fejlesztésével is el voltak foglalva. A kibontakozó első nemzetközi űrrepülés sokkal inkább egyfajta kiegészítő vállalkozás volt mindkét résztvevő számára.
Richard Nixon amerikai elnök és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke 1972. május 24-én írta alá az űrbéli együttműködésről szóló megállapodást. A nyugati féltekén Apollo– Soyuz Test Project (röviden ASTP), a keleti blokk országaiban Szojuz–Apollo tesztrepülés néven szerepelt a továbbiakban az űrvállalkozás. A magyar űrkutatás berkein belül leginkább „Szojuz–Apollo” vagy „Szojuz–Apollo közös űrrepülés” néven szokták emlegetni az űrprogramot. Az 1973-as párizsi repülő-kiállításon már közösen szerepelt a két űrnagyhatalom; amerikai és szovjet űrhajósok megjelenése mellett egy, korábban földi tesztekhez használt Apollo és Szojuz űrhajó is kiállításra került, mintegy prezentálva, hogy mire is készül a két szuperhatalom az alacsony Föld körüli pályán.
1972 tavaszán Nixon és Koszigin aláírásával hivatalosan is eldördült a startpisztoly az első nemzetközi űrrepülés megvalósítására. (Kép: NASA)
A tárgyalások kezdeti szakaszában felmerült a lehetősége akár egy Szaljut űrállomás, akár a Skylab bevonásának a programba. Végül azonban a lehető legracionálisabb elképzelésre bólintottak rá a döntnökök: egy Apollo és egy Szojuz kapcsolódik össze a világűrben, egy dokkoló modul és egy újonnan, közös munkával kifejlesztett összekapcsoló rendszer segítségével. A két űrhajó személyzete át is száll egymás űrhajóiba, valamint közös tudományos tevékenységet hajtanak végre. Az új összekapcsoló rendszer kifejlesztésére azért volt szükség, mert a két űrhajó dokkoló rendszerei nem voltak kompatibilisek egymással, a két űrhajó közé beillesztett modul pedig egyfajta zsilipkamraként funkcionált, mivel a két űrhajó fedélzetén alkalmazott légkör is eltérő volt. Az Apollo fedélzetén csökkentett nyomású tiszta oxigént lélegeztek be az űrhajósok, a Szojuz utasait viszont a földi levegővel nagyjából megegyező fedélzeti légkör tartotta életben.
A korábbi űrsikerek fényében borítékolni lehetett, hogy az első nemzetközi űrrepülés is hatalmas érdeklődést kelt majd, ezúttal mind a nyugati, mind a keleti tábor országaiban. Ennek megfelelően mindkét fél igyekezett a lehető legígéretesebb legénységet kijelölni a feladatra. A szovjet űrhajó, a Szojuz-19 parancsnoka Alekszej Leonov lett, aki a Voszhod-2 utasaként, első emberi lényként tett űrsétát, kitörölhetetlenül beírva ezáltal a nevét az űrhajózás történetébe. Másodpilótája Valerij Kubaszov lett, akinek a nevéhez az első űrbéli hegesztési kísérlet megvalósítása társult, amikor részt vett a Szojuz-6, -7, -8 hármas űrrepülésén.
Az első nemzetközi űrrepülés legénysége. (Kép: NASA)
Az amerikai űrhajó, a sorozatszám nélküli Apollo parancsnoka Thomas Stafford, a Gemini program és az Apollo-10 veteránja lett. Főmodul-pilótának Vance Brand lett kijelölve, aki később az űrrepülőgép-program alatt három űrhajózási küldetés parancsnokságát teljesítette. Az Apollo legénységének harmadik tagjának, a dokkoló modul pilótájának Donald Slayton lett kinevezve. Talán ő volt a legénység legérdekesebb tagja, ugyanis még a legelső amerikai űrhajóscsoport, az „eredeti hetek” tagjaként került kiválasztásra, azonban egy (kisebb jelentőségű és panaszmentes) szívrendellenesség következtében nem repülhetett. Ennek eredményeképpen az NASA Űrhajós Irodájának vezetőjeként tevékenykedett, a repülőszemélyzetek kiválasztásával komoly szerepet vállalt a Gemini és az Apollo idejében. Azonban miután egy kockázatos műtéttel megszabadult a NASA orvosait aggasztó rendellenességtől, főnöki állását hátrahagyva visszatérhetett a „sima” űrhajósok közé. Kitartásáért és kemény munkájáért egyfajta „jutalom” volt számára a jelölés az Apollo harmadik ülésébe.
(Folytatjuk!) Kapcsolódó cikkek:
Az első nemzetközi űrrepülés: 40 év távlatából (1. rész)
Az első nemzetközi űrrepülés: 40 év távlatából (3. rész)
Az első nemzetközi űrrepülés: 40 év távlatából (4. rész)
Az első nemzetközi űrrepülés: 40 év távlatából (5. rész)
Az első nemzetközi űrrepülés: 40 év távlatából (6. rész)
Ma ünnepeljük a nemzetközi űrhajózás negyvenedik „születésnapját”. Ez a szép kerek évforduló kiváló alkalmat ad arra, hogy visszatekintsünk az első nemzetek közötti űrhajózási vállalkozásra.
