A Jupiter felé tavaly indított, hét év múlva odaérő európai űrszonda a Hold, majd a Föld mellett elrepülve vett lendületet.
Ez volt a JUICE (Jupiter Icy Moons Explorer) naprendszerbeli „bolyongása” során az első gravitációs hintamanőver. Az űrkutatás történetében most először hajtottak végre kettős elrepülést először a Hold, majd rövid időn belül a Föld mellett. A merész, pontosan koreografált hintamanőver részleteiről előzetesen itt írtunk.
Az alábbi első képet a Hold mellett elhaladva a JUICE űrszonda külsejére szerelt megfigyelő kamerák közül az 1-es számú (Juice Monitoring Camera-1, JMC1) készítette. Az időpont augusztus 20-án magyar idő szerint 1:25 volt, nem sokkal azután, hogy a JUICE a legjobban megközelítette az égitestet. A monitorozó kamerákat elsősorban azért szerelték fel, hogy az indulás után, a fedélzeti berendezések (napelemek, árbócok és antennák) telepítése, kinyitása során vizuális információval segítsék a földi irányítókat. (Tavaly tavasszal a RIME, vagyis Radar for Icy Moons Exploration radarberendezés antennájának beragadásakor is jó szolgálatot tettek.) A kameráknak nem feladata tudományos mérések végzése, de ha már ott vannak, miért ne dokumentálnák velük a közeli elrepüléseket? A JUICE természetesen visz magával egy JANUS (Jovis, Amorum ac Natorum Undique Scrutator) nevű, 13 színben érzékeny tudományos célú optikai kamerát is, amelyet 2031 után a Jupiter és holdjai részletes megfigyelésére használnak majd.
Pillanatkép a Holdról a JUICE JMC1 kamerájával, az előtérben az űrszonda egyes berendezéseivel. Az ESA honlapján közzétett változaton megjelölték a Hold néhány feltűnő felszíni alakzatát, valamint a JUICE-nak a látómezőbe eső fő alkatrészeit is. (Kép: ESA / JUICE / JMC / feldolgozás: Simeon Schmauß, Mark McCaughrean)
A JMC1 az űrszonda elején található, még pontosabban a JUICE-hoz rögzített térbeli derékszögű koordináta-rendszer +X irányában. Az ellenkező (–X) irányban áll a JUICE nagynyereségű antennája (High-Gain Antenna, HGA). A JMC1 a +X/+Z irányok felé néz. Van egy másik megfigyelő kamera is, a 2-es számú (JMC2). Ezt a az űreszköz „tetejére” telepítették és a látómezeje nagyjából az XY síkba esik. Az űrszonda teteje a +Z irány, habár a világűrben a „fent” fogalmát nem igazán lehet értelmezni. Mindenesetre az indításkor az űreszköz teste a –Z irányban, vagyis alul csatlakozott a hordozórakétához. A kamerák elhelyezkedéséről az alábbi rajz alapján alkothatunk némi fogalmat, főleg ha a képaláírásban megadott link megnyitásával megnézzük a teljes méretű változatot.
A két JMC elhelyezkedése az űrszonda testén, illetve azok a berendezések, amelyeket megfigyelhetnek velük. (Kép: ESA / ATG)
A Hold mellett elhaladva egyébként a LMC2 sem tétlenkedett. Ezen a képen a megközelített égitest (balra) inkább mellékes motívum, a látómezőt leginkább a RIME antennája és tartószerkezete foglalja el. Azonban az éles szeműek a távolban a Föld fényes sarlóját is felfedezhetik! Ha nem sikerül, az azért nem túl meglepő – emiatt a kinagyított képen az ESA honlapján segítségül meg is jelölték.
A JUICE JMC2 kamerájának felvétele augusztus 20-án magyar idő szerint 1:15-kor készült, nem sokkal a legnagyobb JUICE–Hold-közelség után. A RIME műszer antennája – a JMC2 mindenkori fő célpontja – mellett a Föld sötét korongja körüli fényes sarló is kivehető (fent középen). Az ESA honlapján közzétett változaton megjelölték a fontos részleteket. (Kép: ESA / JUICE / JMC / feldolgozás: Simeon Schmauß, Mark McCaughrean)
A JUICE számára a következő hintamanőver majdnem pontosan egy év múlva a Vénusz mellett lesz esedékes.
Miért tért vissza a Földhöz a JUICE? (Videó: ESA / YouTube)
Frissítés 10:40-kor: Megérkeztek a képek a Föld mellett való elrepülésről is. A JUICE a legnagyobb közelségben 6840 km-re repült el a felszín (pontosabban Délkelet-Ázsia és a Csendes-óceán) felett, augusztus 20-án magyar idő szerint 23:56-kor. A monitorozó kamerák mellett nyolc fedélzeti tudományos műszert is bekapcsoltak. A műveletek rendben lezajlottak.
A Föld a Csendes-óceán északi része fölött, a JUICE JMC1 kamerájával. A felvétel 2024. augusztus 20-án 23:48-kor, percekkel a legnagyobb közelség előtt készült. (Kép: ESA / JUICE / JMC / feldolgozás: Simeon Schmauß, Mark McCaughrean)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Merész hintamanőver
JUICE: végre kinyílt az antenna
Beragadt a RIME antennája
GYORSHÍR: Úton a JUICE
Bemutatkozik a JUICE
A JUICE a Hold mellett (JMC1 felvétel, ESA)
A Föld a láthatáron! (JMC2 felvétel, ESA)
Útmutató a JUICE monitorozó kameráihoz (ESA)