A Földet majdan megközelítő kisbolygóról - hitelesebben...
A 2004MN4 jelű, Apophis néven is emlegetett, rendkívül érdekes kisbolygóról az AeroMagazin 2005. októberi számában írt cikket Almár Iván. A téma az elmúlt napok hazai sajtóhírei nyomán vált „aktuálissá”. Most a cikk második részletét közöljük – a szerző szíves hozzájárulásával.
Kisbolygó randevúzik a Földdel
2036: ütközés a Földdel?
A számítások azt mutatták, hogy a létrejövő új pálya jellege egyáltalán nem közömbös az emberiség jövője szempontjából. Ha ugyanis a megközelítés után a kisbolygó véletlenül olyan pályára kerül, amelyen a keringési idő éppen 426,1246 nap, akkor 7 év alatt pontosan 6 keringést tesz meg a Nap körül, és 2036. április 13-án telibe találja a Földet! Ez persze nem valószinű, de ma még kizárni sem lehet. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy ilyen ütközési pálya létrejöttének esélye csak 1 a 12 ezerhez.
Persze egy hegyméretű égitest becsapódásának katasztrofális hatása lenne a földi civilizációra, sőt a Föld élővilágára is. Éppen a tavaly karácsonyi cunami esete bizonyitotta ezt a legjobban. Mivel Földünk felületének túlnyomó részét óceánok borítják, a becsapódások többsége a világóceánokba történik, ami többek között hatalmas, soha nem látott erejű cunamikat okoz. A károk egy hegynyi test becsapódása esetén világméretűek, és messze felülmúlják azt, amit a tenger alatti földrengések okozhatnak. De a földrengéseket sem előre jelezni, sem megakadályozni nem tudjuk, viszont a Föld-közeli kisbolygók esetében némiképp más a helyzet.
Mindenekelőtt az Apophis pályáját kellene minél pontosabban bemérni, hogy a veszély igazi mértékére következtetni lehessen. (Ha nincs ütközés, s a két égitest csak elsuhan egymás mellett, akkor ugyanolyan ártalmatlan az egész jelenség, mint amikor két autó megközelíti, de nem érinti egymást.) Az ilyen méretű égitestek követése optikai távcsövekkel és radarokkal viszonylag könnyen lehetséges, de az Apophis esete különleges abban az értelemben, hogy a 2029-ben esedékes Föld-megközelítés drámaian felerősíti majd a jelenlegi pálya ismeretének pontatlanságából eredő bizonytalanságot. A 2029 előtti pályát a szokásosnál ezerszeresen (!) nagyobb, mintegy 600 méteres pontossággál kellene bemérni ahhoz, hogy bizonyosak lehessünk abban, hogy 2036-ban nem lesz becsapódás!
A 2029 utáni időszakban már nem lenne szükség ilyen szélsőséges pontosságra az előrejelzéshez. De más probléma jelentkezik. Ha rászánjuk magunkat, hogy megkíséreljük annyira eltéríteni a kisbolygót (esetleges) életveszélyes pályájáról, hogy 2036-ban semmiképp se találja el a Földet, akkor ehhez 2029 után tízezerszer (!) több energia kell, mint 2029 előtt. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az eltérítés 2029 előtt a mai űrtechnikával lehetségesnek tekinthető, de 2029 után már szinte lehetetlen.
Eltérítési akcióra természetesen csak akkor van szükség, ha a veszély reális, mondjuk 1 a 10-hez vagy ennél nagyobb a becsapódás esélye. Mivel ilyen műveletet a gyakorlatban még sohasem hajtottak végre (a nagy felhajtás ellenére a Deep Impact űrkisérlet abban a tekintetben semmiféle tapasztalattal nem szolgált, hogy egy lövedékkel mennyire lehet egy kisebb égitest pályáját megváltoztatni), ezért hosszabb tanulmányokra, műszaki fejlesztésre és előkísérletekre lenne szükség. Mindez sok időt és pénzt igényel. Schweickart, akinek B612 nevű alapítványa 2001 óta dolgozik ezen a problémán, 2015-re javasolja az előkísérlet végrehajtását. Nyomatékosan felhívja az amerikai kormány figyelmét arra, hogy a 2004MN4 esetével foglalkozni kell, és időben meg kell hozni a kritikus döntéseket, különben semmiféle akciót nem lehet majd végrehajtani.
Hiszen, ha négy-öt évvel a 2029-es megközelítés előtt akarjuk végrehajtani a pályamódosítási kísérletet, akkor – hároméves repülési idővel számolva – az űrszondát 2021 körül el kell indítani, vagyis fejlesztését 2014 körül meg kell kezdeni.
Schweickart azt javasolja, hogy mindenekelőtt egy tudományos célú űrszondát kellene az Apophishoz indítani. Célja nemcsak az lenne, hogy vizsgálja a kis égitest alakját, összetételét, szerkezetének merevségét, hanem egy hosszú ideig működőképes rádióadót is telepítene annak felszínére. Az űrszondák mozgásának pontos követését fedélzeti rádióadójuk teszi lehetővé. Ezt a jól kidolgozott, megbízható és pontos követési technikát természetes égitestek esetében még soha nem alkalmazták. A 2004MN4 pontos követése viszont megkívánná egy hasonló rádióadó odatelepítését és folyamatos követését; ez esetben a 2029 előtti pálya bemérési pontossága a megkívánt mértékben fokozható lenne. Ilyen telepítési feladat végrehajtására már a mai űrtechnika is alkalmas – gondoljunk a NEAR szonda sikeres leszállására az Eroson, a Hayabusa űrkísérletre, illetve a Rosetta tervezett programjára egy üstökös magján.
Folytatjuk!
Kapcsolódó cikkek:
Almár Iván cikke (AeroMagazin, 2005. október) – 2. rész
Apophis – egy becsapó(dáso)s sajtóhír margójára (1. rész)
Apophis – egy becsapó(dáso)s sajtóhír margójára (3. rész)
A Spitzer-űrtávcső még nem olyan régi és ismert darab, mint a Hubble, ám az infravörös csillagászok hamarjában a szívükbe zárták. És most mi magyarok is a szívünkbe zárhatjuk, mert egy honfitársunk jelenthetett be általa új eredményeket.
