A közben felmerült műszaki gondok ellenére teljes sikert hozott az önálló műholdjavítást kipróbáló amerikai katonai űrkísérlet.
Bár a programban részt vevő két műhold továbbra is működőképes maradt (volna) a Föld körüli pályán, a kísérletet – mivel minden célját elérte – leállították. Korábban szó volt ugyan arról, hogy akár a NASA is hasznos tapasztalatokat szerezhetne a ASTRO és NextSat használatával. Végül a pénzhiány volt a döntő: az amerikai hadsereg programirányítói az előző hétvégi (július 21-22.) befejezés mellett döntöttek. Mindenesetre az eredményeket kérésre más amerikai katonai és kormányszervek számára is hozzáférhetővé teszik.
A NextSat képe az ASTRO kamerájával, 14 méteres távolságból, az egyik eltávolodási manőver során.
Az újszerű űrkísérlet több mint 4 hónapig folyt. Ezalatt számos eltávolodási és megközelítési manővert, körberepülést végeztek, egyre nagyobb távolságokból. Történt üzemanyag-áttöltés, az ASTRO robotkarjával többször befogta a másik műholdat, alkatrészeket juttattak az egyik űreszközről a másikra.
Az utolsó, július 16-án kezdődött manőver során a két műhold kb. 400 km-re távolodott el egymástól.
A javító szerepét betöltő ASTRO 310 km után elvesztette szem elől a NextSatot. Ezután a földi irányítóktól kapott navigációs adatok felhasználásával 3 nap alatt újra megközelítette a „javítandó” NextSatot, miközben visszaváltott autonóm üzemmódba. Az ASTRO saját érzékelőire támaszkodva 1 km-en belülre jutott a másik műholdhoz. Egy napon át még kötelékben repültek, aztán lett vége: kiadták a parancsot a végleges szétváláshoz szükséges manőverhez. A pályamódosításra azért volt szükség, hogy később véletlenül se ütközhessenek, s ne gyarapíthassák ezzel az űrszemét mennyiségét.
A számítások szerint a kisebb NextSat 3-5 éven belül ég el a légkörben, az ASTRO számára még 15 év van hátra tétlenül a Föld körül.
Javító műholdak, illetve repülő „üzemanyagtartályok” flottájának akkor vehetnék hasznát, ha a hasonló pályákon (például a népszerű geostacionárius vagy alacsony poláris pályán) keringő űreszközök kifogynak tartalékaikból, esetleg energia-ellátási vagy kommunikációs problámáik adódnak. Elképzelhető, hogy egy elhibázott start során rossz pályára állt műholdon is lehetne segíteni. Mindez hosszabb életűvé, ezért fajlagosan olcsóbbá tenné ezeket a műholdakat.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Hat új amerikai katonai műhold indult
Orbital Express: számítógéphiba
Az Orbital Express kísérlet befejezéséről
Orbital Express képek, videók - Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA)