A NASA Vénuszhoz indítandó VERITAS szondája három év késést már „összeszedett”, most remélik, hogy elkerülhető a további másfél éves csúszás.
A NASA VERITAS (Venus Emissivity, Radio Science, InSAR, Topography, and Spectroscopy) szondája indítási céldátumának intézményi és pénzügyi problémák miatt történt jelentős halasztásáról korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk. A lényeg az volt, hogy a NASA 2023 elején hozott döntése értelmében a küldetés leghamarabb 2031-ben startolhat, ami három év csúszást jelentett az eredeti tervekhez képest.
A NASA VERITAS szondája, amint a Vénusz körül kering. (Kép: Space News / NASA / JPL)
Bár a küldetést előkészítő szakemberek remélték, hogy sikerül a 2031-es dátumot előbbre hozni, azonban a Vénusz-kutatási Elemző Csoport (VEXAG, Venus Exploration Analysis Group) közelmúltban tartott ülésén Sue Smrekar, a VERITAS vezető kutatója bejelentette, hogy 2031 júniusi starttal számolnak, miután kiheverték a munkák 2024-es felfüggesztése okozta sokkot. Azt is elmondta azonban, hogy a NASA esetleg az indítás további halasztását fontolgathatja, márpedig 2031. június után a következő indítási ablak csak 2032 novemberében nyílik ki. Reális lehetőség, hogy a NASA az utóbbi dátumot favorizálná.
Smrekar érvelése szerint ez a csúszás azért is kihívást jelent, mert az űrszonda fejlesztésében francia, német és olasz partnerek is részt vesznek, akik 2024-ben sem álltak le a munkával, amikor az amerikaiak viszont igen. Az amerikai oldal további csúszása tovább rontaná az amerikai és a nemzetközi partnerek munkája közötti szinkront, előfordulhatna, hogy az európai közreműködők hamarabb szállítják le a kész berendezéseiket, mint ahogy maga a szonda átmegy a végső teszteken. Még nagyobb probléma, hogy ennek az aszinkronitásnak a következményeképpen a külföldi szakemberek már éppen akkor nem állnak majd rendelkezésre, amikor évek múlva a legnagyobb szükség lenne rájuk, nevezetesen berendezéseik szondába történő integrálásakor.
A VERITAS elkészítésében közreműködő európai szakemberek egyúttal az ESA szintén a Vénuszhoz indítandó EnVision szondájának készítésében is részt vesznek, viszont a VERITAS csúszása esetén a két szondának ugyanabban az indítási ablakban kellene indulnia, ami konfliktusokat okozhatna az EnVision és a VERITAS működtetésében. Ha a VERITAS elindul 2031-ben, akkor a Vénusz körüli légköri fékezése éppen addigra ér véget, mire az EnVision megérkezik, így az ESA szondájának irányítói akár támaszkodhatnak is az amerikai tapasztalatokra. Ha viszont a VERITAS csak 2032 végén startol, akkor az amerikai és az európai szonda néhány hét eltéréssel érkezik a Vénuszhoz, ami megnehezíti a légköri fékezést irányító szakemberek munkáját.
A VERITAS startjának 2032-re halasztása a tudományos programra is kedvezőtlen hatással lenne. Nem tudnák megfigyelni más szondák, például a NASA DAVINCI küldetése leszállóhelyét, ami pedig segítene a Vénusz körüli pályáról végzett mérések kalibrálásában. Annak is fennáll a veszélye, hogy az újabb halasztás miatt a szakemberek egy része elhagyja a küldetés csapatát, amint az már 2024-ben is történt.
Miközben a VERITAS csapata az újabb halasztás elkerüléséért küzd, a DAVINCI és az EnVision fejlesztése jó ütemben halad. Az említett VEXAG megbeszélésen elhangzott, hogy az EnVision indítását 2031 decemberére tervezik. Egyúttal azt is bejelentették, hogy a szondát az eredeti tervektől eltérően az Ariane–6 rakéta Ariane-62 változata helyett Ariane-64-gyel fogják indítani, mert a nagyobb teherbírású rakéta lehetővé teszi, hogy lerövidítsék a Vénusz körüli légköri fékezés idejét.
A DAVINCI fejlesztői a 2031-es vagy 2032-es pénzügy évben esedékes starttal számolnak, bár legszívesebben már 2030 decemberében elindítanák a szondájukat, ami kiváló lehetőséget nyújtana arra, hogy a szonda 2033-as érkezése előtt kétszer elrepüljön a Vénusz mellett, miközben felvételeket készíthetne a Vénusznak a küldetés szempontjából kulcsfontosságú területeiről.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Mehet-e a Vénusz-szonda?
Két Vénusz-szonda
A következő lépés a Naprendszerben
További késés fenyegetheti a VERITAS Vénusz-szondát (Space News)