A NASA a Holdhoz küldte a kis űrszondát, amely azonban a hajtóműveinek hibája miatt nem lesz képes elvégezni a feladatát.
A Lunar Flashlight tavaly decemberben egy Falcon-9 rakétával indult Floridából, a japán ispace magánvállalat által fejlesztett Hakuto-R M1 holdraszálló űrszondával együtt. (A japánok űreszköze nemrég, április vége felé a sima leszállási kísérlet vége felé rendellenesen működött, elfogyhatott az üzemanyaga és az égitest felszínébe csapódott.) A NASA kis szondája, a 6 egységes (6U) CubeSat méretű Lunar Flashlight célja azonban nem a leszállás, hanem egy speciális, nagyon elnyúlt Hold körüli pályára való állás volt. Itt a déli pólusvidék közelébe kerülve az ott előforduló vízjeget szerették volna tanulmányozni vele. Az űreszköz lézersugarakkal „lőtte” volna a Hold déli, sötét krátereit. Az energiatakarékos, tartásához kevés üzemanyagot igénylő pálya Holdhoz közeli pontjában mindössze 15 km-es felszín feletti magasságot terveztek. Ezt hetente egyszer érte volna el a szonda.
A NASA Lunar Flashlight űrszondája az indítás előtt. (Kép: NASA)
Az aktatáska méretű, négy napelemtábla segítségével energiát termelő űrszonda a tudományos feladat mellett elsősorban technológiai demonstrációs céllal készült. A fedélzetén kipróbált megoldások, mint az alacsony fogyasztású, sugárzásálló fedélzeti számítógép, a rádió, a Földtől nagy távolságban is használható navigációs berendezés mind jól működtek. Ezzel megnyílik az út, hogy később hasonló kis űreszközökön is repülhessenek. Egyetlen másik újszerű műszaki megoldás viszont nem vált be. Ez pedig a négy kis fúvókával ellátott hajtóműrendszer, amely végül nem volt képes a Hold körüli pályára állítani a Lunar Flashlight szondát.
A mérnökök úgy gondolják, hogy az üzemanyag-vezetékeket eltömítő törmelék lehetett az oka, hogy a fúvókákkal nem sikerült a pályamódosításokhoz szükséges tolóerőt kifejteni. A földi irányítók végül a négy közül az egyik fúvókát sikerült a névleges tolóerő elérésére bírni, de ehhez az üzemanyag nyomását jóval a működési határérték fölé kellett emelniük. Ugyanez a módszer a másik három esetében nem működött.
A kutatók csalódottak, hogy nem sikerült méréseket végezni a lézeres reflektométerrel. Korábbi űrszondás mérések arra utaló jeleket találtak, hogy a Hold déli pólusvidékének állandóan árnyékban fekvő kráterbelsőiben, a felszínt borító kőzettörmelék (regolit) alatt vízjeget tartalmazó anyag található. Ennek az összetétele, illetve a víz mennyisége egyelőre azonban bizonytalan. Vízre pedig a majdani holdi telepek építéséhez, lakóinak ellátásához, valamint rakéta-hajtóanyag előállításához is nagy szükség lenne.
Az eredeti tervek szerint a 14 kg-os Lunar Flashlightnak áprilisban kellett volna elérnie a Hold körül kijelölt pályát. Mostanra a vészforgatókönyv – hosszabb periódusidejű, de az égitest közelében szintén a déli pólus felett elhaladó pálya kialakítása – sem jött be. Az űreszköz sorsa ezek után, hogy elhagyja a Föld–Hold rendszert és kilép a bolygóközi térbe. A NASA-nál fontolgatják a küldetés megismétlését, hogy ne csak a technológia kísérleti, de a tudományos célok is megvalósuljanak. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Úton az első kereskedelmi holdraszálló eszköz
Vizes hírek a Holdról
LOLA szerint a Hold...
„Sok víz” a holdkráterben
Hajsza a holdi víz után
Van-e víz a Holdon?
Pillantás a Hold sötét krátereibe
A Lunar Flashlight sorsáról (Spaceflight Now)
A szakemberek reménykednek és tovább próbálkoznak a JUICE űrszonda radarantennájának kinyitásával.
