25 év – 25 kép (4. rész)

A NASA negyed évszázada állította pályára a Hubble-űrtávcsövet (HST). Ötrészes sorozatunkban 25 látványos képpel emlékezünk a csillagászat történetében mérföldkövet jelentő műszerre.

Sorozatunk negyedik részében planetáris ködöket mutatunk be. A planetáris ködök csillagászati értelemben tünékeny, átmeneti jelenségnek számítanak. A Naphoz hasonló, közepes és kis tömegű csillagok körül jönnek létre, amikor azok a fejlődésük utolsó szakaszában vörös óriássá alakulnak és ezen állapotukban légkörük egy részét ledobják magukról. Az így kialakuló, táguló gázburok lassan szétoszlik a csillagközi térben. Jellemző élettartamukat tízezer év nagyságrendűnek gondolják, ami az ilyen csillagok jellemző élettartamának egymilliomod része.

Arra számíthatunk, hogy a gömb alakú csillag gömbszimmetrikusan dobja le magáról az anyagot, ezért a planetáris köd is gömb alakú vagy legalábbis gömbszimmetrikus alakot mutat, ami a gázburok vastagsága miatt esetenként gyűrűnek látszhat. A valóság azonban sokszínűbb, mint gondolnánk: a Tejútrendszerben ismert mintegy 1500 planetáris köd közül csak 50 gömbszimmetrikus.

Az anyag kozmikus körforgásában (lásd sorozatunk előző részét) természetesen a planetáris ködök gázanyaga is részt vesz. Ebben a gázban azonban csak a vasnál könnyebb kémiai elemek vannak jelen, mert csak ezek tudtak a vörös óriássá vált csillag belsejében felépülni. A nehéz elemek csak a szupernóva-robbanások révén kerülnek be az anyag kozmikus körforgásába.

A planetáris ködök klasszikus példája a Lant (Lyra) csillagképben látható Gyűrűs-köd (M57 vagy NGC 6720). Távolsága 2300 fényév, az 1,3 fényév átmérőjű köd 18–19 km/s sebességgel tágul. Magyar vonatkozása, hogy a közepén látható fehér törpe csillagot, amelyik a köd gázanyagát egykor ledobta magáról, Gothard Jenőnek sikerült először lefényképeznie (1886-ban). A forró központi csillag erős ibolyántúli sugárzása gerjeszti világításra a ködöt. A színek kavalkádja annak köszönhető, hogy a különböző elemek más-más hullámhosszakon sugároznak, a képen kék területek a hélium, a tengerzöld a hidrogén és az oxigén, a külső gyűrűn a vörös a nyomokban előforduló nitrogén, a sötétebb narancssárga pedig a kén sugárzásából ered. Különösen érdekesek a sötétebb, általában sugárirányban álló, tüskeszerű foltok, ezek a környezetüknél valamivel sűrűbb gáztömegek, amelyek jobban ellenállnak a csillag erős sugárzásának. (Kép: NASA / ESA / The Hubble Heritage Team / STScI / AURA / ESA/Hubble Collaboration)

Az NGC 2440 jelű planetáris köd a Hajófar (Puppis) csillagképben, 3600 fényév távolságban. A kép által átfogott 1,2 ívperces terület a köd távolságában 1,3 fényévnek felel meg. A ködöt a haldokló csillag ibolyántúli sugárzása gerjeszti világításra. Az NGC 2440 középpontjában található fehér törpe az ismert hőmérsékletűek közül az egyik legforróbb csillag, felszíne körülbelül 200 000 kelvin hőmérsékletű. A köd kaotikus szerkezetéből arra lehet következtetni, hogy az anyag ledobása epizódszerűen, több rohamban történhetett, minden alkalommal más-más irányban. (Kép: NASA / ESA / The Hubble Heritage Team / STScI / AURA / K. Noll)

A mindössze 0,2 fényév (13 ezer csillagászati egység) átmérőjű IC 418 planetáris köd a Nyúl (Lepus) csillagképben, tőlünk 2000 fényévre található. A kép alapjául szolgáló felvételeket a HST nagylátószögű kamerájával (WFPC2) 1999 februárjában és szeptemberében, különböző színszűrőkkel készítették a rendkívül szabályos alakú ködről. A színek a különböző kémiai elemeknek felelnek meg, a vörös az ionizált nitrogén, a zöld a hidrogén, a kék pedig az ionizált oxigén sugárzását jeleníti meg. (Kép: NASA / The Hubble Heritage Team / STScI / AURA)

Az IC 4406 vagy más néven Retina-köd szabályos, ám mégis szokatlan alakú planetáris köd. A valóságban tórusz alakú, de a Földről csaknem pontosan az egyenlítője síkjából látunk rá, ezért látszik téglalap alakúnak. A köd a Farkas (Lupus) csillagképben van, 1900 fényévre tőlünk, a téglalap hosszabb oldala 0,9 fényév, a rövidebb pedig 0,25 fényév. Figyelemreméltó a köd közepén a sziluettként látszó, finom, szálas szerkezet, a szálak vastagsága mintegy 160 csillagászati egység, anyaguk körülbelül ezerszer sűrűbb a köd környező anyagánál. (Kép: NASA / The Hubble Heritage Team / STScI / AURA)

Az 1,5 fényév átmérőjű Kohoutek 4-55 planetáris köd 4600 fényév távolságban, a Hattyú (Cygnus) csillagképben található. A köd a felfedezőjéről, Lubos Kohoutek cseh csillagászról kapta a nevét. A K 4-55 köd különlegessége, hogy a fényes, belső gyűrűt bipoláris szerkezet veszi körül, az egész rendszer pedig a nitrogén emissziójában látható, halvány, vöröses halo veszi körül. A több héjból álló szerkezet meglehetősen szokatlan a planetáris ködök világában. A felvétel további érdekessége, hogy ez volt az 1993 és 2009 májusa között használt második nagylátószögű kamerával (WPFC2) készített utolsó felvétel. A csaknem 16 évig működő kamerát, a HST legsikeresebb műszerét 2009 májusában még korszerűbbre cserélték, ez azonban már átvezet sorozatunk ötödik részébe... (Kép: NASA / ESA / The Hubble Heritage Team / STScI / AURA)

Kapcsolódó cikkek:
25 év – 25 kép (1. rész)
25 év – 25 kép (2. rész)
25 év – 25 kép (3. rész)
25 év – 25 kép (5. rész)