A NASA OSIRIS-REx űrszondájának tartálya szeptember 24-én landolt Utah államban. A kutatók most megnézték, mit hozott a Bennu kisbolygó anyagából.
A NASA houstoni Johnson Űrközpontjában október 11-én tartott sajtóesemény alkalmával kiderült, hogy a kutatók még mindig nem tudják pontosan, hogy összesen mekkora tömegű kisbolygómintával gazdagodott az emberiség az OSIRIS-REx (Origins, Spectral Interpretation, Resource Identification, Security, Regolith Explorer) űrszondának köszönhetően. Mint emlékezetes, az űreszköz 2016-ban indult, 2018-ban ért a (101955) Bennu nevű földközeli kisbolygóhoz. Mintát 2000 októberében vett, kutatásai befejeztével 2021 májusában indult vissza a Föld felé, a szerzett anyagot pedig most szeptemberben hozta haza. A Johnson Űrközpontban található az a részleg, ahol az anygavizsgálatokat végzik, és ide érkezett meg Utah államból a kapszula a landolás másnapján.
Az első, mindössze 1,5 grammnyi mintán elvégzett gyors vizsgálatok arra utalnak, hogy a Bennu felszíni anyaga szénben igen gazdag. A 4,7 tömegszázalék széntartalom vetekszik a legszenesebb meteoritokéval. Az anyag vízmolekulákat is tartalmaz, hidratált ásványok formájában. Úgy tűnik, a Bennu jó választás volt, hogy a róla származó minta laboratóriumi vizsgálatával többet tudjunk meg a Naprendszer keletkezésének időszakáról, valamint arról, hogy a Földön található víznek mi az eredete.
Az eddig analizált anyag az OSIRIS-REx mintavevő fedélzeti berendezése, a TAGSAM (Touch-And-Go Sample Acquisition Mechanism) zárt tartályán kívül eső részből származik, egyfajta „ráadás anyag–.
Egy kis extra kisbolygóminta a TAGSAM egyelőre még zárt tartályának külső részén. (Kép: NASA / Erika Blumenfeld, Joseph Aebersold)
Bár a „hivatalos” kisbolygómintán túli mennyiségről van szó, jelenléte nem volt váratlan a szakemberek számára. A mintavétel idején ugyanis a jelek arra mutattak, hogy a kisbolygófelszíntől származó bagyűjtott anyagból valamekkora mennyiség kiszóródott – a feltételezések szerint azárt, mert a TAGSAM tartórekesze megtelt. A kívül talált anyag mindenesetre késleltei a rekesz kinyitását, hiszen először ezeknek a szemcséknek a gondos összegyűjtésére kell összpontosítani. Ezért nem tudják még pontosan megmondani, mekkora mennyiség jött össze. A landolás előtt a becslések 250 g-ról szóltak, mintegy 100 g-os hibahatárral. Ha ez így lesz, akkor túlteljesítették a küldetés tervezésekor kitűzött 60 g-os célt.
Nagyjából két hét múlva derül ki, mekkora a teljes minta. Az anyag válogatása és előkészítése a részletes, akár évtizedeken át tartó tudományos elemzésr két évet is igénybe vehet. Ennek során egyes részecskéket a partner kanadai és japán űrügynökségek is megkapnak, bizonyos darabokat pedig három múzeumban kiállítanak. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
GYORSHÍR: Itt a kisbolygóminta!
Készülődés az OSIRIS-REx érkezésére
Mintavétel a Bennuból
Sikeres mintavétel
Az első pillantás a Bennu kisbolygóról származó mintára (Space News)