A Stardust (Csillagpor) űrszonda még 1999 februárjában indult közel 3,22 milliárd kilométeres utazására, melynek célját – a Wild 2 üstököst – 2004 január 2-án éri el. Ezen a napon – a történelemben előszőr – mintákat gyűjt az üstökös kiáramló anyagából, majd visszahozza azt a Földre, - ahová 2006-ban érkezik.
A célpont
Alsó képünkön jól látszik, ahogy az üstökösből áramló anyagot a szonda hátsó részén felhajtott "teniszütő" befogja. A teniszütőt a megközelítés után behajtják a leszállókonténerbe (a képen szétnyitott helyzetben). Az adatokat a Földre a felső, nagyméretű parabola-antenna küldi, míg az üstökös érzékeny részeit a műszer-konténer és a napelemek elején található "lökhárítók" védik.
Egy kis közjáték
A Stardust január 2-i menetrendje
14.49: A fedélzeti számítógép "megközelítési" programjának indítása
15.19: Az üstökös- és csillagközi-por analizáló eszközök konfigurálása
18.19: A navigációs-kamera felvételt készít a magról
19.19: A navigációs-kamera felvételt készít a magról
20.04: A por-fluxust mérő eszköz bekapcsolása
20.12: Az adatok küldése leáll, a szonda csak vivőjelet sugároz
20.13: Az utolsó forgatási manőver, a szonda “befogási” pozícióba áll
20.19: A Stardust és a Wild-2 közötti legkisebb távolság
20.25: A szonda ismételt forgatása azért, hogy legkevésbé érzékeny részét mutassa az üstökösnek
20.26: A szonda megkezdi az adatok küldését
20.27: A navigációs-kamera elkészíti az utolsó képet
20.29: A navigációs-kamerát kikapcsolják
20.36: Megkezdődik a képek és a por-fluxus adatok Földre küldése
Fotók és ábrák: NASA
Kapcsolódó cikkek:
A vállalkozás
A küldetés újszerűségét az anyagminta befogása és a visszahozatal jelenti.Az előbbihez egy fantasztikus, valódi űrkorszaki anyagot kellett kifejleszteni, az aerogel-t. Az aerogel 99,9%-ban levegő, és 0,1%-ban szilícium-dioxid. Ezáltal az anyag megfelelően erős és szilárd ahhoz, hogy az üstökösből áramló port lefékezze és befogja, viszont elegendően ritka ahhoz, hogy az anyagot a surlódási hő ne eméssze fel. (Az aerogel-t az ŰRVILÁG-ban korábban részletesen is bemutattuk, a linket ahhoz az ismertetőhőz cikkünk végén találják.) 
A visszahozatal másik lényeges eleme a Földön történő landolás lesz 2006-ban. Ennek technikai nehézségét egyrészről az adja, hogy ilyen távolról érkező leszállóegységgel még sosem próbálták meg “eltalálni” a Földet, ráadásul a légkörbe lépés sebessége is igen jelentős lesz. Amennyiben minden a tervek szerint halad, akkor a Stardust (Csillagpor) 2006. január 15-én az amerikai Utah államban, az ottani amerikai fegyverkisérleti telepen landol. Ezt követően a leszállókonténert elszállítják a NASA Johnson Űrközpontjában kialakított speciális laboratoriumba, ahol előszőr kiemelik az aerogelből a mindössze 10-300 mikronos üstökös-darabkákat, majd megkezdik azok elemzését.
A Stardust űrszonda célpontja egy igen jól ismert kométa, a Wild-2 üstökös, - melyet 1978-ban fedeztek fel. Az égitest jelenleg egy olyan pályán kering, melyen mintegy 6,39 évenként kerüli meg a Földet. A viszonylag rövid keringési idő adott módot arra, hogy a szakemberek egy ilyen típusú űrrandevúhoz szükséges pályaelőrejelzést adhassanak. Az elképzelések szerint a mindössze 4,8 méter legnagyobb kiterjedésű Stardust január 2-án, közép-európai idő szerint 20:00-kor, mintegy 250 km-re száguld el az üstökös magjától. Miközben az 5,4 km átmérőjű üstökös, és a parányi űrszonda közötti relativ sebességkülönbség közel 21 960 km/h lesz, a Stardust kihajtott (teniszütőre emlékeztető és aerogéllel “bélelt”) befogóberendezésébe becsapódnak az üstököst körülvevő por és gázburok anyagdarabkái.
A Wild-2 felé száguldva egyébként 2002. november 2-án a Stardust amerikai űrszonda elhaladt az Annefrank nevű kisbolygó mellett. Kisbolygó-randevú nem először fordult elő az űrkutatás történetében, ám a Stardust akkor először közelített meg eddig felderítetlen égitestet.
A 4 km átmérőjű Annefrank kisbolygó épp az űrszonda "útjába esett", bár távolságuk jelentős, 3300 kilométer volt. Mégis elég közeli volt az elhaladás ahhoz, hogy a szonda olyan képeket készítsen az égitestről, melyeken még a kráterek is kivehetőek (balra). Tette mindezt annak ellenére, hogy az aszteroidához képest meglehetősen nagy sebességgel, mintegy 7 km/s-mal száguldott el. A földi irányítás az ausztráliai canberrai rádióteleszkóp segítségével vette az adatokat a szondától, úgy 30 perccel a randevút követően.
(Időpontok közép-európai időben.
Figyelem! A rádiójelek Földre éréséhez 20 perc szükséges!)
Mi az az aerogél?
Újabb kisbolygó-megközelítés
Karácsony előtt a NASA bemutatta az új infravörös űrtávcső első tudományos célú felvételeit. Egyúttal a korábban SIRTF névre "hallgató" űreszközt átkeresztelték Lyman Spitzer Űrtávcsőnek.
